XIV. Leó pápa homíliája Pucallpában: Ahol az ember gyógyul, ott a föld is virágba borul

XIV. Leó pápa – 2026. november 16., hétfő | 12:37

November 15-én 17 órakor (magyar idő szerint körülbelül 23 órakor) a Szentatya a pucallpai Ucayali Regionális Sportközpontban mutatott be szentmisét, melyen mintegy százezer hívő vett részt.

Beszédében Leó pápa a talentumokról szóló evangéliumi példabeszéd alapján arra buzdított, hogy az Istentől kapott ajándékokat mindenki javára használjuk fel. Hangsúlyozta, hogy az emberi élet méltóságának védelme és a teremtett világról való gondoskodás elválaszthatatlan egymástól.

Elítélte a kizsákmányolást, a környezet pusztítását és a korrupciót, és arra hívta a hívőket, hogy közösen ápolják a hitet, bontakoztassák ki emberségüket, és minden megpróbáltatás közepette őrizzék meg örömüket.

A szertartás végén Augusto Martín Quijano Rodríguez SDB püspök, Pucallpa apostoli vikáriusa mondott köszönetet a pápának. A mise után a Szentatya Limába repült.

Az alábbiakban XIV. Leó pápa homíliáját teljes terjedelmében közreadjuk.

Kedves testvéreim!

Nagy örömmel ünneplem ma veletek az eucharisztiát. Amikor hittel összegyűlünk az Úr oltára körül, az ő igéje belép életünkbe, és értelemmel tölti meg. Igéje az üdvösség örömhíre mindnyájunk számára. Ma épp ez történik ebben a városban. Az imént hallott evangélium egy példabeszédről szól, mely arra hív, hogy elgondolkodjunk az Istennel való kapcsolatunkon. 

Jézus egy úrnak és szolgáinak történetét meséli el, s ezzel arra hív bennünket, hogy különös figyelemmel hallgassuk, s így megérthessük hozzánk intézett szavainak valódi értelmét.

Mit ért Isten azon, hogy valaki úr? Mit jelent az ember számára szolgának lenni? Ezek a szavak, melyekre a világban rányomják bélyegüket a feszült hatalmi viszonyok, Krisztus ajkán új és meglepő jelentést kapnak. Szándékosan használja őket, hogy megváltoztassuk gondolkodásunkat és cselekvésünket.

Jézus szabadságot hirdet azoknak, akik a világban szolgák; azokat pedig, akik úrnak tartják magukat, megtérésre tanítja.

Az egyetlen igaz Úr arra hív, hogy változtassuk meg életünket, mindnyájunkat testvériségre szólít, arra, hogy alakítsuk át kapcsolatainkat és a társadalmat, amelyben élünk.

Hallgassuk hát meg, mit mond Krisztus a példabeszédben: „Jól van, te derék és hűséges szolga! […] Menj be urad örömébe!” – mondja a történet főszereplője (Mt 25,21.23). Ez a dicséret mindenekelőtt feltárja előttünk, hogy jónak és hűségesnek lenni annyit jelent, mint viszonozni azt a jóságot és bizalmat, amelyet Istentől kapunk. A munka, melyet kér tőlünk, nem az elnyomás vagy az elidegenedés jele, hanem inkább a javak megosztásának és a boldogságnak a biztosítéka.

Az Úr az első, aki jó hozzánk, és ránk bízza javait. Ennek a jóságnak a jelei azok az értékes talentumok, amelyekről a példabeszéd szól, s amelyek a kezünkben feladattá és felelősséggé válnak, hogy a jó cselekedetek gyümölcsét teremjük.

Ezek a talentumok teszik jóvá életünket, mely Isten első ajándéka; amikor élünk velük, az igazságosság gyakorlásában, az igazság keresésében, valamint az embertársainkról és a társadalomról való gondoskodásban fejlődünk. Így gyarapítjuk a kapott javakat, értelmesen felhasználva mindazt, amit az Úr ránk bízott.

Másfelől azonban a példabeszéd egy „gonosz és lusta szolgáról” is beszél (Mt 25,26), akinek ura ezt mondja: „Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem…” (uo.). Jézus szavai próbára tesznek bennünket. Talán az úr, vagyis Isten, nem jó és nagylelkű szolgáihoz, azaz hozzánk? Dehogynem! Vannak azonban, akik nem bíznak benne, mert kemény emberhez hasonlónak tartják (vö. Mt 25,24), könyörtelennek és kizsákmányolónak.

Isten ezzel szemben azt mondja nekünk: bízom képességeidben, egyáltalán nem nyomom el életedet, hanem szeretem. Megosztom veled javaimat, és rád bízom őket, hogy gyümölcsöt teremjenek, mert azt szeretném, hogy örömömben mindenki részesüljön.

A példabeszéd szolgája tehát azért gonosz, mert úgy gondolja, hogy Isten olyan, mint ennek a világnak az urai. Ennek a világnak az urai pedig gyakran Istennek képzelik magukat. Jézus nemcsak a szolga lustaságát rója fel, hanem mindenekelőtt gonosz gondolkodását, amely miatt így beszél urához: „Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél” (Mt 25,24). A példabeszéd tehát arra hív, hogy az Úrtól való félelemből eljussunk a belé vetett bizalomig; hogy akik távol érzik magukat Istentől, ne rabszolgáinak tekintsék magukat, hanem részesüljenek a tőle származó örömben. Más szóval,

rá akar ébreszteni, hogy szeretett gyermekei vagyunk.

A Jézus által elmondott példabeszéd nagyon is időszerű, mert arra késztet, hogy megvizsgáljuk, mit teszünk az Istentől kapott javakkal, mindenekelőtt az élet és a föld ajándékával. A kettő szorosan összetartozik, egyik sem létezhet a másik nélkül: életünk egészsége és az általunk lakott föld egészsége kéz a kézben jár; ezért

mindaz, ami sérti az élet méltóságát, rombolja a föld szépségét is; az ember vállalkozó szelleme és a teremtett világgal való törődés kéz a kézben jár; ezért a munka világában történő minden kizsákmányolás egyúttal a környezet pusztítása is.

A társadalmi béke és az ökológiai egyensúly kéz a kézben jár; ezért a nép ellen elkövetett erőszak a föld elleni erőszak is, és a föld elleni erőszak a nép ellen elkövetett erőszak is.

Kedves barátaim! Krisztus szava itt történelmünk drámájába lép be. Elődeim, XVI. Benedek pápa és Ferenc pápa szavához a magamét is hozzáteszem, hogy hangsúlyozzam az „amazóniai környezet pusztítása és az ott élő népek emberi méltóságát fenyegető veszélyek” közötti fájdalmas összefüggést (XVI. Benedek pápa: Beszéd a fiatalokhoz, 2007. május 10., 2; vö. Ferenc pápa: Querida Amazonia szinódus utáni apostoli buzdítás, 12). Nagyon keveset tettünk, és azt is roppant lassan, miközben egyre gyorsabban fejlődtek a teremtett világ kizsákmányolásának és szennyezésének eszközei. Ezekkel a bajokkal szembesülve

ne rejtsük a föld alá az Úrtól kapott talentumokat: ő ad erőt ahhoz, hogy enyhítsük és begyógyítsuk a csillapíthatatlan uralomvágy okozta sebeket.

Ebben az összefüggésben a ma hallott evangélium a szabadulás és a remény örömhírévé válik az egész nép számára. Nekünk, mindannyiunknak, egyenként kell így válaszolnunk az Úrnak: „Köszönjük a talentumokat, melyeket nekünk adsz! Mindenki javára akarjuk felhasználni őket.” És mindannyiunk feladata az is, hogy így szóljunk felebarátunkhoz: „Testvérem vagy: fivérem, nővérem. Gondozzuk együtt azokat a talentumokat, amelyek a jó élet gyümölcseit termik e város, hazánk és az általunk építeni kívánt, igazságos és békés jövő számára.”

Ezt a szándékot egy olyan gesztus foglalja össze, amelyet a szentmise során végzünk, amikor az oltárhoz visszük a föld és az emberi munka gyümölcseit. Az asztal, melyet az Úr készít számunkra, bevon bennünket az ajándékok kölcsönös átadásába: Isten elé visszük őket, hogy azután szétosszuk a világban. Az evangélium fényében tehát arra hívlak benneteket, hogy három konkrét dolog ápolásával sokszorozzátok meg az Úrtól rátok bízott talentumokat.

Mindenekelőtt ápoljátok közösen a hitet! Legyetek olyan nép, amely ünnepli Isten üdvözítő művét, és gyógyítja az emberiség sebeit! Az egyház ugyanis így teszi magáévá az ember szavait, hogy kimondja Isten igazságát, s így hirdeti Isten igéjét, hogy feltárja az ember igazságát. Krisztusnak, a megtestesült Igének a példáját követve az evangéliumból fakadó bölcsességgel szemléljétek a mindennapi valóságot, és nyissatok mindenki előtt igazságos jövőt! Ez a küldetés az imádságban kezdődik, és a szentségekből táplálkozik: az egész egyház műveként a családokban és a plébániákon, az utcákon és az iskolákban, a kórházakban és a börtönökben valósul meg. Törekedjetek arra, hogy mindenütt megsokszorozzátok az Úr talentumait, előmozdítva a közösséget minden jóakaratú férfival és nővel!

Másodszor arra buzdítalak benneteket, hogy ápoljátok nagyszerű emberségünket! Ez az elkötelezettség elsősorban a fiatalokat érinti, akik a perui nép reménységei; magában foglalja továbbá a legkisebbekről való gondoskodást, az idősek védelmét, valamint a szegényekkel és az elnyomottakkal vállalt szolidaritást. A jó cselekvése megköveteli, hogy szeretettel küzdjünk az erőszak ellen, a korrupcióra pedig becsületességgel válaszoljunk.

Ahol az ember gyógyul, ott a föld is virágba borul, és a szeretet kultúrája enyhíti azt az erkölcsi szennyeződést, amely a teremtett világon, közös otthonunkon ejtett valamennyi sebnek az oka.

Végül minden megpróbáltatás közepette mindig ápoljátok az örömöt! A keresztény ember tudja, hogy ez az öröm nem a gazdagságból és nem a hatalomból fakad: ezek a kábítószerekhez hasonlóan lealacsonyítanak, becsapják és szorongással töltik el a szívet. Az igazi öröm a hitből fakad, mert alapja Isten kegyelme, mely testvéri önátadásunkban hoz gyümölcsöt. Miközben megpróbáltatásokon és kihívásokon megyünk keresztül, építsünk együtt boldog, békés és szabad társadalmat, az Úr Jézusra tekintve, aki a keresztjéről teremt békét, magára vállalva minden nehézségünket!

Kérjük őt, a Megváltót, hogy kísérjen bennünket utunkon, és ajándékozzon meg a remény világosságával! Édesanyja, a Szeplőtlen Szűz Mária vigasztaljon és oltalmazzon bennünket mindig!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria