„A chapoterai mártírok” – Mozambik jezsuita vértanúinak története

Kitekintő – 2023. március 24., péntek | 15:01

A Pápai Missziós Művek által támogatott, március 24-én a missziós vértanúk emlékére 31. alkalommal megrendezett ima- és böjtnap alkalmából a Fides katolikus hírügynökség olyan mártírok életrajzát mutatja be, akiknek szenttéavatási ügye még folyamatban van.

Urunk, Jézus Krisztus evangéliumáról papok, szerzetesek és világi hívők tettek tanúságot különböző helyzetekben, különböző kontinenseken. A keresztség lehetővé teszi számunkra, hogy csatlakozzunk Isten népéhez, amely vándorol és továbbadja a hitet. A keresztség erejében Isten népének minden tagja misszionárius tanítvány lett. Minden megkeresztelt ember arra hivatott, hogy elvigye a világnak az evangéliumot (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 120.).

2021. november 20-án a mozambiki tetei egyházmegye Nossa Senhora da Conceição do Zobuè kegyhelyénél a helyi egyház számára történelmi esemény zajlott: két Isten szolgája, a „chapoterai mártírokként” ismert mozambiki João de Deus Kamtedza és a portugál Sílvio Alves Moreira jezsuita pap boldoggá- és szenttéavatási eljárásának elindítása.

1985. október 30-án rabolták el és ölték meg őket a Mozambikot teljesen tönkretevő polgárháborúban, amely a Renamo (Mozambiki Nemzeti Ellenállás) gerillái és a marxista-leninista Frelimo (Mozambiki Felszabadítási Front)-rezsim támogatói által elkövetett atrocitások és erőszakos cselekmények színterévé vált. „João de Deus Kamtedza és Sílvio Alves Moreira atyák teljesen a nép javának szentelték magukat, és mind a keresztények, mind a nem keresztények megbecsülését élvezték” – hangsúlyozza a tetei megyéspüspök, Diamantino Guapo Antunes IMC (Institutum Missionum a Consolata: Consolata Misszionáriusok).

A polgárháború évei komoly próbatétel elé állították az ország népét és a katolikus közösségeket. 1985-ben a két jezsuita halálán kívül más fájdalmas események is történtek. Január 3-án Teresa Dalle Pezze olasz misszionárius meghalt, amikor a Renamo gerillái megtámadtak egy konvojt a Nampulából Nacalába vezető út mentén. Június 3-áról 4-ére virradó éjjel szintén a Mozambiki Nemzeti Ellenállás fegyveresei raboltak el a Tete tartománybeli Lifidzi településről négy portugál apácát és négy novíciát, akik a Clunyi Szent József Nővérek kongregációjához tartoztak, de néhányuknak sikerült megszökniük. Július 30-án két olasz kapucinus misszionáriust raboltak el a quelimane-i egyházmegyében a Renamo fegyveresei, akik megtámadták Luabo városát, és a két túszt más külföldiekkel együtt elvitték. Szeptember 10-én bocsátották őket szabadon, huszonkét külföldivel együtt. Olaszországi ápolásuk és pihenésük után visszatértek missziójukba. A Consolata misszionárius Luigia Bottasso nővért november 6-án rabolták el három mozambiki katekétával együtt a lichingai egyházmegyéből, miközben egy lelkipásztori találkozóra tartottak.

Ebből az elkeserítő képből kiemelkedik az akkor a Novo Redondó-i egyházmegyéhez tartozó (ma sumbei egyházmegye, Angola) Pambargala katekétáinak tanúságtétele. A háború sújtotta keresztény közösségek több mint két évig nem fogadhattak új misszionáriusokat. A katekéták és mindenekelőtt a fiatalok azonban bátorságot és kitartást tanúsítottak. Nagy hitbeli állhatatossággal, üzenetek és látogatások útján tartották a kapcsolatot. Ez volt az üzenetük: „Alig várjuk, hogy meglátogathassuk a pambargalai keresztényeket, és együtt ünnepelhessük a hitet velük. Az a nap el fog jönni! Addig is állhatatosak vagyunk a hitben, egyek vagyunk a testvéri szeretetben és bátrak a béke reményében!”

Chapotera, a két jezsuita mártírhoz kapcsolódó falu a Lifidziben működő missziótól körülbelül 6 kilométerre fekszik, a tetei egyházmegye északi részén. A mozambiki kormány 1975. július 24-én, egy hónappal a függetlenség kikiáltása után döntött az oktatás és az egészségügy államosításáról, ami arra késztette a misszionáriusokat, hogy alternatívát találjanak, hogy folytathassák szolgálatukat, amire addig szentelték magukat. Otthonukból ugyanis kilakoltatták őket, így hátra kellett hagyniuk az általuk épített missziós infrastruktúrát (iskolák, laboratóriumok, kórház stb.). A jezsuiták végül 1978-ban Chapotera falu közelében telepedtek le. João de Deus Kamtedza 1983-ban, Sílvio Alves Moreira pedig 1985-ben érkezett a faluba. Itt, 1985. október 30. éjszakáján, miután fegyveresek felébresztették őket, arra kényszerítették az atyákat, hogy elhagyják a házat; majd brutálisan meggyilkolták őket.

Másnap reggel, október 31-én néhány keresztény – mivel az elmúlt éjszaka közepén autó és lövöldözés zaját hallották – elment a papok lakóhelyére. Erőszakra utaló jeleket nem látva arra a következtetésre jutottak, hogy a Renamo gerillái elrabolták a szerzeteseket. A hírről október 31-én délben értesült a legközelebbi, ulongwei jezsuita plébánia. November 1-jén egy helyi férfi, aki éppen a földje felé tartott, egy szizálagávé-ültetvény mellett meglátta a két pap holttestét. Ezt tudatta a jezsuita közösség vezetőjével, aki rögtön a helyszínre akart indulni.

António dos Reis atya azonban csak november 4-én kapott engedélyt a hatóságoktól, hogy Chapoterába menjen, hogy megnézze, mi történt. Amikor megérkezett, egy ember azt mondta neki, hogy a papokat megölték, nem messze onnan. A misszionárius ezután visszatért Ulongwéba, hogy tájékoztassa az adminisztrátort és a katonai parancsnokot. Ugyanezen a napon katonai kísérettel visszatért Chapoterába, hogy elhozza a papok holttestét, koporsóba helyezze, és elvigye őket a falusi temetőbe. Este hét körül érkeztek meg a temetőbe, imádkoztak, és meghallgattak néhány tanúvallomást a papokról, az autó lámpáinak fénye mellett.

„João de Deus atya – mondja a tetei püspök, Diamantino Guapo Antunes – olyan ember volt, aki örömet sugárzott egyszerűségével és spontaneitásával, és mindenkivel jól kijött. Szerette Mozambikot és népét. Mindenki nagyra becsülte, és ő tisztelettel és szeretettel hirdette mindenkinek az evangéliumot. Apostoli buzgósága, még élete kockáztatása árán is, elszigetelt és nehéz helyekre vitte. Igyekezett mindenkit ösztönözni és bátorítani. Népével együtt félt ebben a veszélyekkel teli környezetben, ahol napról napra önkényes cselekedetek, igazságtalanságok és az emberi méltóság megsértése miatt szenvedtek az emberek. „Sílvio atya – folytatja Tete püspöke – tevékeny ember volt, mindig készségesen szolgálta a rászorulókat. Egyenes volt, őszinte és nyílt, néha szigorú, de anélkül, hogy bárkit is megbántott volna. Bátor ember volt, tudatában a veszélynek, de merész, mint aki nem fél semmitől. Ezek hitből és bizalomból táplálkozó erények. Éles eszű volt, és egyértelmű a beszédben. Példákat hozott a közösségi életből, hogy szemléltesse és buzdítsa a hívőket.”

João de Deus 1930. március 8-án született Mozambikban, Nkauban. Sílvio Portugáliában született 1941. április 16-án, Rio Meão településen. Mindketten a portugáliai Macieira de Cambra-i egyházi iskolában végezték középfokú tanulmányaikat: João atya 1948-tól 1951-ig, Sílvio atya 1951-től 1957-ig. João 1951. szeptember 1-jén lépett be a Jézus Társaságának noviciátusába, Sílvio pedig 1957. október 24-én. Mindketten Bragában végezték filozófiai tanulmányaikat, 1958-ban szereztek diplomát. Sílvio atya ugyanabban az évben Mozambikba utazott, hogy tanítási gyakorlatát elvégezze. Ezután teológiai képzésen vettek részt: João atya Spanyolországban, a San Cugat del Vallés-i teológiai karon 1961-től 1965-ig, Sílvio atya Portugáliában, a Lisszaboni Katolikus Egyetem teológiai karán 1968-tól 1972-ig. Joãót 1964. augusztus 15-én szentelték pappá Lifidziben, Mozambikban; Sílvio atyát pedig a portugáliai Covilhãban 1972. július 30-án. Teológiai tanulmányai alatt Sílvio az Instituto Superior de Ciências Sociais e Política Ultramarina (ISCSPU) nevű felsőoktatási intézménybe is járt, amely a tengerentúli közigazgatás számára készítette fel a hallgatókat. Érdekelte ez a kurzus, mert meg akarta tanulni Portugália tengerentúli területekre vonatkozó jogszabályait és politikai iránymutatásait.

Mozambikban João atya Angóniában, Sílvio atya pedig a zóbuei egyházmegye szemináriumában, Tete városában és Maputóban dolgozott tanárként. 1984-ben a két jezsuita egyszerre volt Chapoterában, onnan folytatták missziós tevékenységüket Lifidzi korábbi missziójának területén, teljes mértékben elkötelezve magukat Isten országának építésén, amely gyakran nemcsak igehirdetést, hanem lemondást is igényel. Ezért ölték meg őket 1985. október 30-án.

„Ez a két jezsuita, akiket Isten 1984-ben hozott össze Chapoterában – folytatta Diamantino Guapo Antunes püspök –, barátok voltak, és megosztották egymással tapasztalataikat. Segítették és bátorították egymást, ugyanazt az ideált követve, meggyőződve arról, hogy Isten országa megköveteli az igazságtalan és elnyomó struktúrák elítélését is. Az életüket adták ezért. Az igazság mártírjainak tekinthetjük őket. »Kényelmetlen« tanúk voltak. Tudtak a régióban elkövetett atrocitásokról, és elítélték őket. Amikor elmehettek volna, úgy érezték, hogy maradniuk kell. És így is tettek. A helyükön maradtak, közel üldözött népükhöz, egészen vérük ontásáig.”

Antunes püspök hangsúlyozta: „Chapotera mártírjainak boldoggá avatását nagyon is kívánják a mozambikiak. A hit, a bátorság és a szeretet misszionáriusai voltak. A jelenlegi folyamat a mozambiki katolikus egyház érettségének jele, amely egyben szolgáló és vértanú egyház. Bátor keresztény elkötelezettségre szólít fel. Tegnap éppúgy, mint ma a Katolikus Egyház arra kapott meghívást, hogy hatékony és vigasztaló jelenlét legyen a lakosság körében, anélkül, hogy felhagyna a békére és a konfliktusban álló felek megbékélésére irányuló felhívásokkal.” A püspök így zárta beszédét: „Az Észak-Mozambikban, Cabo Delgado tartományban dúló erőszak már követelt mártírokat a katolikus közösségben. Chapotera vértanúinak példája – ugyanúgy mint Guiúa katekéta vértanúié és még sokan másoké – nagy jelentőséggel bír ma. Olyan férfiak és nők, akik a tanúságtétel és a béke és szeretet evangéliumának hirdetésére tették fel életüket. Példájuk megmarad és megsokszorozódik.”

Fordította: Hollósi Judit

Forrás: Fides

Fotó: Fides; Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria