Nosiglia érsek: A szent vászonról leolvashatjuk az Úr szenvedésének jeleit

2015. március 28. , szombat | 15:49

A napokban ismertették a Szentszék sajtótermében Ferenc pápa júniusi torinói látogatásának részletes programját. Cesare Nosiglia torinói érsek, Jézus halotti leplének pápai őrzője a bemutatón az esemény jelentőségéről szólt. A Vatikáni Rádió hírét adjuk közre.

A legnagyobb szeretet. Torinói lepel 2015 – ezt a mottót választotta a város érseke az idei évre, amikor közszemlére teszik Jézus halotti leplét a torinói székesegyházban. Hogy miért a legnagyobb szeretet? Nosiglia érsek ezt úgy magyarázta, hogy a szent vászonról leolvashatjuk az Úr szenvedésének jeleit, aki így nekünk ajándékozta az üdvösséget.

Benső zarándoklat

A torinói zarándoklatnak megvannak a maga sajátos jegyei, amelyekkel másutt nem találkozunk. Ez nem a szent helyek vagy a vértanúk sírjának a felkeresése, sem pedig a jelenések vagy csodák újra felfedezésének útja. Ez egy közösségi és egyben benső utazás, egy önmagunkban történő zarándoklat, amelynek csúcspontjaként találkozunk a Fájdalmak Férfijának képével. Olyan találkozás ez, mely – láthattuk sokszor – megindít, és a szolgálatra való megtérésre szólít – fogalmazott az érsek.

A Don Bosco-család és a fiatalok világa

A pápa torinói látogatása, mint ahogy a lepel kiállítása is egyfajta hálaadás a fiatalok szentje, Bosco Szent János ajándékáért, és azért a szolgálatért, amelyet a szalézi család folytat Torinóban és szerte a világon a nevelői táborokban, a misszióban, a sport és a kommunikáció világában – magyarázta a főpásztor.

Június 21-én és 22-én, vagyis azokban a napokban, amikor Ferenc pápa Torinóban lesz, a fiatalok egy kis világtalálkozón vehetnek részt: találkozók sorozata, vitaestek, imádság, ünneplés segíti őket, hogy megismerjék, meghallgassák egymást. A lepel itt is erős hívás számukra: éjszakai zarándoklatokat szerveznek a fiatalok részére a dómba, és a torinói ifjúság bemutatkozik a helyi egyházi élet működő kezdeményezéseivel olasz és külföldi társaik előtt. Rendkívüli jel lesz a világtalálkozók keresztjének jelenléte a városban, amely Krakkóba tartó utazása során megáll Torinóban.

Halotti lepel: a betegek az első sorban

Jézus halotti leple kiállításának másik célja a figyelem a betegek világa iránt. Maga a lepel a fájdalomra, de egyben a reményre és a konkrét szolidaritásra emlékeztet minket. Idén a beteg zarándokokat és kísérőiket új épületrészekben helyezik el, amelyek kifejezetten erre az alkalomra készültek, a Lourdes-i accueil vendégház mintájára – tette hozzá Nosiglia érsek.

Felajánlások a pápának a szegények megsegítéséért

A torinói érsek azt is elmondta, hogy a lepelhez való zarándoklat jó alkalom a kiengesztelődés szentségének vételére is. Erre a város több pontján lehetőséget nyújtanak: a világ számos nyelvén beszélő gyóntató papok várják a híveket. Ifjúsági zarándokcsoportok is jelezték részvételüket olasz egyetemekről, Európa és Amerika több országából és Kínából is. Végül még egy kezdeményezés: minden felajánlást, adományt, amit a zarándokok a halotti lepel kiállítása idején tesznek, összegyűjtenek, és június 21-én átadják Ferenc pápának, hogy az összegből a rászorulókat segíthesse.

Eddig 850 ezer zarándok és 4500 önkéntes jelentkezett

Torino készül a zarándokok fogadására – mondta Elide Tisi, a város polgármester-helyettese. – Természetesen a pápa kétnapos látogatása, amely hosszabb lesz az előzetes várakozásoknál, kitüntetés a város számára. Mindez egy olyan pillanatban történik, amikor egy nagyon nehéz, kényes időszakot él át Torino, amely mély átalakulással és sok erőfeszítéssel jár. Mindenki számára jelzés értékű a Szentatya kitüntető figyelme a kiszolgáltatottabbak iránt. Azt üzeni nekünk, hogy nem szabad elfelejtenünk, sőt mind jobban észre kell vennünk azokat, akik a közelünkben nehézségekkel küzdenek.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Kitekintő
Vezető híreink – olvasta már?
szent-jozsef-es-mai-apak-interju-asztalosne-elekes-szende-pszichologussal
Szent József és a mai apák – Interjú Asztalosné Elekes Szende pszichológussal

Szent József Jézus életében betöltött szerepéről és az apák mai helyzetéről beszélgettünk Asztalosné Elekes Szende pszichológussal, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával.

11:21
alljatok-gyermekeitek-mellett-apak-napi-koszonto-ferenc-papaval
Álljatok gyermekeitek mellett! – Apák napi köszöntő Ferenc pápával

A Katolikus Egyházban hagyományosan Szent József ünnepén állítjuk a középpontba az apákat. Az alábbiakban teljes terjedelmében közreadjuk Ferenc pápa 2014. március 19-én elmondott katekézisét az apaságról. Imádkozzunk az apákért, és kérjük Szent József közbenjárására Isten gazdag áldását életükre!

08:01