Zenari bíboros, apostoli nuncius: A haldokló Szíriának talpra kell állnia

Egy háború, amely még azután is emberéleteket követel, hogy már nem a lapok címoldalán szerepel. A szíriai konfliktus nem ért véget, a harcok folytatódnak az ország északi és északkeleti részén. A tárgyalások akadoznak, míg a lakosság kétségbeejtő helyzetben, rendkívüli szegénységben próbál túlélni a fegyveres konfliktus, a szankciók és a Covid-19-járvány szorításában. A SIR hírügynökség Mario Zenari bíborost kérdezte, aki tizenkét éve Szíria apostoli nunciusa.

– A nemzetközi közösség nem aratott sikert a konfliktus megoldásában, amely tíz éve tépázza Szíriát. Mi áll emögött? Csak alkalmatlanság, tehetetlenség, vagy a politikai akarat hiányzik hozzá?

– Az ENSZ különleges szíriai nagykövete, Geir O. Pedersen világosan megmondta, hogy nem lehetséges előrelépés konstruktív nemzetközi diplomácia nélkül. A háborús felek önmaguk soha nem fognak eredményt elérni, ez egy könyörtelen konfrontáció. Véleményem szerint a szíriai háború akkor fog véget érni, amikor a Biztonsági Tanácsban, az ENSZ-nek a nemzetközi békével és biztonsággal foglalkozó szervében döntést hoznak. Nem felejtem el, hogy az utóbbi tíz évben, amíg hallgattam a Damaszkusztól nem messze, például Gúta környékén zajló bombázást, a Biztonsági Tanácsnak más keserves konfliktussal is szembe kellett néznie, amely a tagországai között zajlott. Amíg a tanácson belül is folytatódik a gyalázkodás és megosztottság, számunkra sem jön el a béke. Ugyanakkor említést kell tennem azokról a pillanatokról is, bár nem volt sok, amikor csodák történtek, melyek reményt adtak nekünk…

– Mely eseményekre gondol?

– A Szíria és Közel-Kelet békéjéért meghirdetett böjt- és imanapra 2013. szeptember 7-én, amelyet Ferenc pápa kezdeményezett. A háború rendkívül kritikus pontot ért el, pár nappal azelőtt hajtottak végre támadást vegyi fegyverrel Damaszkusz külvárosában. Akkor Putyin és Obama kezébe vette a dolgokat, és kieszközöltek egy egyezményt a szíriai vegyi fegyvereket illetően. Ezt sikernek tekinthetjük. Szintén fontos mérföldkő volt 2015-ben, amikor az ENSZ Biztonsági Tanácsa megszavazta a 2254-es határozatát, melyben lefektették az ütemtervet a szíriai békefolyamathoz. Ez azt is megmutatja, hogy ha összefog a nemzetközi közösség, abból meglepetésszerű eredmények is születnek.

– Sok probléma fakad a Biztonsági Tanácsban a nagyhatalmak egymást keresztező vétóiból?

– Nagyon sok. A helyszínen csak akkor lesz előrelépés, ha a nemzetközi közösség betartatja a 2254-es határozat ütemtervét. Addig viszont az egyre kétségbeesettebb és szegénységben élő lakosság szenvedi meg ezt a holtpontot.

– A fegyveres konfliktus mellett a szegénységgel is meg kell küzdeni, illetve az utóbbi egy évben a Covid-19-járvánnyal. Hármas szorításban élnek a szíriaiak. Hogy viseli ezt a lakosság?

– Kimerültek. A papok és főpásztorok, akikkel gyakran beszélek, elmondták, hogy még a kint száradó ágyneműket is ellopják, kilopják az autókból az akkumulátort, elviszik a mezőgazdasági eszközöket, próbálnak áramhoz jutni. A szír font (arab nevén líra – A szerk.) drámai elértéktelenedése miatt az emberek napról napra szegényebbek. A helyzet fenntarthatatlan, és tíz év háború után muszáj végre megoldást találni.

– Érdemes egyáltalán most az újjáépítésről beszélni?

– Tizenkét éve érkeztem Szíriába. Teljesen más volt a helyzet, mint ma.

Szíria ma olyan, mint a szegény utazó az irgalmas szamaritánus példázatában, akit megvertek, kifosztották a rablók, és félholtan az út szélén hagyták.

A mai Szíriát megalázták a rablók, akik kifosztották. Gondviselésszerű volt a sok szamaritánus támogatása, az egyéni jótevők, humanitárius szervezetek, nemzetközi szervezetek, amelyek segítséget nyújtottak a szíriai embereknek. De ez elsősegély a haldokló Szíriának, amelynek talpra kell állnia. Vissza kell nyernie a méltóságát. A talpra állás pedig újjáépítést jelent. Újjáépíteni a társadalom szövetét és az infrastruktúrát – iskolákat, utakat, lakóházakat, kórházakat, ipari létesítményeket. Sajnos azonban mindez megrekedt, nem utolsósorban a korrupció és a szankciók miatt.

– A szíriai püspökök a Caritas Internationalisszal és a Szükséget Szenvedő Egyház segélyszervezettel együtt régóta kérik a szankciók eltörlését. Ez segítene abban, hogy a szenvedő szíriaiak  valamennyire visszanyerjék a méltóságukat?

– Próbáltunk ebben az irányban is lépéseket tenni. Az Európai Unió szankciói különböznek az Egyesült Államokétól, amelyek tavaly júniusban léptek életbe, a „Caesar-törvény” (Caesar Syria Civilian Protection Act) értelmében. Az illetékes hivatalok szerint ez nem vonatkozik a humanitárius segélyre, ami igaz. Ugyanakkor beindítanak egy összetett mechanizmust, amely végső soron a helyzet rosszabbodásához vezet: egyesek szűkre szabottan értelmezik a szankciókat, mások félnek kockáztatni, és nem bíznak a pénzügyi tranzakciókban. Vagyis noha a szankciók nem érintik a humanitárius segélyt, a valóságban mégis számtalan problémát okoznak. Ha az ellenséges konfrontációk helyett, mint már említettem, a háborúban álló felek néhány jóakaratú gesztust tennének, a szankciókat eltörölnék. A pápa beszélt nemrégiben a szankciókról a pandémia kapcsán. A szankciók enyhítése lehetővé tenné, hogy az államok erőforrásokhoz jussanak, reagálni tudjanak a pandémiára, és biztosítani tudják az orvosi ellátást a lakosság számára. Szíriát az olajembargó viseli meg legjobban.

– Tíz év háború, amelyet a régióbeli és a nemzetközi „játékosok” beavatkozása, s amellett a fegyverkereskedelem is szított. Ferenc pápa kérdése – „ki ad el fegyvereket a terroristáknak?” – különösen aktuális Szíriát illetően, választ azonban senki nem ad rá.

– Mindaz a fegyver, amelyet a terroristáknak, az Iszlám Államnak adtak el, felveti a felelősség kérdését, s ezt előbb vagy utóbb meg kell válaszolni. Virágzó piac működött nem messze Szíriától, ahol szabadon lehetett vásárolni automata lőfegyvereket, köztük géppuskákat, amelyek pusztulást és halált hoztak az egész régióra.

– Őeminenciája, ön szorgalmazta a Nyitott kórházak (Open Hospitals) projektet, amely 2017-ben indult az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma, az AVSI alapítvány, az Olasz Püspöki Konferencia, a Cor Unum, a Pápai Alapítvány, a Gemelli Alapítvány és más partnerek együttműködésében. Célja három nonprofit katolikus kórház fejlesztése: a damaszkuszi olasz és francia kórházé, illetve az aleppói Szent Lajos kórházé, hogy térítésmentes kezelést biztosíthassanak a háború sebesültjei, különösen a legszegényebbek számára. Hogyan értékelné az elmúlt három évet?

– Ezt a projektet sok irgalmas szamaritánus támogatja, és az elszegényedett, többségében muszlim szíriaiak egészségügyi szükségleteire kíván gyakorlati válaszokat adni. Becslések szerint a szíriai népesség 90 százaléka él a szegénységi küszöb alatt. 2020 végéig több mint 40 ezer páciensnek nyújtottunk orvosi ellátást, csak a pandémia akadályozott meg abban, hogy elérjük a célul kitűzött 50 ezret. De kitartunk, és továbbra is gondoskodunk a szükséget szenvedőkről. Ebben számítunk a sok „szamaritánus” nagylelkűségére. És még valamit hozzátennék…

– Kérem, tessék…

– Szíria természeti környezete pusztulóban van. Az elmúlt tíz évben megszámlálhatatlan robbanóanyag hullott a szíriai talajra, szennyezi a földet, a levegőt és a vizet. Ennek hosszú távú következményei lesznek, sőt, már nyilvánvalóak az első hatásai: megnőtt a rákos megbetegedések száma, különösen a gyerekek között. Nem értek az orvosi dolgokhoz, de biztos, hogy ezek a robbanószerek rengeteg betegséget fognak okozni. Biztos, hogy a háború több generációnak is pszichés károkat okozott, traumatizálta az embereket a bombázás, az erőszak. A szegények lelke is gyógyításra szorul. Ezért kell újjáépíteni és újranyitni a kórházakat.

Szíria kórházainak a fele odalett a háborúban.

A Nyitott kórházak projekt nagyon fontos, mert azáltal, hogy kezelést biztosítunk a sebesülteknek és a betegeknek, hogy gondoskodni próbálunk az egyénekről, azáltal a háborúban megrendült, megsérült közösség sebeit is próbáljuk gyógyítani. Az emberek, akiket kezelünk, elmondhatatlanul hálásak. Ez látszik a helyi egyház sok kezdeményezésén is, amely most jobban, mint valaha „harctéri kórházra” emlékeztet, amit Ferenc pápa szokott emlegetni.

– Hogyan tekint Ön Ferenc pápa iraki útjára? A pápa sok üzenete mintha Szíriának is szólt volna…

– Megindító volt, különleges és újszerű. Hatalmas öröm volt látni, ahogy ezek a kis közösségek készültek a Szentatya fogadására, ahogy a pápa átélte ezeket a pillanatokat. Azt hiszem, Ferenc pápát a Lélek indította arra, hogy elmenjen Ábrahám földjére.

Fordította: Verestói Nárcisz

Forrás: SIR hírügynökség

Fotó: Merényi Zita (archív)

Magyar Kurír