Krisztus Király ünnepén tett szüzességi fogadalmat Bódi Mária Magdolna

XI. Piusz pápa az 1925-ös szentév végén, december 11-én vezette be Krisztus Király ünnepét, ráirányítva a figyelmet, hogy Krisztus megtestesülése és megváltó halála – a világ megváltása – a királyi műve. „Azért apostoli hatalmunknál fogva az Úr Jézus Krisztusnak mint Királynak ünnepét elrendeljük, amely évenként október hó utolsó vasárnapján (…) az egész világon megülendő. (…) azon a napon évenként megújíttassék az emberi nem fölajánlása Jézus Szentséges Szívének, amint azt szent emlékű elődünk, X. Piusz pápa már elrendelte.” (Quas primas enciklika)

1969 óta – a II. Vatikáni Zsinat liturgikus megújulásának döntése értelmében – Krisztus Király ünnepe az egyházi év utolsó vasárnapja.

*

Bódi Mária Magdolna 1941. október 26-án, Krisztus Király vasárnapján tett tisztasági magánfogadalmat a balatonfűzfői Jézus Szíve templom oltárra előtt. Élete mindvégig tanúbizonysága volt a krisztusi szeretet hétköznapi megélésének embertársai felé, és a krisztusi erkölcsök melletti kiállásnak.

Egy mindennapi lány volt, mint sokan mások. Nem rendelkezett különleges tehetséggel, nem kimondottan vallásos családból származott, mint példaképei, Lisieux-i Szent Teréz, Tiszteletreméltó Bogner Mária Margit vagy Tiszteletreméltó Kaszap István. Mindennap meg kellett küzdenie a hite miatt a sok gúnnyal, csúfolódással, a környezet és saját nehéz anyagi helyzetével, méltatlan és megalázó elutasításokkal, tisztasági fogadalma miatti megpróbáltatásokkal, mind a külső hatásokkal, mind a testében-lelkében zajló folyamatokkal. Hite azonban segítette, hogy a világi és a lelkében zajló kihívásokra Krisztusnak tetsző válaszokat adjon.

Az életében megmutatkozó folyamatos erénygyakorlás, a szentségekhez járulás, az ima, a szentmiséken és ájtatosságokon való részvétel, a böjt, a másokért vállalt önmegtagadás azonban állandóan megerősítette, hogy sok kis apró döntésen keresztül a legnehezebb helyzetekben is valóban az Istennek tetsző döntést hozza meg.

Elfogadta a Megváltó Király szeretetét, és ezt tudta a környezetének sugározni. Nem riadt vissza sem a világi, sem a lelki megpróbáltatásoktól, melynek egyedüli erőforrása Krisztus Király örök országába vetett hite volt.

Élete tanúbizonysága az embertársak felé megmutatkozó krisztusi szeretetnek. Vértanúhalála pillanatában – melyet Krisztusnak tett hűsége miatt önként vállalt – királyi jegyeséhez, a Megváltóhoz fohászkodott: „Uram, Királyom! Végy magadhoz!”

Forrás és fotó: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír