Ötszáz év után találták meg Mantegna egyik elveszettnek hitt festményét

Mantegna elveszettnek hitt alkotását a Vatikáni Múzeum szakemberei felmérték, hitelesítették és restaurálták. A pápai állam képtárában a Museums at Work program keretében március 20-tól időszaki kiállításon látható; június 18-ig csodálhatják meg a turisták és a szentév zarándokai. Ezt követően visszakerül a Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostola alapította pompeji Mária-kegyhelyre, ahol a nagyszabású állandó kiállítás egyik kiemelt műtárgya lesz. A kiállítást Tommaso Caputo pompeji érsek, a kegyhely pápai delegátusa szándéka szerint a nyári időszakban tervezik megnyitni egy új, Mária alakját középpontba állító képtárban.

Stefano de Mieri, a nápolyi Università degli Studi Suor Orsola Benincasa (Szent Orsolya Egyetem) művészettörténésze egy olasz egyházi javakat nyilvántartó adatbázist böngészett 2020-ban, amikor egy rejtélyes alkotás ragadta meg a figyelmét. Annak ellenére, hogy korábbi elhelyezésének körülményei és a durva javítási kísérletek és beavatkozások miatt a festmény nagyon rossz állapotban volt, a szakember felismerte rajta a Mantegna művészetére jellemző stílusjegyeket. 

Restaurálás előtt

A Krisztus levétele a keresztről című képről utoljára, 1524-ben Pietro Summonte humanista tett említést egy velencei nemesnek, Marcantonio Michielnek küldött levelében; eszerint a nápolyi San Domenico Maggiore templomban egy Mantegna által festett alkotás van, a festmény Krisztus keresztről való levételét ábrázolja.

Hogy a velencei festő, Mantegna festménye mikor és hogyan került Pompejibe, a Rózsafüzér Királynője-templomba, azt pontosan nem tudni, de Mieri úgy véli, feltehetően a 19. században, egy adomány részeként érkezhetett a városba.

A szakmai csapat tagjai

„Ez egy rendkívül erőteljes kép – fogalmazott a Vatikáni Múzeum igazgatója, Barbara Jatta. – A középpontban Krisztus holtteste, feje lehajtva, körülötte néhány alak támogatja őt, de a háttérben ott látjuk Máriát is, árnyékban, nagyon fájdalmas, bensőséges arckifejezéssel. Jelen van a kétségbeesett Mária Magdolna, aki karjait az ég felé emeli, és az egyik kezében rózsafüzért tart. Nagy valószínűséggel éppen ez a tárgy az, ami miatt a kép a nápolyi San Domenico Maggiore templomból több tulajdonos kezén keresztül  eljutott a Pompejiben alapított Mária-szentélybe.”

2022 májusában Tommaso Caputo érsek a Vatikáni Múzeum gondjaira bízta a rendkívüli felfedezést, ahol a restaurátorműhelyben komplex restaurálási folyamatnak vetették alá az alkotást, amit történeti kutatás és korszerű, nem invazív vizsgálatok előztek meg. (A nem invazív beavatkozás a restaurálás és műtárgymegóvás területén olyan technikákat és módszereket jelent, amelyek során a műalkotást nem sértik, nem változtatják meg fizikailag vagy kémiailag a legkisebb mértékben sem; a cél az, hogy az állapotát javítsák, anélkül, hogy közvetlenül beavatkoznának a festék- vagy anyagszerkezetébe – a szerk.). Mielőtt a képet Rómába szállították, szakértői csapat utazott a helyszínre, hogy előzetes vizsgálatokat végezzen.

„Azonnal észrevettük, hogy a sok festékréteg alatt gyönyörű alapanyag rejlik: egy kiváló festő keze munkája”  – emlékezett vissza Barbara Jatta. „Az első dolog, amit észrevettünk, a festményen látható jelenet képi elrendezése volt” – mondta Francesca Persegati, a Vatikáni Múzeum festmény- és faanyag-restaurálási laboratóriumának vezetője. Hozzátette: „Azonnal eszünkbe jutott Mantegna milánói Pinacoteca di Brerában őrzött Halott Krisztus siratása című képénekábrázolásmódja. Az olyan részletek is megragadták figyelmünket, mint a táj megrajzolása.” A műalkotáson egyértelműen Mantegna stílusára jellemzők a háttérben Jeruzsálem városának klasszikus és reneszánsz épületei, valamint a kompozíció szélein elhelyezkedő alakok kivágása.

Barbara Jatta szerint Mantegna festményének 1524-es dokumentált jelenléte Nápolyban azt sugallja, hogy „a megrendelés valószínűleg aragóniai volt”. Mantegna sosem járt Nápolyban, de a 15. század végén és a 16. század elején XII. Ince pápa megbízásából egy rövid ideig Rómában, a lateráni palotában dolgozott. Az igazgató szerint lehetséges, hogy innen került a kép Pompejibe. (A feltételezés alapja, hogy Nápoly ekkor aragóniai uralom alatt állt, a 15. század végi aragóniai udvar pedig aktív mecénási tevékenységet folytatott. Számos itáliai mester dolgozott spanyol mecénásnak.  Mantegna műveinek jelentős része is nemesi megrendelésre készült, és elképzelhető, hogy valamelyik megbízója kapcsolatban állt az aragóniai udvarral, vagy maga is oda tartozott – a szerk.)

„A pompeji szentélyben – emlékezett vissza Persegati – első megfigyeléseinket természetes fényben, illetve Wood-lámpa mellett (UV-fénynél – a szerk.) végeztük, ami más és más válaszokat ad attól függően, hogy milyen az anyag összetétele. Azonnal észrevettük, hogy a festményen számos szerves anyag van, amit retusálásként alkalmazott; vagy szétszórtan, hogy visszaadják a festmény fényességét, vagy olajjal, amely sötétebbé tette.”

Miután a festményt a Vatikánba szállították, az azóta elhunyt Guido Cornini tudományos delegált irányításával, majd Fabrizio Biferali, a Vatikáni Múzeum vezető restaurátora irányításával Lorenza D’Alessandro és Giorgio Capriotti, a tudományos kutatócsoport két restaurátora részletesebben elemezhették a festményt.

„Mantegna általában deszkára festett, de ezen a képen tüchlein technikával dolgozott: híg temperával, előkészítés nélkül, vászonra, amelyet még egy könnyű szerkezetű vászonnal erősítettek meg. A kép hátulja nem volt látható, mert a különböző fafelületek az évtizedek alatt felhalmozódtak rajta. Az infravörös, reflektográfiai, röntgen- és ultraibolya fluoreszcenciás vizsgálatok azonban lehetővé tették számunkra, hogy az alkotás érintése nélkül is megismerjük, mi rejtőzik a rétegek alatt. A munka – hangsúlyozta Persegati – igazi csapatmunka volt a pompeji prelátus, a művészettörténészek és a restaurálásban és tudományos kutatásokban részt vevő szakemberek között.”

A helyreállított festmény a Vatikáni Múzeum kiállításán

A szakemberek úgy döntöttek, hogy a retusálásnál akvarellt használnak. „Néhány ponton apróbb hiányosságokat töltöttünk ki a színárnyalatok visszaadásával” – magyarázták. A festmény vászna több helyen is sérült. „A szerkezet helyreállításához olyan lenvásznat használtunk, amely az eredeti vászonéhoz igen hasonló tulajdonságokkal bír” – mondta el Persegati, hozzátéve, az egész műalkotás is sokat károsodott, depolimerizálódott (a vászon elveszítette korábbi szilárdságát és rugalmasságát, a festékek egyes összetevőinek bomlása miatt pedig sötétebbé vált, a festékréteg berepedezett, lepattogzott – a szerk.), ezért egy további réteggel fedték be, amely biztosította az eredeti tüchlein feszítettségét a vászon megterhelése nélkül.

Forrás és fotó: Paolo Ondarza/Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír