XXIII. János pápa: Egy lélek naplója

Az Ecclesia Szövetkezet által megjelentetett kötet alapjául két mű szolgált: az egyik az azonos című könyv, amely 1972-ben jelent meg az Ecclesia Kiadónál. A másik az újvidéki Agapé által 1991-ben kiadott, XXIIII. János pápa című minimonográfia, amelyet Török József jegyez.

A XXIII. János pápa – Egy lélek naplója című kötet a korábbi kiadás második, bővített változata. A lelki naplót Horváth Lajos fordította. A könyv feljegyzéseket, elmélkedéseket tartalmaz, amelyeket Angelo Roncalli magányában vagy lelkigyakorlatok alkalmával írt le 1895-től, vagyis tizennégy éves korától, egészen 1962-ig. Érzéseinek, gondolatainak lejegyzését csak 1963. június 3-án bekövetkezett halála előtt néhány hónappal hagyta abba. Majdnem hetven évet ölel fel a napló, vagyis gyakorlatilag János pápa egész életét.

„Mindig Isten akaratát kerestem” – ez a gondolat fordul elő legtöbbször feljegyzéseiben. Püspöki jelmondatának is ez az alapzata: „Oboedientia et pax!” – Engedelmesség és béke. Ez a két szó jelenti egész életének, papi, főpapi, krisztusi szolgálatának titkát és nagyságát.

A napló tanúsága szerint Angelo Roncalli már egészen fiatalkorától kezdve törekedett a lelki tökéletességre. A serdülőkre, kamaszokra – különösen napjainkban, az influenszerek korában – jellemző az önteltség, a bizonyosság, hogy mindent jobban tudnak másoknál. A tizennégy éves Angelo Roncalli viszont így ír: „Tartsuk mindig szem előtt az alázatosságot. Gondoljuk csak meg, hogy rothadásra szánt testben élünk, s tudatlanság és bűnök uralják lelkünket. S ha van is valami érték bennünk, amit a természet, az élet, vagy Isten kegyelméből kaptunk, csak alamizsna és Isten ajándéka. Éppen ezért az öndicséret legyen távol tőlünk, és sohase kívánjuk, hogy felebarátainknál többre vagy velük egyenlő értékűnek tartsanak bennünket.” Egy évvel később azt jegyzi fel, hogy állandóan gyakorolja magát az önmegtagadásban, főképpen önszeretetét igyekszik legyőzni. Érzi, hogy Krisztus segítsége nélkül nem tudja ezt megvalósítani, ezért

nem nyugszik, amíg el nem jut az Oltáriszentség „nagy szeretetére és tiszteletére. Életem központi helyét ez a szentség foglalja el, s ha Isten megsegít, mint pap is így akarok élni”.

Frissen felszentelt papként, 1904 augusztusában azon elmélkedik, hogy mivel a „Jóisten” szereti, „nagyon” a szívébe kell vésnie: „semmiféle tettemet nem végezhetem hiúságból. Teljesen haszontalan dolog erről még ábrándozni is. Szolga vagyok. Még mozogni sem tudnék az Isten akarata nélkül. A Jóisten ismeri talentumaimat, és tudja azt is, hogy mit tudok, vagy mit nem tudok tenni dicsőségének előmozdításán az Egyház javára és lelkem üdvösségére. Ha valóban nagy és jó pap akarok lenni, akkor nekem is minden kötődéstől meg kell szabadítani és ki kell üresíteni magamat, mint Jézus tett a kereszten, és életem minden eseményét s elöljáróim minden döntését hívő lélekkel kell fogadnom”.

1930-ban már püspökként tűnődik el Szalézi Szent Ferenc egyik szép hasonlatán: „Madár vagyok, amelyik tüskés bokorban énekel.” A főpásztor Roncalli magára alkalmazza ezt a tanítást: „Tehát keveset kell beszélnem arról, amiben szenvedek. Nagy tapintattal és megértéssel kell kezelnem az embereket és körülményeiket. Arra törekszem, hogy azokért is imádkozzam, akik nekem szenvedést okoztak. S aztán mindenben nagy jóságot és határtalan türelmet kell tanúsítanom…”

A pápaválasztását megelőző esztendőben, velencei pátriárkaként számvetést készít az életéről, s leszögezi: „Szerény és hosszú életem az egyszerűség és tisztaság jele alatt folyt le, mint a legombolyított orsó. Minden nagyobb megerőltetés nélkül állítom és elismerem, hogy senki vagyok és semmit sem érek. Az Úristen akarta, hogy szegény emberként szülessek, és az ő gondolata volt minden, ami velem történt. Én mindent ráhagytam.” Minden reményét Jézus Krisztusba veti, „aki papjává és szolgájává választott ki”. Megbocsátotta „számtalan” bűnét, „s most is ő tart életben, erőben és egészségben”.

1961-ben, már katolikus egyházfőként az alázatosság és mindenkire kiterjedő szeretet fontosságáról elmélkedik, s leszögezi: „A pápának az egész Egyház, a püspöknek pedig az egyházmegyéje felé megnyilvánuló fenséges, szent és isteni feladata abban áll, hogy hirdesse az evangéliumot, vezesse az embereket az örök élet felé.”

A katolikus egyházfőnek minden korban, de „napjainkban különösen a jóság balzsamát kell öntenie az emberiség sebeire”.

XXIII. János pápaként is „feltétlenül” ráhagyatkozik Istenre, és „tökéletes nyugalommal” tekint a jövőre. „Alapvető szabály minden pápa magatartása számára, hogy elégedjék meg mindig a jelen helyzetével, és ne aggódjék a jövő felől. A jövőt az Úrtól várja anélkül, hogy emberi számításokkal akarna gondoskodni róla. Ugyanakkor őrizkedjék attól, hogy bárkinek biztonságos és meggondolatlan módon beszéljen róla.”

A kötetben Török József fent említett minimonográfiájában a Kr. u. 5. században élt Malakiás prófétát idézi: „Pásztor és hajós.” Szerinte mindkettő igaz XXIII. Jánosra: „A hajós kifejezés jól illett rá, mert Velencéből jött. De Szent X. Piusz is onnan emelkedett a pápai trónra – és nála mást emel ki a prófécia! Sokak értelmezése szerint a hajós azt jelzi, hogy a II. Vatikáni Zsinat egybehívásával az Egyház hajóját új vizekre kormányozta. A zsinat lelkipásztori irányultságával pedig igazi, pásztori mivoltáról adott tanúbizonyságot.”

A lelki naplóhoz Don Loris Capovilla érsek, XXIII. János titkára írt ajánlást, emlékeztetve, hogy a „Jó pápa” utolsó napjain, majd halálakor meglepő események történtek. „Az öröm és remény motívumait merítheti belőlük az emberiség.

Sok családba ismét visszatért a békesség. Sok kétségbeesett beteg türelmesen nyugodott meg sorsában. Lázadó gyermekek engedelmesek lettek. Fiatal házasokat megérintett a gyermekek kedvessége, és így szóltak egymáshoz: helyesen kell szeretnünk egymást.

Szegénysége hatott a közvéleményre is, és sok szegény embert vigasztalt meg. Nagyon sok tékozló fiú szerette volna őt iszonyatos fájdalmában megvigasztalni. Betegágya körül tolongtak, és gyermekkori imáikat mondogatták újra. Sokan járultak szentségekhez is.” Capovilla érsek szerint XXIII. János lelki naplója „azt a lelket tárja fel nekünk, akinek sikerült kapcsolatot teremtenie az idők lelkéhez is, és aki olyan mély, őszinte és átgondolt mozgalmat hagyott maga után, hogy ennek okát még ma sem tudjuk megmagyarázni”.

XXIII. János pápa: Egy lélek naplója
Ecclesia Szövetkezet, 2025

Fotó: News.va

Bodnár Dániel/Magyar Kurír