„Segíteni, mert csak ez számít” – Szalai János, a pécsi karitász első igazgatójának emlékezete

Ehhez kapcsolódva Schmelczer-Pohánka Éva, a Pécsi Egyházmegyei Könyvtár vezetője állított össze megemlékezést Szalai Jánosról – felidézve életútját, sokrétű és áldozatos munkáját. Az alábbiakban ebből olvashatnak részleteket.

*

Szalai János 1923. július 7-én született, hagyományőrző, keresztény családban, a Tolna megyei Tamásiban. Alsófokú tanulmányait 1929-ben Tamásiban, a Római Katolikus Elemi Népiskolában kezdte meg; 1930-ban a pécsi Belvárosi Magyar Királyi Állami Elemi Fiúiskolában folytatta.

Középiskolai tanulmányait 1933 és 1941 között a pécsi ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziumban végezte. Tagja volt a Szeplőtelen Fogantatásról nevezett Szent Alajos pártfogása alatt álló Mária-kongregációnak, ami ettől fogva meghatározta életét: a közös imádságok, a missziók részére való gyűjtések által. Itt döntött a papi hivatás mellett: „Átéreztem, a határokon átívelő Egyház tagja vagyok, és összeköt Istennel az ima, és a jó Isten pedig minden emberhez küld a jó hírrel, az evangéliummal.”

1941 szeptemberétől a Pécsi Püspöki Szemináriumban végezte felsőfokú tanulmányait. 1946. június 23-án szentelte pappá a pécsi székesegyházban Virág Ferenc megyéspüspök (1926–1958). A Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Karán 1950. március 31-én szerzett teológiai doktori fokozatot.

15 évig baranyai és tolnai plébániákon szolgált. „Tizenöt évig szokásos plébániai feladatokat végeztem, boldogan miséztem, prédikáltam, gyóntattam, és esőben, sárban jártam hitoktatni a kis falusi, pusztai iskolákba.”

1961 szeptemberében Cserháti József káptalani helynök (későbbi megyéspüspök 1964–1989) javaslatára a győri szeminárium dogmatika- és fundamentálteológia-tanára, továbbá a szeminárium elöljárója lett. 26 évet töltött 1987 júniusáig ott, örömmel és élvezettel tanított, felelősséget érezve a papi munkára készülő fiatalok képzésében. A II. vatikáni zsinat után feladatul kapta a tananyagoknak átdolgozását a zsinati tanítások szellemében. Győri működése során számos esetben hívták papi rekollekciók, lelkinapok és triduumok megtartására.

Számos tanulmánya is megjelent; az 1980-as években szerkesztője volt a Teológiai Évkönyvnek és a Magyar Katolikus Almanachnak. A 2000-es évek közepétől a Magyar katolikus lexikon szócikkeinek megírásában is tevékenyen kivette a részét.

Az 1970-es években megbízást kapott a teológia tanárok januári továbbképzési konferenciáinak megszervezésére, amelynek rendszeres vendégei lettek a határon túli kollégák is. A püspöki kar pedig kinevezte a Papi Továbbképző Bizottság és az Országos Hivatásgondozási Bizottság titkárává (1974–1989). 1971-től a Pécsi Egyházmegye püspöki tanácsosa lett, 1984-ben iregi címzetes préposti címet kapott.

Az Egyházmegyei Hivatásgondozó Bizottságának vezetője volt 1984-ben. 1985-ben megszervezett egy hároméves levelező teológiai tanfolyamot (Egyházmegyei Teológiai Tanfolyam) világi felnőttek számára.

A szegények iránti segítőkészségét otthonról hozta magával; ahogy életfilozófiájában vallotta: „Segíteni, mert csak ez számít.”

A Pécsi Egyházmegye engedélyt kapott a karitászmunka megkezdésére, amelyet korábban betiltottak. 1988 második felében Cserháti József megyéspüspök az erdélyi menekültek megjelenését követően megbízta Szalai Jánost az egyházmegyei karitász megszervezésével és vezetésével. A formálódó szervezet székhelye a Janus Pannonius utca 4. számú, hajdani kanonoki ház udvari épületei lettek.

Már másnap megkezdődött a menekültek befogadása és az adománygyűjtés. Fokozatosan építették ki az irodákat, a plébániai karitászokat és a raktárakat. Rendszeressé váltak a pénz-, ruha- és élelmiszer-adományok. Az erdélyi menekültekkel vasárnap délután a pálos templomban találkoztak; elmélkedtek, előadásokat hallgattak a magyar történelemből és irodalomból. Sok esetben alkalmi munkát is tudtak adni a rászorulóknak. Emellett a hazai szegény sorsúak megsegítése is kiemelt feladat volt, továbbá a hittanosok, hajléktalanok, szegény sorsúak, romák, cserkészek, határon túliak táboroztatása is, (szociális témájú) lelkigyakorlatok szervezése, végül a hallássérült pasztoráció.

Szalai János így emlékezett vissza ezen időszakra: „…a pécsi karitász újjászervezése megelőzte az országos karitászét. 1988-ban kaptam Dr. Cserháti József püspöktől a megbízást a karitász újraindítására, melyre augusztusban került sor. Ez az időpont az erdélyi menekültáradat kezdete volt.

Valamit tenni kellett azokért, akik életük kockáztatásával jöttek Magyarországra.

Sajnos 1988 végéig, ha elfogták, visszatoloncolták őket. Ez a helyzet csak 1989-ben változott meg. A karitász működött és fogadta őket: pénzt adtunk, alkalmi munkát szereztünk, élelmiszert és ruhát osztottunk, programokat, tájékoztató előadásokat szerveztünk számukra.”

Az 1991 és 2001 között dúló délszláv háború újabb menekülthullámot indított meg Magyarországra. Ekkor kezdődött a segélyek fogadása: az állami segítségnyújtás mellett Németországból, Hollandiából, Dániából, Ausztriából, valamint Svédországból. Tízezer dolláros adományt küldött II. János Pál pápa is.

Sokféle karitatív tevékenységet folytattak a karitászon belül – hogy csak néhányat említsünk: 1994-től a pécsi egyházmegye nélkülözői, szegény sorsú lakosai számára népkonyha; sokgyermekes családoknak élelmiszercsomagok; rendszeres tízórai a nélkülöző iskolás gyerekeknek; az elszegényedett bányászcsaládok megsegítése; karitászóvoda működtetése és szenvedélybetegeket gondozó központ létrehozása…

Szalai János aktív szervezője lett a különféle továbbképzéseknek: így az alapfokú szociális tanfolyamnak, a családpasztorációs tanfolyamnak, az emelt szintű szociális asszisztens képzésnek.

2001. augusztus 15-én vonult nyugdíjba; ameddig egészségi állapota engedte, folytatta a lelkipásztori munkát. Életének 92., áldozópapságnak 69. évében, 2015. május 18-án hunyt el Pécsett.

A megemlékezés teljes terjedelmében ITT olvasható.

Forrás: Pécsi Egyházmegye

Fotó: Pécsi Egyházmegyei Levéltár

Magyar Kurír