Leó pápa a diákokhoz: Ne engedjétek, hogy az algoritmus írja élettörténeteteket!

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes beszédének fordítását közöljük.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Béke veletek!
Kedves fiúk és lányok, jó napot kívánok!
Nagyon örülök, hogy találkozhatom veletek! Köszönöm nektek!

Nagy izgalommal vártam ezt a pillanatot: társaságotok ugyanis azokat az éveket idézi fel bennem, amikor matematikát tanítottam hozzátok hasonló élénk fiataloknak. Köszönöm, hogy ilyen készségesen válaszoltatok, és ma itt vagytok, hogy osztozzatok azokon a gondolatokon és reményeken, amelyeket rajtatok keresztül barátainknak is küldök a világ minden tájára.

Azzal szeretném kezdeni, hogy megemlékezem Pier Giorgio Frassatiról, arról az olasz diákról, akinek – mint tudjátok – ebben a jubileumi évben volt a szentté avatása. Isten és embertársai iránt szenvedélyes szeretetével ez a fiatal szent megfogalmazott két mondatot, amelyet gyakran, szinte jelmondatként ismételt:

A hit nélküli élet nem élet, csak tengődés”,

és a másik mondat pedig így hangzott: „Felfelé!” Ezek nagyon igaz és bátorító kijelentések. Ezért nektek is azt mondom: merjétek teljesen megélni az életet! Ne elégedjetek meg a látszattal vagy a divattal: a múlandó dolgok szintjére süllyedt élet sosem elégít ki bennünket. Ehelyett mondja ki mindenki a szívében: „Többről álmodom, Uram, többre vágyom: te inspirált engem!” Ez a vágy a ti erőtök, és jól kifejezi azoknak a fiataloknak az elkötelezettségét, akik egy jobb társadalmat építenek, s nem hajlandók külső szemlélők maradni. Ezért bátorítalak benneteket, hogy mindig „felfelé” törekedjetek, és gyújtsátok meg a remény lámpását a történelem sötét óráiban. Milyen jó lenne, ha egy napon nemzedéketeket a „többletet adó generációként” ismernék el, melyről úgy emlékeznének meg, hogy új lendületet adott az Egyháznak és a világnak.

Ez, kedves fiatalok, nem maradhat egyetlen ember álma: fogjunk össze tehát, hogy megvalósítsuk, és együtt tegyünk tanúságot Jézus Krisztusba vetett hitünk öröméről! Hogyan sikerülhet ez? A válasz egyszerű: a nevelés, az oktatás által, amely a világ megváltoztatásának egyik legszebb és leghatékonyabb eszköze.

Szeretett Ferenc pápánk öt évvel ezelőtt indította el a globális nevelési paktum nagy projektjét, vagyis mindazoknak a szövetségét, akik különféle módon az oktatás és a kultúra területén dolgoznak, hogy bevonják a fiatal nemzedékeket az egyetemes testvériségbe. Ti ugyanis nem csupán az oktatás címzettjei vagytok, hanem annak főszereplői is. Ezért ma arra hívlak benneteket, hogy szövetkezzetek, új nevelési korszakot kezdjetek, amelyben mindannyian – fiatalok és felnőttek – az igazság és a béke hiteles tanúivá válunk. Ezért azt mondom nektek: arra kaptatok meghívást, hogy truth-speakers és peace-makers legyetek, tehát olyan emberek, akiknek a szava hiteles, és akik békét teremtenek. Vonjátok be kortársaitokat is az igazság keresésébe és a béke ápolásába oly módon, hogy e két dolog iránti szenvedélyeteket kifejezitek életetekkel, mindennapi beszédetekkel és tetteitekkel.

E tekintetben Szent Pier Giorgio Frassati példájához szeretném hozzáfűzni Szent John Henry Newman egyik gondolatát, aki tudós szent volt, és hamarosan egyházháztanító lesz. Ő azt mondta, hogy a tudás akkor sokszorozódik meg, amikor megosztjuk, és hogy az elmék párbeszédében lobban fel az igazság lángja. Így

az igazi béke is akkor születik meg, amikor az emberi életek – miként a csillagok – összekapcsolódnak, és együtt mintát alkotnak. 

Együtt mi is nevelési csillagképeket hozhatunk létre, amelyek irányt mutatnak a jövőben.

Egykori matematika- és fizikatanárként engedjétek meg, hogy egy kis számolásra hívjalak benneteket. Hamarosan talán matematikából is írtok dolgozatot… Lássuk csak… Tudjátok-e, hány csillag van a megfigyelhető világegyetemben? Lenyűgöző és csodálatos szám: szextillió csillag, vagyis egy 1-es, amelyet 24 nulla követ! Ha elosztanánk őket a Föld nyolcmilliárd lakója között, minden embernek több százmilliárd csillag jutna. Szabad szemmel, derült éjszakákon körülbelül ötezer csillagot láthatunk. Bár csillagok milliárdjai és milliárdjai léteznek, csak a hozzánk legközelebbi csillagképeket látjuk; ezek viszont irányt mutatnak, mint amikor tengeren hajózunk.

Az utazók mindig is a csillagokat figyelve találták meg az irányt. A tengerészek a Sarkcsillagot követték; a polinéz hajósok pedig úgy szelték át az óceánt, hogy csillagtérképeket tanultak meg fejből. Az Andoknál élő földművesek szerint – akikkel Peruban, misszionáriusi éveim alatt találkoztam – az ég olyan, mint egy nyitott könyv: jelzi a vetés és a nyírás idejét, az élet körforgását. A napkeleti bölcsek is egy csillagot követtek, hogy eljussanak Betlehembe, és hódoljanak a kis Jézus előtt.

Ahogyan nekik, nektek is vannak vezércsillagaitok: szüleitek, tanáraitok, papjaitok, jó barátaitok – olyan iránytűk ők, akiket ne tévesszetek szem elől az élet örömteli és fájdalmas eseményei között. És ahogyan ők, ti is arra kaptatok meghívást, hogy tündöklő tanúságtevők legyetek a mellettetek élők számára. Ám – ahogyan mondtam – egyetlen csillag önmagában csak magányos pont marad. Ha azonban másokhoz kapcsolódik, csillagképet alkot, mint például a Dél Keresztje. Ti is ilyenek vagytok: mindegyiktek egy-egy csillag, és együtt kell mutatnotok az irányt a jövőbe. A nevelés az embereket élő közösségekbe kapcsolja össze, és az eszméket értelmes csillagképekké rendezi. Ahogy Dániel próféta írja: „Akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok” (Dán 12,3).

Milyen csodálatos: csillagok vagyunk, mert Istenből fakadó szikrák vagyunk.

A nevelés azt jelenti, hogy ápoljuk ezt az ajándékot. A nevelés ugyanis arra tanít bennünket, hogy felfelé tekintsünk, mindig egyre magasabbra. Amikor Galileo Galilei az ég felé irányította távcsövét, új világokat fedezett fel: a Jupiter holdjait és a Hold hegyeit. Ilyen a nevelés is: távcső, mely lehetővé teszi, hogy messzebbre lássunk, és felfedezzük azt, amit egyedül nem vennénk észre. Ne elégedjetek meg tehát azzal, hogy az okostelefonotok villámgyorsan váltakozó képeit nézitek: tekintsetek inkább az égre, felfelé.

Kedves fiatalok, ti magatok fogalmaztátok meg az első új kihívást, amelyre a globális nevelési paktumunkkal válaszolnunk kell, egy világos és erőteljes kívánság formájában: „Segítsetek bennünket a belső életre neveléssel!” Ez a kérés mélyen megérintett.

Nem elég, ha nagy tudásunk van, ha közben nem tudjuk, kik vagyunk, és mi az élet értelme.

Elcsendesedés nélkül, hallgatás nélkül, ima nélkül még a csillagok is kialszanak. Előfordulhat, hogy sok ismeretet szerzünk a világról, miközben nem ismerjük saját szívünket: bizonyára ti is éreztétek már azt az ürességet, nyugtalanságot, amely nem hagy békén. A legsúlyosabb esetekben tanúi vagyunk olyan helyzeteknek, amikor fiatalok nélkülözést, durvaságot, erőszakot, zaklatást szenvednek; sőt olyan fiatalokat is látunk, akik egészen magukba zárkóznak, és többé senkivel sem akarnak kapcsolatba lépni. Úgy gondolom, hogy ezeknek a szenvedéseknek a mélyén az az üresség is ott tátong, amelyet egy olyan társadalom működése eredményez, amely képtelen az ember spirituális dimenzióját is nevelni, nem csak technikai, társadalmi és erkölcsi dimenzióit.

Fiatalon Szent Ágoston tündöklő tehetségű fiú volt, de mélyen elégedetlen, ahogyan önéletrajzában, a Vallomásokban olvassuk. Mindenfelé keresett – karrier és élvezetek között –, mindent kipróbált, de sem az igazságot, sem a békét nem találta meg, amíg meg nem találta Istent a saját szívében. Erről egy rendkívül mély, mindannyiunkra érvényes mondatot írt: „Nyugtalan a szívem, amíg meg nem nyugszik tebenned.” Ez tehát a belső életre nevelés igazi értelme: meghallgatni a bennünk lévő nyugtalanságot, nem elmenekülni előle, és nem is elfojtani olyan dolgokkal, amelyek nem tudnak beteljesíteni.

A végtelen utáni vágyunk az iránytű, amely azt mondja: „Ne elégedj meg! Valami nagyobbra születtél!”, „Ne tengődj, hanem élj!”

A második új nevelési kihívás egy olyan mindennapos feladat, amelyben ti mesterek vagytok: a digitális nevelés. Ti ebben éltek, és ez önmagában nem rossz: a tanulás és a kommunikáció hatalmas lehetőségeit rejti magában. De ne engedjétek, hogy az algoritmus írja élettörténeteteket! Legyetek ti az irányítók: használjátok bölcsen a technológiát, de ne engedjétek, hogy a technológia használjon titeket.

A mesterséges intelligencia is korunk egyik nagy újdonsága – egyike a rerum novarumnak, vagyis az új dolognak –; de nem elég „intelligensnek” lenni a virtuális valóságban, hanem emberségesnek is kell lennünk másokkal, ápolva érzelmi, spirituális, társas és ökológiai intelligenciánkat. Ezért azt mondom nektek: tanuljátok meg emberivé tenni a digitális világot, hogy az a testvériség és a kreativitás tere legyen, ne pedig börtön, amelybe magatokat zárjátok, és ne váljon függőséggé vagy meneküléssé.

Ne a világháló turistái, hanem a digitális világ prófétái legyetek!

E tekintetben az életszentség egyik nagyon aktuális példája áll előttünk: Szent Carlo Acutis. Olyan fiatalember volt, aki nem vált az internet rabjává, hanem azt ügyesen a jóra használta. Szent Carlo a szépen megélt hitét az informatika iránti szenvedélyével ötvözte: létrehozott egy honlapot az eucharisztikus csodákról, s így az internetet evangelizációs eszközzé tette. Kezdeményezése arra tanít bennünket, hogy a digitális világnak akkor van nevelő értéke, amikor nem zár be önmagunkba, hanem megnyit mások felé: amikor nem téged állít a középpontba, hanem Isten és mások felé fordít.

Kedves barátaim, végül elérkeztünk a harmadik nagy új kihíváshoz, amelyet ma szeretnék megemlíteni nektek, s amely a globális nevelési paktum középpontjában áll, ez pedig a békére nevelés. Jól látjátok, mennyire fenyegeti jövőnket a háború és a népeket megosztó gyűlölet. Megváltoztatható-e ez a jövő? Természetesen! Hogyan? Békére neveléssel, a lefegyverzett és lefegyverző békére neveléssel.

Nem elég ugyanis, ha a fegyverek elhallgatnak:

a szíveket is le kell fegyverezni, lemondva minden erőszakról és durvaságról.

Így a lefegyverző és lefegyverzett nevelés egyenlőséget és növekedést hoz mindenkinek, elismerve minden fiú és lány egyenlő méltóságát, anélkül, hogy a fiatalokat két csoportra osztaná: néhány kiváltságosra, akik drága iskolákba járhatnak, és sokakra, akik nem részesülhetnek oktatásban. Nagyon bízom bennetek, s ezért hívlak benneteket arra, hogy legyetek a béke munkálói elsősorban ott, ahol éltek: a családban, az iskolában, a sportban és a barátaitok között, miközben nyitottan fordultok azok felé, akik más kultúrából jönnek.

Végül, kedves barátaim, tekinteteteket ne a hullócsillagokra szegezzétek, amelyekhez az emberek mulandó vágyaikat kötik. Tekintsetek még magasabbra, Jézus Krisztusra, az „igazság napjára” (vö. Lk 1,78), aki mindig az élet útján vezet majd benneteket.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media; Vatican News

Magyar Kurír