„Te ismered őket, Uram” – Ökumenikus imádság az 1956-os forradalom áldozataiért Székesfehérváron

A megemlékezésen megjelent közéleti vezetőket, a vármegye, a város, a fegyveres erők és a rendvédelmi szervek képviselőit és az ünneplő közösséget Szakács Péter püspöki titkár köszöntötte a Szent István király székesegyház oldalán álló emlékkeresztnél. A jelenlévők együtt elénekelték a himnuszt.

Majd elhangzott Nagy Gáspár Október végi tiszta lángok című verse, Szűcs Boglárka, a székesfehérvári Szent Imre-gimnázium 12. osztályos diákja.

Ünnepi beszédet mondott Dolhai Attila, a Vörösmarty Színház igazgatója. 

„Ma, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére gyűlünk össze, tisztelettel és hálával hajtunk fejet azok előtt, akik életüket adták a szabadságért, a demokráciáért és az igazságért.

Az októberi napok története örök tanúságtétel arról, hogy az emberi méltóság és a szabadság iránti vágy elpusztíthatatlan.

S ha valaki el akarná pusztítani, az legkésőbb a harmadik napon feltámad!” – mondta a színházigazgató. Majd Bibó Istvánt idézve szólt a hitből fakadó szabadságról: „...A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem...”

’56-ban megszűnt a félelem.

Vajon mitől? Talán hittek a szabadságban. Ha mi is hiszünk, megszületik bennünk a remény, hogy képesek vagyunk újra tenni a békéért – hangsúlyozta Dolhai Attila. – A hit Isten ajándéka. Akkor is az, ha valljuk őt; akkor is, ha nem.

„Gondolkodjunk el együtt arról a hitről, amelyet ’56-os hőseink az ország minden zegzugában, így itt, Székesfehérváron is tanúsítottak! – hangzott el az ünnepi beszédben. – Van e nekünk ilyen nagy hitünk? Szükséges-e ekkora kihívás nemzetünknek ahhoz, hogy falu és város összekapcsolódjon? Ez a nemzet sokszor bizonyította, hogy képes elfogadni a nehéz időket, és képes újraszülni szabadságát.”

Most, amikor a kihívások és az eltérő vélemények gyakran szétválasztanak bennünket, emlékeznünk kell azokra az értékekre, amelyekért elődeink együtt harcoltak – mondta a színház igazgatója. – Legyen az 1956-os forradalom emlékezete iránymutató, hogy mindig kiálljunk az emberi méltóságért, a szabadságért – közös értékeinkért és az oly törékeny összetartozásért.

A szónoklatot követően Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök imádságra hívta a jelenlévőket.

A főpásztor az emlékezés mellett a béke megteremtésének fontosságát hangsúlyozta. „Emlékezni kell, de az nem elég. A hősöknek kijár az imádság, ami az örök élet felé segíti őket.

Az imádságban Isten megadja nekünk azt a tisztánlátást, amelyre szükségünk van, hogy az ő példájuk nyomán megtaláljuk feladatunkat, amelyet tennünk kell; hogy össze tudjunk fogódzkodni, hogy tudjunk tenni a békességért, hogy tudjuk feledni az esztelen háborúsdit, amely nemcsak drága, de amely drága életekbe is kerül.

A mai megemlékezésünk így szolgálja a múlt hőseinek dicsőségét és üdvösségét és a ma életének teljességét.”

Bencze András evangélikus lelkész az áldozatokért könyörgött, akiket lassan az emberek elfelejtenek, de Isten mindannyiukat személy szerint számontartja.

„Te ismered őket, az áldozatokat. Tudod, mikor lebuktak a sortűz után, mikor kizárták őket az egyetemről, mikor zaklatták családjukat, és véresre verték, akiket kihallgatásra vittek.

És bezárultak mögöttük a cellaajtók, és bezárultak fölöttük a jeltelen sírok,

s nem lehetett belőlük orvos vagy mérnök, hanem segédmunkásként rejtőztek el valamelyik gyárban, és pohár után nyúltak, és mindenki lenézte őket. De ismered, Uram, az áldozatokat.

Te magad is, Uram, áldozat voltál – hangzott el az imában. – Te ismered az áldozatokat, és erős reményünk, hogy ők is megismerhettek téged; irgalmadnak és feltámadásodnak erejét!”

Tavasz Kristóf református lelkész a felséges, mindenható, egy, szent és örökkévaló Istenhez fohászkodott. „Alázatosan meghódol előtted a mi lelkünk. Te megannyiszor megmutattad igazságos ítéleteidet és szabadító kegyelmedet emberek, népek sorsában, így a mi magyar népünk életében is.

Hálával emlékezünk, s köszönjük azokat a derék honfitársainkat, akik szívében nagyobb volt a szabadságvágy, mint a félelem; akik szemében többet ért a tettre kész áldozathozatal, mint a személyes érdek. Köszönjük, hogy hazaszeretetről, bátorságból róluk példát vehetünk, kik Dávidként a Góliáttal néztek szembe.

Hisszük, hogy bár életüket kioltották, mégsem vesztesek lettek, s vérontásuk a magyar szabadság kihívásáért nem volt haszontalan,

győzelmük ma is ragyog.”

Merényi Zoltán baptista lelkipásztor hálát adott Istennek, hogy nemzetünk több mint ezer éve itt élhet, és kegyelme megtartott bennünket

„Hálás a szívünk azért, hogyha elődeinkre gondolunk, különösen azokra, akik példával jártak előttünk, és akik készek voltak életüket is adni a hazáért, készek voltak életüket adni a jövőért, értünk is. Imádkozunk azért, hogy mi, akik most ebben a korban élünk, itt és most tudjuk betölteni küldetésünket, és vond magadhoz, Uram, a mi szívünket, hogy megismerjünk téged, hogy téged dicsőítsünk, hogy téged kövessünk, hogy a te parancsolataid, a terveid szerint éljük életünket.”

Az ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői elhelyezték közös koszorújukat az emlékkeresztnél az 1956-os áldozatokra emlékezve.

Majd a közéleti vezetők hajtottak fejet a hősök emléke előtt.

Számos emlékező helyezett el virágot az áldozatok nevét hordozó emléktábla előtt.

A megemlékezésről bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye/Berta Kata

Fotó: Berta Gábor/Székesfehérvári Egyházmegye

Magyar Kurír