A fogyatékkal élők a puszta létükkel evangelizálnak – Szabadtéri szentmise a hivatásokért Andocson

A szertartás előtt a budakeszi Szent Cecília Katolikus Kamarakórus tagjai – akik a szentmise zenei szolgálatában is közreműködtek – tanúságot tettek a liturgikus eseményeken való szolgálatukról.

A szentmise elején Nyéky Kálmán plébános és Kintler Vince, az egyházközségi képviselő-testület vezetője köszöntötte a főpásztort és a zarándokokat – köztük a Székesfehérvárról érkezetteket, ahonnan már kétszáz éve minden év szeptemberének első vasárnapján ellátogatnak Andocsra, valamint a tabi karitászcsoportot, akik immáron huszadik éve zarándokolnak el a kegyhelyre.

Varga László püspök prédikációja elején köszönetet mondott a zarándokoknak a folyamatos imáért és a hűségért, amellyel segítik, hogy új papi és szerzetesi hivatások szülessenek az egyházmegye számára.

A kaposvári megyéspüspök szentbeszéde elején egy másik szándékért való imádságra is kérte a zarándokokat: október 25-én Határtalan Öröm címmel szinódusi alkalmat szerveznek Kaposváron a fogyatékossággal élő testvéreink számára.

„Sok különböző helyzetben lehettem együtt különféle fogyatékossággal élő testvéreinkkel, és tudom, hogy milyen mérhetetlen nagy öröm van a szívükben – mondta Varga László. – Ahogyan nem palástolják a fájdalmukat, ugyanúgy az örömüket sem leplezik.

Amikor örülnek, akkor az örömük túlárad. Nemcsak saját magukat, hanem a körülöttük élőket is be akarják tölteni az örömmel.

Ennek a szinódusnak ugyanaz a célja, mint ami a püspöki szinódus záródokumentumában megfogalmazódott: részvétel, közösség és misszió, mely az ő esetükben fordított missziót is jelent:

meg kell engednünk, hogy ők evangelizáljanak bennünket”

– hangsúlyozta a főpásztor. Elmondta, hogy ezt személyesen is megtapasztalta, amikor hét éven át fogyatékossággal élő testvérekkel élt együtt a plébánián.

„Mit jelent ez? Amikor valakinek sérült gyermeke születik, akkor az édesanya és édesapa szeretetének egy mélyebb síkját mozgatja meg a fogyatékossággal élő gyermek, mert őt másképpen kell szeretni, mint egy egészséges gyermeket. A szeretetnek azt a síkját hozzák felszínre bennünk, melyet az egészségesek nem. S ez már evangelizáció.”

A szeretetnek azt a mélységét érintik, amire szükségük van ahhoz, hogy élni tudjanak és növekedni tudjanak. Részben ezt jelenti az evangelizáció – fejtette ki a kaposvári megyéspüspök. – A kiszolgáltatottságukkal a szeretet egy olyan síkján szólítanak meg bennünket, amit nem kell előhoznunk akkor, ha a gyermek egészséges.

Evangelizálnak bennünket abban az értelemben is, hogy

a puszta létükkel, kiszolgáltatottságukkal megmutatják azt is, hogy hol kell változnunk. Az evangélium mindig változásra hív bennünket.”

Nagyon gyorsan meg tudják mutatni a szeretetünk határait, ki tudnak hozni bennünket a sodrunkból. Ezt nem azért teszik, hogy megalázzanak minket; azonban segítenek, hogy – felismerve ezeket a határokat – tudjunk változni, növekedni a szeretetben. Gyorsan meg tudják mutatni a félelmeinket is, melyekből szabadulni és gyógyulni lehet.

A viselkedésük sok esetben kiszámíthatatlan, így kicsúszik a kezünkből a kontroll. Ilyenkor nem úgy mennek a dolgok, mint általában. S amikor valaki kezéből kicsúszik az irányítás, akkor elkezd félni, s vagy agresszív lesz, kiabál, veszekszik, vagy menekül a helyzetből.

A fogyatékkal élők a puszta létükkel evangelizálnak bennünket, mert megmutatják azt, hogy hol félünk és hol kell legyőznünk a félelmünket – hangsúlyozta Varga László. – Több száz hely van a Bibliában, ahol Isten azt mondja az embernek: „Ne félj!”

„Isten szeretné bizalommá változtatni a félelmünket, és szeretné a félelmeink mögött levő sebeinket gyógyítani. Ezt is meg tudja tenni a sebzett, fogyatékossággal élő testvéreinken keresztül.

Nagyon hálás vagyok a Jóistennek azért a hét évért, melyet velük tölthettem a plébániámon. Ők voltak azok, akik állandóan inspiráltak, hogy változzam, s abban is, hogy ne féljek, hanem merjek bízni. Megtanítottak arra, hogy nem az az élet értelme, hogy termeljek, hogy felmutassam, milyen értékes vagyok és mennyi mindent meg tudok csinálni” – hangsúlyozta a megyéspüspök; majd Jóskáról beszélt, aki egy kullancscsípés következtében harmincöt éve feküdt mozdulatlanul, amikor először találkoztak. Az édesanyja ápolta és gondoskodott róla harmincöt éven át; etette, mosdatta, beöntést adott neki. Jóska „a puszta létével nagyon sok jót tett, például azzal, hogy megmutatta, miként kell elfogadni a szeretetet. (...) mindig nagyon hálás volt a legkisebb szeretetért is, amit a körülötte lévőktől kapott.

S ami csodálatos ajándék volt: ő hitte azt, amit az evangéliumban hallottunk: »Emmanuelnek fogják hívni, ami azt jelenti, hogy velünk az Isten.«

A mozdulatlanságában, tehetetlenségében is hitte, hogy vele van az Isten. Hitte, hogy minden a javára válik, és tele volt örömmel.”

Egy olyan ember, akinek joga lett volna zúgolódni, panaszkodni, mert mindenben ki volt szolgáltatva a körülötte lévőknek – hiszen még enni sem tudott, csak ha etették –, tele volt örömmel, mert képes volt arra, amire nagyon kevesen képesek: hálás szívvel elfogadni a szeretetet.

Ő ezzel segítette a körülötte lévőket, mert amikor elfogadta a szeretetet, akkor az a csoda történt, hogy akitől kapta, az növekedett a szeretetben – emelte ki Varga László püspök.

Prédikációja zárásaként a főpásztor a jelenlévők imáját kérte az októberi szinódusi alkalomért.

A szentmise végén a papság, az asszisztencia és a zarándokok a bazilikába vonultak, ahol a kegytárgyak megáldásával zárult a liturgia.

A Határtalan Öröm szinódusi napról bővebben ITT olvashatnak. További információ ITT.

Forrás: Kaposvári Egyházmegye

Fotó: Kling Márk

Magyar Kurír