Szent Erzsébet napján Vámospércsen segítette a rászorulókat a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász

Hazai – 2025. november 22., szombat | 12:00

November 19-én, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei ismét összegyűltek – ezúttal Vámospércsen, hogy ételt és szeretetet osszanak a rászorulóknak: Erzsébet-napi szentelt kenyeret, amely nem csupán táplálék, hanem a közösségbe tartozás ígérete is.

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepén különös melegség járta át Vámospércset. A hideg novemberi időben a gondoskodó szeretet csendes, mégis hatalmas ereje töltötte be Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász szociális boltjának udvarát.

(Az üzletről bővebben ITT lehet olvasni.)

„Tavaly még Debrecenben, az Attila téren ünnepelt a közösség, ahol Kapin István atya áldotta meg az ünnepi kenyeret” – emlékeztetett a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász vezetője. Jaczkó Dániel felidézte: nemrég búcsúztattuk István atyát, és bár már nincs közöttünk, szavai ma is élnek: a mindennapi kenyér nemcsak étel, hanem az emberi lét egyik legmélyebb biztonságérzete. Az ő hiánya most csendes fájdalomként ül a szívekben.

A tócóskerti parókus úgy fogalmazott: számos olyan szentet ismerünk, akik nem elfordították tekintetüket a szükségtől, hanem lehajoltak hozzá. „Szent Erzsébet, Szent Márton, Aranyszájú Szent János és Szent Miklós püspök – ezekben a hetekben az egyházi naptár mindannyiunk figyelmét a felebaráti szeretetre irányítja ezen szentek által. Sőt XIV. Leó pápa szavai most különösen aktuálisak:

ha mi is meghalljuk a szegények kiáltását, akkor Isten szívével azonosulunk.”

Jackó Dániel szerint Aranyszájú Szent János szavai most is megszólíthatnak bennünket, csak meg kell hallani: a nagylelkű ember nem mérlegel és nem kér számon – csak enyhít, vigasztal és segít. Az irgalmas ember pedig olyan, mint a kikötő: befogadja a hajótörést szenvedőt, menedéket ad, és megmenti attól, ami elpusztítaná. 

Ezen a napon ez a gondolat valósággá vált. A görögkatolikus egyház, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász munkatársai és önkéntesei valódi kikötővé váltak. Egy olyan öböllé, amely oltalmaz, megnyugvást ad, és új erőt ajándékoz azoknak, akik életük tengerén nehezebb vizeken hajóznak.

Tarapcsák János nyírmártonfalvi parókus áldotta meg a kenyereket, melyet a karitász ezúton is köszön a Mátyás Pékségnek: Garamvölgyi Attilának és családjának. Az étel mellett meleg ruhákat, takarókat, kabátokat, ágyneműt is osztottak a megjelenteknek, hiszen a téli időszakban nagy szükségük lehet rá a családoknak. Ennek koordinálásában Balogh Viktor, a Hajdúdorogi Főegyházmegyei Karitász civil vezetője volt segítségükre.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria