Az önkéntes szolgálat jegyében – Érettségizők lelkinapja a Szent Erzsébet Karitász Központban

A Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában régi hagyományra nyúlik vissza a nagyböjti lelkinap megtartása. A 12 évfolyamos iskola alsósai (1–4. osztály) együtt, szervezett keretek között vesznek részt rajta, ám a nagyobbak – főként a gimnazista évfolyamok – osztályfőnökeik vezetésével maguk tervezik és valósítják meg azt a tevékenységet, amelyben megegyeznek. Egy fontos szempont van: az együtt töltött idő szolgáljon a fiatal lelkek épülésére.

Amikor fotós kollégámmal megérkezünk a Szent Erzsébet Karitász Központ angyalföldi raktárába, már javában folyik a munka, amelyet Pati-Nagy Gábor, a szervezet munkatársa koordinál a helyszínen. Itt vállalt ugyanis önkéntes feladatvégzést a KZMK 12. osztálya.

A fiatalok jókedvűek, nevetősek, beszélgetnek, ugratják egymást. Ám ahogyan végignézek a nagy halom összekészített adománycsomagon, egyből látom, hogy nem csak ebből állt számukra a délelőtt. Bognár Zsuzsannától, az osztályfőnöktől megtudom, hogy amint biztossá vált a lelkinap programja szombaton, április 9-én – önkénteskedés a Karitásznál –, az osztály tagjai egy órán belül „felálltak a feladatra”: beosztották egymás között, ki melyik turnusban segít másnap (a raktárcsarnok zsúfolt, hatékonyan egyszerre nagyjából tíz fő tud csak dolgozni), a szülők pedig egy emberként támogatták az elképzelést. A gyerekeket Bátki Hedvig osztályfőnökhelyettes is elkísérte, ő és Bognár Zsuzsanna is együtt dolgozik a fiatalokkal.

„Számomra a lelkinap programjának a megválasztásánál az volt az elsődleges szempont, hogy hasznossá tudjuk tenni magunkat ezen a napon; mert ha az megvan, akkor abban a lelki tartalom is benne lesz. A jelenlegi háborús helyzetben egyértelműnek tűnt, hogy az önkéntes munka jó választás lesz.

Fontos élmény a kamaszoknak, hogy nem kell passzív szemlélőként végignézniük a világban zajló eseményeket, mert ők maguk is tehetnek valamit, például segíthetnek”

– mondja az osztályfőnök, azt is hozzátéve, hogy bár ez a feladat a raktárban nem annyira látványos, ám annál inkább alkalmas a közösségépítésre, és arra, hogy a fiatalok megértsék, minden ember felelősséggel tartozik a másikért. „Őszinte lelkesedéssel készültek az önkéntes munkával töltendő napra, úgy is, hogy tudták, fizikai jellegű és háttérmunka lesz. És ezért én nagyon büszke vagyok rájuk.”

Bár a diákok arra számítottak, a helyszínen derült ki, hogy a legfontosabb feladat az adott pillanatban mégsem az, hogy az Ukrajnában zajló háború elől menekülők számára készítsenek össze adománycsomagokat, hanem az, hogy a Karitász látóterében élő, az általa támogatott nehéz sorsú családok húsvéti csomagjait összeállítsák.

„Érdekes dolog ez – mondja Boros Mátyás. – Azt gondoltuk, a lelkinapon a menekülteknek fogunk segíteni. Erre mindannyian rákészültünk, de ez végül nem így alakult. És ez elgondolkodtatott, mert jól rávilágít arra, mi kell ahhoz, hogy segíteni kezdjen az ember.

Egy háborút könnyű észrevenni, főleg, ha tele vannak vele a hírek; ráadásul ez háború a szomszédban zajlik, és özönlenek Magyarországra (is) az otthonukat elhagyni kényszerülők. Kiszolgáltatott helyzetük pedig szembe jön velünk a pályaudvarokon. És erre megmozdulunk.

De azokat vajon észrevesszük-e, akik akár a közvetlen közelünkben szenvednek nap mint nap szükséget?”

Kapcsolódva ehhez a gondolathoz Geiger Bálint is azt említi meg, hogy eleinte más jellegű munkára számított; rákészült, belehelyezkedett: segíteni a háború elől menekülőkön. De „segítségnyújtás és segítségnyújtás között nincs különbség, még ha annak bizonyos formái látványosabbak is. Most ez a feladat, és ez is nagyon fontos feladat ” – fogalmazza meg.

Nagy Bálint szerint ugyan ijesztő a híreket hallani, az mégis egyértelmű, hogy egy háborús helyzetben a szolidaritás kérdés sem lehet.

Tesszük, amit kell”

– mondta az érettségi előtt álló fiú, aki úgy gondolja, Magyarországon jelenleg nincs mitől tartani, de ha mégis úgy alakulna, akkor is a segítségnyújtás volna az elsődleges feladat. S ha éppen nem a menekülteknek tudnak ezen a napon segíteni közvetlenül, közvetve mégis miden rászorulóért tenni tudnak.

Ahogyan hallgatom, figyelem őket – két másik fiú egy matracot visz a feje fölé tartva, közben viccelnek, mórikálják magukat, de azért rendületlenül végzik a rájuk bízott feladatokat –, arra gondolok, milyen megnyugtató, hogy ezeknek a tiszta tekintetű, vidám, életerős, a nagybetűs élet kapujában álló ifjaknak a helyén van a szíve, és nem is kérdés számukra az, hogy az első hívásra beálljanak a segítők sorába.

A lányok ugyanilyen keményen dolgoztak egész délelőtt. Tanulságos volt számukra a munka. Finom érzékenységgel kérdeznek rá például arra, vajon a nők számára fontos intim használati cikkek milyen szempontok szerint kerülnek az adománycsomagokba. „Másra számítottunk, igen. Amikor kiderült, hogy mi a feladat, arra gondoltam, az valóban nagyon látványos lett volna, ha azt mondhatjuk, a menekülőkön segítettünk, de vajon mi van azokkal, akik a közvetlen környezetünkben szorulnak nap mint nap segítségre? Mi most értük tehetünk valamit, és ez nagyon jó érzés” – mondja Illés Ágnes.

Valent Anna azt jegyzi meg, hogy közösségépítésnek sem utolsó egy ilyen program, sőt a kreativitásukat is alaposan be kell vetniük, amit még kompetenciafejlesztésnek is fel lehet fogni. És körbepillantva a hatalmas belmagasság ellenére is a tetőig zsúfolt csarnokon, azonnal igazat adok neki.

Közben megérkezik Csorba Gábor, a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia állandó diakónusa, a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója. Talán egy kicsit fáradtnak tűnik – nem sokat pihennek a segélyszervezet munkatársai február 24-e óta, amikor is Oroszország katonai hadműveletet indított Ukrajna ellen, ahonnan az emberek tömegével kezdtek az első biztonságot jelentő országok felé, többek között Magyarország felé menekülni –, de nyílt mosollyal, közvetlen hangon üdvözli a fiatalokat. Örül a szolgálatuknak, amelynek már az ötletét is készséggel fogadta, és fél napon belül áttekintette, hol tudnák a leghasznosabbá tenni magukat.

A diákok folytatják a munkát, mi pedig beszélgetni kezdünk.

Csorba Gábor szeretettel és alázattal beszél, és valami olyan derűvel, amely azoknak az embereknek a sajátja, akik valódi békében élnek a világgal, mert van kapaszkodójuk. Én pedig arra gondolok, hogy boldogok a békességszerzők, hiszen valóban: belső béke nélkül nincs külső béke sem. Arról mesél, hogyan kellett egyik pillanatról a másikra átszervezni az egyházmegyei karitászok munkáját, köztük az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Karitász Szervezete tevékenységét is.

A Karitatív Tanács tagjai – a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Református Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – az első pillanattól fogva összehangoltan működnek együtt a magyar kormánnyal a segítségnyújtás megszervezésében, de míg a többi szervezet eleve a nagyobb humanitárius helyzetek kezelésére is alkalmas infrastruktúrával és humánerőforrás-fedezettel rendelkezik, addig a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia fenntartásában működő Katolikus Karitász eredetileg más struktúra mentén szerveződik: legfőbb bázisát a plébániákon működő helyi karitászcsoportok és az önkéntesek jelentik.

„Nagyon sokat tanulunk ebből a helyzetből most, és remélem, hogy a javunkra tudjuk fordítani a frissen szerzett újabb tapasztalatokat – mondja Csorba Gábor, azt is hozzátéve, felemelő megtapasztalni, hogy az eddigi karitászönkéntesek mellé tömegével érkeznek az újabb és újabb tagok.

„Önkénteseink között nagyon sokan már nyugdíjasok, hiszen nálunk a fizetett alkalmazottak viszonylag kevesen vannak, mindenki más a szabadidejéből áldoz arra, hogy kivegye a részét a munkából. Ők most megélik, hogy jönnek azok is, akik munkaidő után állnak be annyi időre, amennyit éppen fel tudnak szabadítani, de jönnek a fiatalok is, diákok, egyetemisták. Ez nagyon sokat jelent.

Azoknak, akik elvesztették, elveszthetik az otthonukat, akik szenvednek, nélkülöznek, szükségük van arra, hogy lássák, egy emberként mozdul meg értük a társadalom”

 – fogalmaz a Szent Erzsébet Karitász Központ igazgatója. Egyúttal arra is rávilágít, hogy ebben a helyzetben az is kiderült, a Katolikus Karitász igazi ereje éppen abban rejlik, hogy „sejtszerűen” működik, ugyanis ez a működési forma pontosan azt mutatja meg a rászorulóknak, hogy önként vállalnak a társadalom tagjai szolidaritást velük, és ezzel Isten feléjük forduló szeretetét is visszatükrözik, kézzelfoghatóvá teszik a számukra.

Nincs is ennél jobb pasztorációs lehetőség”

 – fűzi hozzá mosolyogva, közben a diákok felé fordulva, megköszönve a segítségüket, munkájukat.

A fiatalok már a műszakváltásra készülődnek: déltől az osztály másik fele folytatja a munkát. A délelőttös csapat összesen száz család számára készített össze húsvéti adománycsomagot tartós-élelmiszerrel, tisztítószerekkel. És őszinte szeretettel. Jó érzéssel tölt el, hogy ők a jövő.

Szerző: Horogszegi-Lenhardt Erika

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír