A betegágy mint oltár – György Alfréd kamilliánus szerzetes előadása a csíkszeredai kórháznapokon

Külhoni – 2026. július 20., hétfő | 15:36

A július 2–5. között zajló X. Csíkszeredai Kórháznapok kórházpasztorációs szekcióját július 4-én tartották a csíksomlyói ferences kolostorban. Kovács Antal OFM, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház kórházlelkésze moderálta a délutánt, melynek fókuszában a gondoskodó jelenlét, a beteggondozás, a törődés lelkipásztori szempontjai álltak. György Alfréd a gondoskodó jelenlétről tartott előadást.

A kamilliánus szerzetes több évtizedes kórházlelkészi tapasztalatát osztotta meg a hallgatósággal. Szolgált Salzburgban, Bécsben és Olaszországban; krízishelyzetek kezelésével foglalkozott. Augusztustól a marosvásárhelyi kórházlelkészség szolgálatába áll.

A kórházlelkészség küldetése a gondoskodó jelenlét

– szögezte le előadásának elején György Alfréd atya.

Nem hosszú beszédekről, nem kész válaszokról és nem látványos tettekről van szó – sokkal inkább arról, hogy valaki egyszerűen ott van a beteg mellett, kifejezve: „Én azért vagyok itt, hogy gondoskodjam rólad, hogy törődjek veled.”

Törődni azt is jelenti, hogy törődöm, miközben megtörődöm – fogalmazott a kamilliánus szerzetes. Hozzátette:

Aki mások fájdalmát hordozza, maga is sebeket kap, de nem beletörik, hanem szolgálattá formálja ezt a terhet.

A kórházlelkész nem vetélytársa az orvosnak

A kórházlelkész nem kívánja átvenni más szakemberek feladatát, ugyanakkor saját küldetésének értékét sem szabad kisebbítenie. A holisztikus gyógyítás térképén a lélek ugyanolyan fontos, mint a test. Míg az orvos a testet gyógyítja, a pszichológus a pszichével foglalkozik, addig a lelkipásztor feladata a lélek gondozása. Ezek nem egymást helyettesítő szerepek, hanem egymást kiegészítő szolgálatok – hangsúlyozta György Alfréd MI.

Ez a szemlélet különösen fontos egy olyan korban, amikor a betegellátásban dolgozók egyre inkább felismerik, hogy

a gyógyulás nem kizárólag biológiai folyamat.

A remény, a meghallgatás, a béke és a bizalom ugyanúgy hatnak az emberre, mint a gyógyszerek.

A kamilliánus szerzetes kitért arra is, milyen identitásokat veszünk fel mi, emberek, hogyan határoznak meg azok minket, hogyan tartanak meg esetenként. „Roppant fontos ebben a mai parttalan világban, hogy vállaljuk fel az identitásunkat, a kapcsolatunkat, küldetésünket” – mondta.

Ma ez a legnehezebb: jelen lenni – hívta fel a figyelmet. – Nemcsak a kórházban, hanem a családokban is gyakran megtörténik, hogy fizikailag ugyan együtt vagyunk, figyelmünk azonban máshol jár. A beteg viszont azonnal megérzi, ha valaki valóban rá figyel. A kórházlelkész jelenléte elsősorban tehát nem a beszéd, hanem a figyelem.

A betegágy mint oltár

A kamilliánus rend lelkiségét bemutatva Frédi atya felidézte rendalapítójuk, Szent Kamill örökségét, aki saját betegsége révén fedezte fel hivatását a szenvedők szolgálatában.

Számunkra az oltár a betegágy, a lepedő az oltárterítő, a beteg pedig maga Krisztus.”

Ez az a szemlélet, amely gyökeresen megváltoztatja a beteghez való viszonyt. A szenvedő ember többé nem csupán páciens vagy kórlapszám, hanem olyan személy, akiben Krisztus arcát lehet felismerni. Nem véletlen az sem, hogy Szent Kamill már a 17. században felmentette szerzeteseit a szentmise bemutatása alól, ha éppen haldokló mellett kellett szolgálniuk. A beteg melletti jelenlét önmagában is istentisztelet volt – emelte ki az előadó.

A szivacs, a pohár, a zsebkendő – a kórházlelkész eszközei és szimbólumai

A beteg tele van kérdésekkel, vészjelekkel. A lelkigondozó ilyenkor egyet tehet: „átveszi” a kérdést, meghallgatja, komolyan veszi.

Az a feladatom, hogy ezt a kérdést a remény kérdésévé alakítsam át.

Tehát én átveszem magamba a kérdést, és átalakítom. Nem akarom megszüntetni, mert ha őszinte vagyok, bennem is van kérdés – mondta György Alfréd. – Mit csinál egy kórházlelkész vagy kórházlelkészségben dolgozó, Isten nevében jelen lévő ember az ártatlanok szenvedésekor, egy kisgyerek halálakor? Nincs válasz. Az buta válasz, hogy Isten akarata. Isten megengedte, persze. Ezért nem kell megoldanom a problémát, hanem át kell vennem a kérdést.

A kórházlelkész szimbolikus identitása a szivacs. Mert néha megtisztít, néha pedig – mint a szivacs – „magába szív mindent. Aztán ha kicsavarták, visszaáll eredeti állapotába, és készen áll az új napra. Mindennap ki kell csavarodni” – fejtette ki a kamilliánus szerzetes.

A pohár, melyből a szomjat enyhítő vizet nyújtjuk a betegnek, az is mi vagyunk, a beteggondozói szerepben – tette hozzá Frédi atya, kiemelve: „Mi vagyunk a pohár, mely ugyanúgy megcsorbulhat, sérülhet. Ebben az esetben nagyon fontos megtanulnunk, hogy ne a sebzett oldalunkon adjunk segítséget, hanem az ép részeken; hogy ne sértsük meg a mi csorbaságunkkal az amúgy is szenvedőt.”

A csendes szolgálat

A kórházlelkészség sokkal több mint egyházi jelenlét egy egészségügyi intézményben. Egy olyan szolgálat, amely ott kezdődik, ahol gyakran elfogynak a szavak, ahol nem lehet minden fájdalmat megszüntetni – de meg lehet fogni a beteg kezét, meghallgatni, együtt imádkozni vele. Ezért különösen fontos a szimbólumok közül a szivacs.

Nap mint nap magunkba szívni mások fájdalmát, este pedig hagyni, hogy Isten „kicsavarja”, hogy másnap ismét képes legyen szolgálni. A léleknek szüksége van valakire, aki csendben mellé ül, meghallgatja, és emlékezteti arra, hogy a legnehezebb órákban sincs egyedül.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria