A libanoni karitász vezetője: Véget kell vetni a háborúnak, a fegyverkereskedelemnek!

2016. június 2. csütörtök 19:45

Erdő Péter bíboros meghívására május 31-én Magyarországra érkezett Paul Karam, a Caritas Lebanon igazgatója, akivel a libanoni keresztények helyzetéről, a helyi karitász tevékenységéről és a menekültválságról beszélgettünk.


– Libanon kis ország. Jelenleg hány lakosa van, és hány menekültet fogadtak be?

– Libanonnak 4,5 millió lakosa van. A 2011-es válság óta körülbelül 1,5 millió menekült érkezett az országba, főként szíriaiak, de van köztük közel húszezer iraki is. Ugyanakkor már hosszú ideje itt él menekülttáborokban körülbelül félmillió palesztin. 450 ezer külföldi munkavállaló is van az országban. Ha összevetjük a számokat, azt látjuk, hogy a külföldiek száma meghaladja az ország lakosságának ötven százalékát… és mindez egy 10 452 négyzetkilométer területű kis országban.

– Hogyan kezelik ezt a helyzetet?

– Isteni csoda, hogy kezelni tudjuk. Az országnak nincsenek meg a konkrét eszközei, lehetőségei ahhoz, hogy ezt a hatalmas számú menekültet befogadja. Befogadjuk őket, számos szolgáltatást nyújtunk, de nem tudjuk örökké így folytatni. Egyre több a probléma, az  emberek is kezdenek elégedetlenkedni, ezenfelül ott van a közbiztonság kérdése… Az élelemnek elégnek kell lennie mindenki számára, és ezt egy idő után nem tudjuk biztosítani. Ott van a természeti erőforrások kérdése is: víz, gáz, benzin – ezekre is szükségük van az embereknek. A hulladékot pedig el kell takarítani… Mindez nagy feladatot ró a társadalmunkra. Képzeljék csak el, ha három év alatt Magyarországnak be kellene fogadnia négymillió menekültet. Mit tennének?


– Milyen körülmények között élnek Libanonban a menekültek?

– Szíria és Libanon között hosszan húzódik a határ, a menekültek az egész ország területére érkeznek. Nem menekülttáborokban élnek. Vannak, akik a szabad ég alatt sátrakban laknak, mások szobákban, kis lakásokban, ahol olykor három-négy-öt család él együtt kis területen. Akik kicsit tehetősebbek, tudnak házat is bérelni, de az ő helyzetük is egyre nehezebb, hiszen a válság öt éve tart, a félretett pénzük lassan elfogy.

– Sok gyerek van a menekültek között. Hogyan tudják biztosítani az iskoláztatásukat?

– Csak az elmúlt öt évben 65–73 ezer közé tesszük azoknak az újszülötteknek a számát, akik a menekültek gyermekei, és sem Libanonban, sem Szíriában nincsenek regisztrálva, anyakönyvezve. Egy új generáció ez, akiknek nincs személyi igazolványuk. 

Nagy probléma az is, hogy nem tudják eltemetni a halottaikat. Volt egy édesapa, aki három újszülött gyermekét temette el: az első kettőt egy közös veremben helyezte el, végül a harmadikat egy helyi vallási vezető segítségével sikerült máshová temetnie. A menekültek nagy szegénységben élnek, magas az elhalálozási arány közöttük, a temetés magas árát pedig nem tudják kifizetni.

Több mint kétszázezer szíriai gyerek nem jár iskolába. Együttműködünk az oktatási minisztériummal, és igyekszünk az állami iskolákban két turnusban tanítani, délután is. Délelőtt a libanoni gyerekek jönnek – ha van hely, akkor szíriaiak is –, délután pedig a menekültek gyermekei. Ez a helyzet is kezd tarthatatlanná válni, a gyerekek a padokon is ülnek, a termek elhasználódnak. Nagyon sok segítségre van szükségünk ahhoz, hogy fenntartsuk ezeket az iskolákat, hiszen kétszer annyi gyereket kell ellátniuk, mint amit az adottságaik lehetővé tesznek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy a gyerekek iskolába járhassanak. Mi hiszünk az oktatásban: biztosítanunk kell az oktatást, mert ha nem, megnyitjuk az utat a fiatalok előtt a fanatizálódás felé, hiszen sok hatás arra ösztönözi őket, hogy pusztító erők eszközévé váljanak ahelyett, hogy a béke és párbeszéd eszközei lennének.

– Libanonnak már vannak tapasztalatai a palesztin menekültekkel. Ők milyen helyzetben vannak?

– Ők már több mint ötven éve az országban élnek, nehéz körülmények között. Az ENSZ szervezeteinek költségvetése nem biztosít elegendő forrást a táborok fenntartására, mert napjainkban senki nem beszél már a palesztin válságról. Senki nem beszél arról, hogy sok palesztin évtizedek óta száműzetésben él a környező országokban. Pedig nehéz helyzetben élnek. Azok a palesztinok, akik azelőtt szíriai táborokban éltek, szintén átköltöztek Libanonba.

Ez a helyzet egy időzített bomba, arra a szintre juthat, hogy destabilizálja az országot, a társadalmi, politikai rendszert. A népesség összetétele megváltozik, és ez problémákat okozhat: Libanonban a demokrácia a különböző vallások egyensúlyára épül, és ha ez az egyensúly felborul, annak hatása minden szinten megmutatkozik. (Libanon lakosságának 59,7 százaléka muzulmán, 39 százaléka keresztény, 1,3 százaléka más vallás követője – a szerk.)


– Hogyan épül fel, hogyan működik a Caritas Lebanon, amelynek tagjai a különböző rítusú katolikus egyházak?

– A Caritas Lebanon az egyház egyetlen hivatalos szervezete a humanitárius, karitatív tevékenység terén, a katolikus egyház segítő keze Libanonban. A katolikus család tagjai a maroniták, a melkiták, a szír katolikusok, az örmény katolikusok, a káld és a latin rítusú katolikusok. A karitász tehát mindezekért a közösségekért dolgozik, és segít más keresztényeket, és nem csak a keresztényeket, hiszen Krisztus – amikor azt mondja: „Szomjas voltam, és inni adtatok, éhes voltam, és enni adtatok” – arra hív, hogy segítsünk mindenkit.

A karitász 42 éve van jelen Libanonban. A szíriai válság óta egyre nagyobb szükség van a jelenlétére, a karitászban dolgozók száma majdnem a kétszeresére növekedett. A nagy számban érkező menekültek megsegítéséhez több munkatárs és több önkéntes, nagyobb anyagi erő kell. Talán idővel más országok partnerszervezetei, így a magyar Katolikus Karitász közreműködésével is egyre több embert tudunk majd segíteni. Reméljük, hogy egyre több ember szívében fel tudjuk ébreszteni a szenvedők iránti szolidaritást.

– Hogyan él a libanoni keresztény közösség, és hogyan éli meg a rá nehezedő feladatot?

– Egyházmegyéink, plébániai közösségeink nagylelkűek. A szíriai katonák 28 éven keresztül tartották megszállás alatt az országot, ez alapján azt is gondolhatnánk, hogy a lakosság nem akar szolidáris lenni a szíriaiak iránt. Mégsem így van, kezdettől fogva szolidárisak voltak. Plébánosként korábban felhívást intéztem a hívekhez a szíriai menekültekért, és nagyon sokan adtak pénzt, élelmet, konkrét gesztusokkal is segítették a menekülteket. A libanoni nép vendégszerető, befogadó, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy az ilyen nagymértékű bevándorlás megváltoztatja a társadalom összetételét. Segíteni kell a helyi befogadó közösségeket is, velük is szolidárisnak kell maradni, biztosítani kell a rászorulóknak az orvosi ellátást, a gyógyszereket. Az elmúlt két évben érezhetően nőtt a feszültség Libanonban, mivel a libanoni lakosság egyre inkább elszegényedik, és miközben a menekülteket láthatóan segítik, ők nem érzik a támogatást.

Vannak muszlim karitatív szervezetek, de ezek inkább csak a muszlimokat segítik. Mi mindenkin segítünk Urunk konkrét üzenete alapján, aki azt mondta, ő van jelen mindenkiben, akinek sérül az emberi méltósága.

– Milyen remény él a menekültekben, milyen terveik vannak?

– Békét szeretnének, haza szeretnének térni. Mi nem tudunk azzal foglalkozni, hogy sok menekült Európába szeretne jönni, mert ez a kormányok döntése, a vízumot az államok adják. A libanoni katolikus egyház felhívást intézett a világhoz, amelyben azt kérjük, hogy aki segíteni szeretne, ott segítse a menekülteket, ahol élnek. És ha béke lesz, segítsenek nekik visszatérni az országaikba. Van, akinek ott kellett hagynia a házát, kertjét, amiért egész életében dolgozott, és amikor visszatér, nem talál már semmit.

Tudjuk, hogy nem mindenki fog hazamenni, és ettől félnek is a libanoniak, mert van tapasztalatuk: a palesztinok régóta itt vannak, és senki nem törődik velük. Félnek, hogy a menekültek nagyarányú jelenléte átalakítja a libanoni mozaikot, a kialakult egyensúlyt, a vallások egymás mellett élését. Nem lehet ezzel játszani, nem lehet, hogy valamelyik fél nagyobb hatalomra tegyen szert, mert ez akár háborúhoz, de mindenképpen instabilitáshoz vezet, és komoly károkat okoz a társadalomban, az emberek mindennapi életében.

Libanonban évszázadok óta együtt élnek keresztények és muszlimok, és szép tapasztalataik vannak arról, hogyan lehet együttműködni például az erkölcsi értékek területén. Van egy közös ünnepünk is: március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján együtt imádkozunk, együtt kérjük Mária segítségét.


– Milyen valláshoz tartoznak a Libanonban élő menekültek?

– A szíriaik nagy része, 94-96 százaléka muzulmán. Az irakiak aránya éppen fordított, nagy részük keresztény, de ők csak húszezren vannak. Ők turistavízummal érkeznek, az utóbbi évek keresztényüldözése elől menekülnek. A repülőtéren három hónapos turistavízumot igényelnek, a valóságban azonban mindenüket eladták otthon, hogy Libanonba költözzenek vagy más országokban kérjenek politikai menedékjogot. Ha félre is tettek egy kis pénzt, idővel elfogy, és ők is segítségre szorulnak.

Ha a közel-keleti keresztényeket ide vagy oda invitálják, ezzel azt érik el, hogy eltűnjenek a Szentföldről a keresztények. Márpedig a közel-keleti keresztények nem vendégek a Szentföldön, hanem őseik földjének tulajdonosai. Ha tehát a politikusok bábukként játszanak velük, az ellentétben áll az emberi méltósággal és az emberi jogokkal.

– Mit tud tenni a karitász a mindennapos segítségnyújtáson túl?

– A válság nemzetközi szinten, a kormányok szintjén áll fenn, a háborúk mögött mindig a hatalommal bíró politikai vezetők érdekei vannak. És ki fizeti meg az árát? Az egyszerű emberek, akik a mindennapi betevőért dolgoznak, akik békét akarnak. Hogy lehet nyugodt a nemzetközi közösség lelkiismerete, amikor folyamatosan biztosítják az eszközöket a háborúkhoz? Miért nincs eszközük arra, hogy véget vessenek az éhezésnek, hogy békét teremtsenek? Ez súlyos bűn, amely a nemzetközi közösség lelkiismeretét terheli, mert csak a politikai érdekeket nézik, nem pedig az emberi személy érdekeit.

Mi igyekszünk mindenütt felemelni a hangunkat, az egész világon. Beszélnünk is kell, hiszen a Caritast nem a központi bank, hanem a hívek adományai tartják fenn, azoknak az adományai, akik hisznek a humanitárius tevékenység fontosságában. Nem vagyunk világhatalom, megtesszük, amit tudunk, sőt, még többet is teszünk, korlátozott eszközeinkkel. A béke, a szolidaritás üzenetét közvetítjük, felerősítjük az emberek hangját, akik békében szeretnének élni. Fontos, hogy a nemzetközi közösség nyomást gyakoroljon a háború befejezése érdekében, különben a probléma még inkább kiterjed, nemcsak Libanon és a Közel-Kelet problémája lesz, hanem az egész világé. Csak a béke oldhatja meg a helyzetet.

A libanoni és a nemzetközi karitász jelenléte, a Szentszék segítsége érzékelhető az országban, de mivel ez a legnagyobb válság a világban a második világháború óta, az egyetlen megoldás a béke lenne. Ha nincs meg a politikai akarat, ha nem gyakorolnak nyomást azokra, akik a háborúkat csinálják, akkor nem változik semmi. A fekete felhők mögött mindig van remény, az eső után mindig kisüt a nap. Mi nagyon bízunk ebben, de sok a feladat, és reméljük, hogy a nemzetközi közösség és karitászszervezetek segítségével legyőzzük ezt a válságot. Ahogy Ferenc pápa is mondja, véget kell vetni a háborúnak, véget kell vetni a fegyverkereskedelemnek!

– Hogyan segíthetünk mi, akik hallunk, olvasunk a helyzetről?

– Az emberek itt, Magyarországon is nyomást gyakorolhatnak a politikusaikra, hogy aztán ők is nyomást gyakoroljanak a nemzetközi közösségre, hogy vessenek véget ennek a háborúnak. Az ENSZ-nek nagyon erősen tudatosítania kell, hogy a legfontosabb dolga az emberi méltóság tiszteletben tartása. Az emberi méltóság többet ér mindennél. Az embert nem lehet egyszerűen megölni vagy elüldözni a házából. Az emberek békében akarnak élni az otthonaikban, nem pedig szétszórva a világban. Ezért fontos nyomást gyakorolni: hogy a politikai érdek a közérdek legyen, mindenki érdeke. Nehéz út ez, de kialakulhat egy új mentalitás, a béke, az együttélés, a másik elfogadása, a párbeszéd mentalitása. Libanoni tapasztalataink alapján tudjuk, hogy a háború nem tart örökké, ma, holnap vagy holnapután véget ér. A szíriaiaknak előbb-utóbb le kell ülniük a tárgyalóasztal mellé, hogy megvitassák a jövőjüket. Rombolni könnyű, de építeni nehéz. Libanonban még ma is érezzük az elmúlt háború következményeit. A világnak tisztában kell lennie ezzel. Amikor sok a halott, az árva gyerek, sokan elvesztették mindenüket, akkor ki viseli értük a felelősséget? Ez mindenki felelőssége. Az egyéni érdek helyett a közös érdeket kell nézni, hogy az emberi közösség békében, jólétben éljen.


– Hogy érzi magát Magyarországon?

– Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Erdő Péter bíboros meghívásáért, a vendéglátásért, és mert nemrég ellátogatott Libanonba, saját szemével látta a libanoni valóságot. Köszönöm a szolidaritását és köszönöm a magyarországi Katolikus Karitász szolidaritását is. Azt látom, hogy itt békében, nyugalomban élnek az emberek. Reméljük, mi is hamarosan nyugalomban élhetünk. A libanoniak – bármely valláshoz tartozzanak is – már belefáradtak a háborúkba és következményeibe. Jogunk van békében élni; a libanoni népnek, ahogyan a palesztin népnek, a szír és az iraki népnek is joga van békében élni.

Fotó: Merényi Zita

Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír

Kapcsolódó képgaléria

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Rovat: Nézőpont
hirdetés
Vezető híreink - olvasta már?
kegyelmet-es-eszkozoket-kapunk-hithez
Kegyelmet és eszközöket kapunk a hithez – Vízi Elemér SJ tartományfőnök a huszonöt éves Manrézáról

Huszonöt évvel ezelőtt, Szent Erzsébet napján áldotta meg Angelo Acerbi pápai nuncius a jezsuiták dobogókői Manréza Lelkigyakorlatos Házát. A lelkigyakorlatos és konferenciaközpont történetéről, jelenéről és a jövőre vonatkozó tervekről Vízi Elemér SJ tartományfőnököt kérdeztük.

19:59
ferenc-papa-gondolkodjunk-el-miben-tudnank-valtoztatni-magatartasunkon
Ferenc pápa: Gondolkodjunk el, miben tudnánk változtatni magatartásunkon!

December 9-én délben a Szentatya elimádkozta az Úrangyala imát a Szent Péter téren egybegyűlt zarándokokkal. Hangsúlyozta, hogy nekünk is tudnunk kell változtatni magatartásunkon, nyitnunk kell mások felé, reményt és vigaszt kell vinnünk az embereknek.

18:57