Aleppó görög melkita érseke Budapesten: Istentől kapott jog, hogy szülőföldünkön élhessünk, békében

Hazai – 2017. december 20., szerda | 14:33

Hazánkba látogatott Jean-Clément Jeanbart, a szíriai Aleppó görög melkita érseke, aki december 19-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) jogi karának dísztermében tartott előadást.

A megjelenteket Fodor György, a PPKE Hittudományi Karának tanszékvezető tanára, az egyetem prodékánja köszöntötte. Emlékeztetett: ez a mostani már a tizedik konferencia az idén, amelyen a Közel-Keleten üldözött keresztények egyházi vezetői beszélnek a háború szörnyűségeiről.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nyájának igazi, bátor pásztoraként jellemezte Jean-Clément Jeanbart-t. Amikor az Iszlám Állam hozzákezdett Aleppó ostromához, ő akkor is a helyén maradt, vállalta az életveszélyes helyzetet. Az általa vezetett érsekség kiemelt szerepet vállalt a családok élelmezésében, egészségügyi ellátásában, kilencszáz családnak munkát is biztosított, másoknak a hiteltörlesztésben segített. Az Iszlám Állam elűzése után már nem annyira veszélyes a helyzet, de még mindig rengeteg segítségre van szükség.

Az államtitkár felidézte: Aleppóban száz évvel ezelőtt a lakosság húsz-harminc százaléka volt keresztény, a kétezres évekre ez az arány tíz százalék alá esett; félmillió keresztény volt kénytelen elmenekülni az Iszlám Állam terrorja elől. Rétvári Bence leszögezte: a keresztény Európának kötelessége, hogy segítse a szír keresztényeket országuk újjáépítésében, közösségeik újjászervezésében. Leghatékonyabb a helyben segítés, a kvóták erőltetése helyett. Magyarország a nagybankok megkerülésével a helyi egyházi közösségekhez juttatja el az adományokat, mert így biztos, hogy a pénz jó helyre kerül.

Előadása elején Jean-Clément Jeanbart a közönséggel együtt a mennyei Atya áldását kérte az Úr imádságával. A görög melkita érsek elmondta: hisz Jézus Krisztusban, az Egyházban, és abban, hogy neki magának küldetése van – ez pedig nem más, mint népe szolgálata. Ezért nem hagyta el Aleppót, a rábízott nyájat akkor sem, amikor az Iszlám Állam feketelistára tette, többször is nyíltan megfenyegette. Mindvégig bízott a mennyei Atya segítségében.

Jeanbart érsek felidézte, hogy Szíria már az őskeresztények korában kiemelkedő szerepet töltött be, virágzó közösségek működtek Damaszkuszban és Antiochiában, ahol először nevezték magukat keresztényeknek Krisztus követői. Neki, mint az apostolok utódjának, kötelessége mindent megtennie a hívek érdekében, védelmezni őket. Ezért maradt és marad Szíriában. Egyúttal felhívta a figyelmet a szír keresztények szilárd hitére.

A görög melkita érsek arról is beszélt, hogy ez a mostani konferencia tanúságtétel az igazságról. A tömegkommunikáció ugyanis borzalmas hazugságokat is terjeszt, globális szennyezettség, bábeli zűrzavar uralkodik a médiában. Mindez a mértéktelen emberi ambíciók következménye. Számos civil szervezet is hűtlen lett eredeti küldetéséhez. Pedig a világ sokkal jobb hely lenne, ha a felelősségteljesen gondolkozó értelmiségiek, összefogva a jó szándékú emberekkel pozitív hatást gyakorolnának a döntéshozókra.

Szíriában borzalmas dolgokat követtek el a csaknem hét évig tartó háborúban, Isten nevében – mondta a főpásztor. Egyúttal leszögezte: az embernek Istentől kapott szent joga, hogy szülőföldjén élhessen, békében, méltóságban. Egyúttal arra kérte az európai államokat, segítsenek a Közel-Kelet háborútól sújtott országainak abban, hogy az embereknek ne kelljen kivándorolniuk.

Jean-Clément Jeanbart kiemelte, a dzsihadistákat ma is pénzzel, fegyverrel támogatják bizonyos csoportok, és terroristákat küldenek Európába. Vannak olyan európai országok, melyek több milliárd eurórért adnak el fegyvereket az Perzsa-öböl menti országoknak, hogy folytatódjon a háború. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a Nyugat eladta a Közel-Keletet, hatalmas befektetésekért cserébe. A pénz hatalma ma minden korábbinál jobban uralja a világot, és erre már Ferenc pápa is felhívta a figyelmet. Az érsek figyelmeztetett: az emberi jóság, Krisztus szeretete csak akkor bontakozhat ki, ha nyitottak vagyunk Isten felé. Ha hiányzik belőlünk ez a nyitottság Isten felé, az pusztuláshoz vezet.

A főpásztor ugyanakkor leszögezte: az erőszak, a háború és a vallási szélsőségek sem tudták kiölni az emberekből a reményt. Ő maga is elindított egy kezdeményezést Aleppó rád vár mottóval. Ennek lényege: házat vesznek a hazatérőknek, munkát biztosítanak nekik, ösztöndíjat adnak a gyermekeiknek. Jeanbart érsek felidézte, hogy amikor felötlött benne ez a gondolat, éppen azt az evangéliumi részt olvasta, amelyben Jézus azt mondta Péternek és Andrásnak, vessék ki hálóikat. Bár egész éjszaka nem fogtak semmit, megtették ezt, és a háló tele lett hallal. A görög melkita érsek úgy gondolja, ha Krisztus úgy akarja, megtölti Aleppót hazatérő keresztényekkel. A fejlemények biztatóak: bár a kezdeményezés még csak öt hónapja indult, máris húsz ember tért haza. Ez jó példa másoknak is, azoknak, akik a kivándorláson gondolkodnak. Talán meggondolják magukat, s ugyanígy, egyre többen térnek majd haza. Ez pedig reményteli jövőt vetít elénk, hogy újra virágzó Egyház, keresztény közösség lesz Aleppóban és egész Szíriában. A keresztények vágya, hogy egy pluralista társadalomban élhessenek, amelyben mindenkinek egyenlő jogai vannak, senki nem kitaszított vallási meggyőződése miatt.

Végezetül Jean-Clément Jeanbart a magyar világi és egyházi vezetők és minden jóakaratú ember együtt érző szeretetét, imáját kérte Aleppó és Szíria újjáépítéséhez.

Bejrút és Kairó után Aleppóban él az arab világ harmadik legnagyobb keresztény közössége, mintegy háromszázezer fő.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria