Az a küldetésünk, hogy hatékonyan, szeretettel segítsünk – Interjú Zagyva Richárddal

A kampányról és a Katolikus Karitász stratégiai céljairól is kérdeztük Zagyva Richárdot.

– Évek óta visszatérő karitászprogram a „Legyen öröm az iskolakezdés!”. A kampány megnyitóján azt mondta, hogy ez mára komplex tanulástámogatási formává nőtte ki magát. Mit jelent ez közelebbről?

– A „Legyen öröm az iskolakezdés!” programunkat rendszerint a beiskolázási időszakban hirdetjük meg. A kampányban megjelenő iskolatáska és tanszer azonban nemcsak önmagában fontos – hiszen támogatás híján sokan nem tudnák megvenni –, hanem egyúttal szimbólum is: hosszú távú kísérés szükséges ahhoz, hogy valódi változás történhessen a rászoruló családok életében. Egy gyermek tanulásának segítése során adott esetben nem pusztán iskolatáskára van szükség, hanem például gyógypedagógiai fejlesztésre vagy tehetséggondozásra, hosszabb távú támogatásra is.

A munkánk nem csak az adományozásról szól. Az önkénteseink és a szakembereink igyekeznek kapcsolatot tartani a rászorulókkal, és feltárni, milyen élethelyzetben vannak. Így kiderülhet, mire van szükségük,

milyen kell támogatást nyújtanunk nekik annak érdekében, hogy a gyermekük ne szenvedjen hátrányt a nehezebb életkörülményei miatt, és ne essen el azoktól a lehetőségektől, amelyek a társainak megadatnak. 

– A komplex segítségnyújtás nem ismeretlen az Ön számára, hiszen régóta dolgozik a Katolikus Karitász kötelékében, országos szinten is.

– 2007-ben kezdtem a munkát a veszprémi Karitásznál. Az országos vezetésben tíz éve veszek részt igazgatóhelyettesként, és idén májustól országos igazgatóként.

– A kinevezése még a nagy nyári karitászprogramok beindulása előtt történt. Csak működtetni kell a rendszert, vagy igazgatóként már változtatott is rajta?

– Az elmúlt években sok minden változott a Katolikus Karitásznál. Arra gondoltam, mivel lehetőséget kaptam arra, hogy átvegyem az országos vezetői feladatot, szeretném támogatni és továbbvinni a fejlődési folyamatot. Ennek érdekében rögtön szervezeti változásokat kezdeményeztem, azért, hogy az adottságaimat, temperamentumomat, felfogásomat tekintetbe véve is hatékonyan tudjon működni a rendszer. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által engedélyezett szervezeti átalakítás éppen az elmúlt évek fejlődési üteme miatt vált szükségessé. Több ágazat jött létre, és az alsóbb szinteken új vezetőket neveztem ki, hogy továbbra is jól működhessen ez a széles körű tevékenységet ellátó szervezet. Egyrészt tehát változtatásokkal kezdtük, másrészt a feladatok adottak.  

Alapelvünk, hogy a Katolikus Karitász működését nem egy vezető személy határozza meg. Missziót végzünk, olyan küldetést teljesítünk, amely már évtizedekkel ezelőtt is létezett, és így lesz ez a jövőben is.

Megtisztelő a lehetőség, hogy feladatot vállalhatok ebben a küldetésben, és természetesen kötelezettség is. Meg kell találnom a módját annak, hogy ez a misszó minél jobban kiteljesedjen.

A célkitűzések adottak: az irgalmasság gyakorlása sokféle módon és tevékenységi területen, és a rászorulói célcsoportok szakszerű támogatása szeretetszolgálati jelleggel. Ez utóbbi két tényező nagyon fontos. Szeretnék azon dolgozni, hogy a professzionális segítségnyújtás és az irgalmasság gyakorlása egyszerre valósulhasson meg. Ezt tovább kell vinni minden programunkba, legyen az egy szociális intézmény működtetése, segélyakció, szociális projekt vagy felzárkóztató program.

A kérdésére válaszolva, tehát adottak a mostani nyári programok is, például a táboroztatás, amely mindig is fontos volt a Karitász életében. A „Vár a nyár!" júniusban indult, több ezer gyermekről van szó, előre egyeztetett programokról. A „Legyen öröm az iskolakezdés!” sem új kezdeményezés, az újítás csak annyi, hogy megpróbáljuk hatékonyabban felhívni a társadalom figyelmét a rászorulók helyzetére: ezúttal villamosok oldalán olvasható a felhívásunk, s ezért egy villamosremízben indítottuk el a kampányt Fekete Szabolcs szombathelyi segédpüspökkel, a Katolikus Karitász új elnökével, valamint ismert művészekkel együtt. Ilyen és hasonló apró dolgokkal igyekszünk sikeresebbé tenni a programjainkat.

– A kampányok felkeltik a társdalom figyelmét, az állandó karitászprogramokról azonban ritkán esik szó. 

– Igen, a kiemelt projektekről gyakrabban beszélünk, pedig a Karitász életében meghatározóak az állandó feladatok is. Lehet, hogy éppen gyermekek táboroztatására készülünk, de közben zajlanak a felzárkóztató vagy a menekülteket segítő integrációs programjaink, működnek a szociális intézményeink, koordináljuk az egyházmegyei karitászcsoportokat. Rajtuk keresztül például számos öngondoskodást segítő vagy krízishelyzeti segélyprogram valósul meg. Összetett a Karitász működése, amely az egész év során zajlik. Ehhez jönnek még a humanitárius katasztrófahelyzetekben ellátandó feladatok is.   

Amint átvettem az országos vezetői tisztséget, szinte azonnal  beütött az erdélyi árvízhelyzet. Úgy éreztük, segítő kezet kell nyújtanunk, így mi is segélyszállítmányokat indítottunk, gyűjtést kezdeményeztünk.

El is mentem a háromszéki településekre, egyrészt azért, hogy kifejezzük a magyar közösség és a Karitász együttérzését, másrészt azért, hogy át tudjam adni a támogatásokat. Vallom, hogy a tárgyi segítségnyújtás mellett mindig nagyon fontos a személyesség, a remény kifejezése.

– A katasztrófahelyzetekben a hatékony és gyors reagálás készenlétet, profizmust, rugalmasságot kíván.

– Évről évre fejlődtünk ebben. Képesnek kell lennünk arra, hogy ha szükséges, azonnal reagáljunk, hiszen amikor bekövetkezik a humanitárius katasztrófa, amikor az emberek tömegével kerülnek nagyon súlyos helyzetbe például árvíz vagy földrengés miatt, akkor nincs mire várni – ilyenkor mi jövünk, ez a feladatunk.  

Az idei erdélyi árvízi helyzetben is így voltunk jelen, illetve az észak-magyarországi viharkárok idején is. Ez utóbbi esetben az Egri Főegyházmegyei Karitász részvételével gyorsan tudtunk cselekedni. Ezen a téren szeretnénk tovább fejlődni. Ehhez megfelelő tudatosság is szükséges részünkről: készen kell állnunk, mert a baj jöhet akár a nyár közepén vagy húsvétkor, karácsonykor, újévkor. Ez utóbbira is volt már példa.

Az a küldetésünk, hogy azonnal, hatékonyan, szeretettel segítsünk.

– Hogyan alakult az elmúlt években az együttműködés a többi segélyszervezettel?

– Éppen az imént említett humanitárius katasztrófahelyzetekben például kiemelten fontos az együttműködés, és ez meg is valósul. Sok ilyen esetben dolgoztunk együtt más szervezetekkel. Egyébként azt is látni kell, hogy minden nagyobb, országos hatáskörű segélyszervezet számos területen dolgozik, segítik a családokat, az időseket, a fogyatékossággal élőket, a szenvedélybetegeket. A felzárkóztatás mindemellett egy külön téma: az ország különféle területein közösen dolgozunk, de egy-egy településért egy adott szervezet vállalja a felelősséget. Ugyanakkor ez nem jelent kizárólagosságot, hiszen ugyanazon a területen lehet egy másik szervezetnek is önkéntes csoportja, intézménye. 

Visszatérve a katasztrófahelyzetben történő összefogásra, az orosz–ukrán háború kitörésekor például a segélyszervezetek felosztották egymás között a határállomásokat, mindegyikük egy konkrét helyre fókuszált, hogy hatékonyan segíthessen a menekülteknek.  

Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy az együttműködés sokat fejlődött az elmúlt másfél évtized során. Éppen tizenöt évvel ezelőtt volt a vörösiszap-katasztrófa. Ugyanabban az évben nagy árvíz pusztított Észak-Magyarországon, azt követően pedig viharkárok keletkeztek több településen. Három nagy katasztrófa sújtotta az országot. Annak az évnek a történései nagyon tudatos együttműködésre indították a segélyszervezeteket és a katasztrófavédelmet. A következő években pedig egyre erősödött ez az összefogás. Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács, ahol közös döntések születnek, a Karitatív Tanácsban pedig az egész év folyamán együttműködünk.

– Beszélgetésünkben utalt a karitászönkéntesek plébániai hálózatára. A „mozgósításkor” ez hatalmas segítség, példa erre az egriek gyors reagálása is az észak-magyarországi viharkárok esetében. 

– Az önkéntes plébániai karitászcsoportok összessége a Karitász alapja. Amikor a 19. század végén Németországban létrejött az első karitászcsoport, immár szervezett formában, az is éppen ilyen módon épült fel: plébániai csoportok, egyházmegyei szervezeti szint és országos központ.

A Katolikus Egyház segélyszervezete így működik mindenütt a világon. A Katolikus Karitászra is ez a hármas felépítés jellemző, és ez jelenti az előnyét. Nagyon sok helyen jelen tud lenni, ugyanakkor az egyházmegyei és az országos központ professzionális háttértámogatást biztosít.

Rendkívül fontosak az önkéntes csoportok, de akkor tudnak hatékonyak lenni, ha mellettük ott vannak a szakemberek, és így egymást segítve dolgoznak. 

Mondok egy példát: a szenvedélybetegek segítésében elsősorban szociális munkásokra, pszichoterapeutákra, mentálhigiénés munkatársakra van szükség, ugyanakkor az önkéntesek sokat tehetnek azért, hogy az ellátásra szoruló ember eljusson a megfelelő intézménybe. Ahhoz, hogy a Karitász minden területen fejlődni tudjon, elengedhetetlen, hogy az önkéntesek és a szakemberek egymást segítve dolgozzanak. Ezt az együttműködést én is erősíteni szeretném.

– A szervezet országos vezetőjeként az említettek mellett milyen tervekkel, stratégiával készül a jövőre?

– Szeretném hangsúlyozni, hogy a stratégiáról nem az adott vezető dönt. Egy nemzetközi szervezet része vagyunk. A Caritas Internationalis székhelye a Vatikánban van, a döntéshozók komoly stratégiai célokat tűznek ki, és ezeket a célokat a pápa is támogatja, illetve ad hozzá támpontokat. A négyévente sorra kerülő közgyűlésen tárgyalják át a szempontokat, ilyen alkalom legközelebb 2027-ben lesz.  Jelenleg a 2030-ig szóló stratégia van érvényben, amely meghatározza, hogy mire fókuszáljanak az országos karitászszervezetek.  

– Melyek az irányadó szempontok? 

– Egy harmincoldalas dokumentumról van szó, nehéz lenne minden részletére kitérni, de egy-két dolgot szívesen felvillantok belőle. A stratégia része például, hogy egyre tudatosabb és gyorsabb legyen a reagálásunk a humanitárius katasztrófahelyzetekben. Egy másik irány a sérülékeny célcsoportok elérése, ami azt jelenti, hogy ne csak a „hagyományos” rászorulói csoportokat találjuk meg: be kell vonnunk a karitásztevékenység terébe a kevésbé látható, perifériára szorult embereket is. 

– Kikre gondol?

– Speciális krízishelyzetbe került személyekre, például bántalmazott édesanyákra. De gondolok itt az egészségügyi feladatellátásra is, amely kiegészíti az adott ország egészségügyi ellátórendszerének tevékenységét. Hét évvel ezelőtt elindult az orvosmissziós programunk, s azóta is jól működik, szükség van rá. Nyitott szemmel kell járnunk, hogy a bajba jutott, nehéz körülmények között élő embereknek valós segítséget tudjunk nyújtani.

Sok évet töltöttem a „terepen”, azt is látom, hogy ezeknek

az embereknek nagy szükségük van szeretetre, a mi szeretetünkre is.

Erről könnyen elfeledkezhetünk a „szociális tevékenység” során. Ismét hangsúlyozom: a küldetésünk elsősorban az irgalmas szeretet gyakorlása, nem pusztán az adományok átadása vagy a professzionális szociális munka. 

– Vezetői szerepében a hivatali teendők, az aláírandó papírhalmok, a tárgyalások sűrűjében kell dolgoznia, s az íróasztal mögül távolinak tűnhet a terepmunka. Tudja tartani a kapcsolatot a „földdel”?

– Mindig is szerettem a kézzelfogható munkát, a humanitárius katasztrófahelyzetekben is szeretek ott lenni az első sorokban: találkozni a családokkal, kifejezni a szolidaritást, megfogni a segélycsomagot. Az életemnek mindig is része volt a terepmunka, de most nem ez a feladatom. Nem szeretnék elszakadni ettől, de a szervezet irányítására, a stratégia fejlesztésére kaptam megbízatást, és most ezt szeretném hatékonyan végezni, a küldetés felelősségével. 

Fotó: Vermes Tibor

Körössy László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. augusztus 17-i számában jelent meg.