Elődeink öröksége a küldetésünkké válik – Apostoli protonotárius kanonokká iktatták be Török Csabát

Szent Kőrösi Márk, Szent Pongrácz István és Szent Grodecz Menyhért, a kassai vértanúk emléknapján együtt ünnepeltek az Esztergomi Főszékesegyházi Káptalan tagjai, a főegyházmegye papjai, az esztergomi szeminárium elöljárói és papnövendékei, illetve a város testvéregyházainak lelkészei.

A szentmise előtt, külön szertartás keretében Török Csabát beiktatták a Főszékesegyházi Káptalan testületébe.

A szertartás elején Mohos Gábor nagyprépost, a Főszékesegyházi Káptalan tagjai és az ünneplők együtt hívták énekükkel a Szentlelket.

Majd Molnár Alajos őrkanonok felolvasta Erdő Péter bíboros, prímás kinevező okiratát, melyben a főpásztor hangsúlyozta Török Csaba „tanbeli és életmódbeli kiválóságát, lelkiismeretes munkáját”, és főpásztori áldását adta rá.

Az új kanonok tevékenységét Mohos Gábor méltatta.

Kiemelte: a kinevezés egyfelől elismerése Török Csaba az Egyházban a média, a közélet és a művészetek terén végzett több évtizedes szolgálatának, másfelől pedig meghívás egy ősi egyházi hagyomány továbbvitelére. A nagyprépost elmondta, hogy a kanonoki testület évezredes hagyományt őriz. Létrejöttekor Szent István egy egész népet akart elvezetni a kereszténységre,

nemcsak tanítással, hanem példaadással is, egy olyan élettel, melyben minden talentumával az evangéliumról tett tanúságot.

„Csaba atya élen jár ebben. Sok talentuma kamatoztatásával nagyban gazdagítani tudja a kanonoki testületet” – mondta Mohos Gábor.

Kifejtette: a kanonoki cím ma inkább elismerést jelent, mint gyakorlati tevékenységet. A kanonokok örökösei és letéteményesei egy ősi hagyománynak, amely működési formáját és történelmi körülményeit tekintve is sok változást élt meg – a török hódoltság idején például a káptalan Esztergomból Nagyszombatba költözött.

A testület tagjai között azonban az imádság és az egyházmegye szolgálata mindvégig összekötő kapocs maradt. A kanonokok lélekben közösséget alkotva ma is havonta megfogalmazott közös szándékért imádkoznak, miközben mindannyian sokféle egyházi feladatot látnak el.

A nagypréposti beszéd után következett Török Csaba hitvallása és eskütétele.

Majd megkapta és felöltötte a protonotárius kanonoki címmel járó ünnepélyes öltözéket, a lila színű mocétumot (a testet könyékig takaró, középen gombolt körgalléros liturgikus öltözet), és a káptalani díszjelvényt (nyakban viselt kitüntetés,, melyet Mária Terézia 1777-ben adományozott a káptalan tagjainak).

Az új kanonokot Mohos Gábor nagyprépost vezette a számára kijelölt stallumhoz, a Simor János-kórusszékhez és átadta a birétumot (fejfedő).

A jelenlévők a papnövendékek alkotta szkóla vezetésével az Ad multos annos vivat! énekkel Isten áldását kérték Török Csaba életére.

A szertartás a Te Deum eléneklésével zárult, majd szentmisével folytatódott az ünneplés.

A liturgia főcelebránsa Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök volt, a szónok pedig Török Csaba apostoli protonotárius kanonok.

Török Csaba homíliájában arról szólt, hogyan lehet élet egy hagyományban, mit jelent a hagyomány folytonossága, miként formálják ma hitünket elődeink, akik életükkel mutatták meg az evangéliumi utat, és hogyan válik örökségük a mi küldetésünkké.

A szónok mindenekelőtt megerősítette közösségét a múlt és a jelen kanonoki testületével, melynek tagjai közt fontos kapocs a Collegium Germanicum et Hungaricum, amely a főszékesegyházi testület sok tagja számára az alma mater.

Az elmúlt harminc évre – kamaszkorára, papi tanulmányaira – visszatekintve Török Csaba megállapította: a káptalan névsorában olyan nevek szerepelnek, amelyek viselői nyomot hagytak az életünkben. Látjuk, milyen művelt tanárok alkották és alkotják a káptalant, ahogyan azt is, hogy ez a testület milyen időtállónak bizonyult, mindig ott volt az egyházmegye szívében – mondta.

Török Csaba megemlítette két tanárát, Dékány Vimost és Gaál Endrét, akik igen mély hatást tettek rá. Papnövendékként különösen kedvelte az óráikat nagy tudásuk és szórakoztató előadásmódjuk miatt. Ám nem ez volt az egyetlen érdemük: „élettörténetükön keresztül hitelesen mutattak meg valamit abból a közös küldetésből, amelyre az evangélium mutat”.

Sok nehéz tapasztalattal, méltánytalansággal, kereszttel kellett megküzdeniük, de mindketten megmaradtak a szeretetben, a hűségben. Kitartás és alázat, sok évtizedes szolgálat volt az életük

– hangzott el a homíliában.

Török Csaba megvallotta, hogy elfogódottsággal olvasta Erdő Péter bíboros kinevezési levelét, hiszen a testület, melynek tagja lett, nagyszerű, nagy műveltségű, példaértékű emberek közössége, akikre felnéz. Rámutatott, mennyire fontosak számára a papi példák, így Kőrösi Márk is, akit bár lelkipásztori kinevezés nem kötött Kassához, és jól tudta, mi vár rá, ha ott marad, mégsem menekült el. Azt a döntést hozta, hogy tanúságot tesz Krisztusról, és a legvégsőkig kitart. Ma pedig megerősítést jelent az esztergomi szeminárium hallgatói számára, hogy szentként tisztelhetik a nagyszombati szeminárium egykori rektorát.

Török Csaba érzékletes kifejezésekkel írta le mindazt a kínzást, amit a vértanúk elszenvedtek. „Nekünk nem ütlegelték a testünket. Nem szegezték várkastély kapujára a kezeinket. De ne is tegyék! Voltak és vannak küzdelmeink, fájdalmaink és sebeink. Jóleső érzés, hogy ezekben nem vagyunk egyedül.

Olyan emberek jártak előttünk a hit útján, akik tanúságtételből erősebbek voltak nálunk, akik miatt kimondhatjuk, a félelem a legfölöslegesebb dolog az életünkben, mert voltak emberek, akik a nehézségek közt fel tudtak emelkedni, s akik révén megvan a bizonyosság, hogy a lehetetlen sem lehetetlen.”

Török Csaba így fejezte ki köszönetét: „A jelen lévő tagok felé mondok köszönetet azokért, akik már nincsenek közöttünk.

Köszönet azért, hogy újra és újra kapunk olyan embereket, akiknek arcán, karakterében tükröződik Isten arca. Ők a mi útmutatóink, ajándékunk, reményünk” – fogalmazott. Köszönetet mondott azért is, hogy az egyházmegye papi közössége ma is hordozza küldetését.

Utalva annak a plakettnek a feliratára – „Oremus pro invicem” („Imádkozzunk egymásért!”) –, amelyet szentelésükkor kapnak a végzett papnövendékek, kifejtette: számára ez az egyházmegye testvériségét jeleníti meg, amelynek legmélyebb kifejeződése a tanúságtevő ima. Végezetül Isten áldását kérte azért, hogy „mi is tudjunk továbbajándékozni valamit abból a rengeteg jóból, amit kapunk”.

Az ünnepi szentmise végén a jelenlévők elénekelték a Salve Regina kezdetű Mária-himnuszt.

Fotó: Mudrák Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír