Fogadjuk be a Leszboszon rekedt menekülteket! – Három bíboros felhívása Európa püspökeihez

Kitekintő – 2020. február 21., péntek | 18:17

Az európai püspöki konferenciáknak címzett levélben Jean-Claude Hollerich, Michael Czerny és Konrad Krajewski bíboros azt kérik, fogadják be más európai országokban a görög szigeten összezsúfolódott menekülteket. A felhívás megnyithatja a remény útját, hogy az emberi méltóságukat elvesztett, elkeseredett tömegek kiáltása meghallgatásra találjon.

Jean-Claude Hollerich, a COMECE (Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága) elnöke, Michael Czerny, az Átfogó Emberi Fejlődés Előmozdításának Dikasztériuma migrációval foglalkozó szekciójának titkárhelyettese és Konrad Krajewski, a pápa jótékonysági hivatalának vezetője levelet írt az európai püspöki konferenciáknak. Ferenc pápát idézve arra hívják a főpásztorokat, hogy a menedékkérők áthelyezésével kapcsolatos iránymutatásokat követve Görögországból helyezzék át más európai országokba a migránsokat és menekülteket.

A levelet a Szentatya 2015. szeptember 6-án, az Úrangyala imádság előtt mondott beszédének szavaival kezdik: „…felhívással fordulok minden európai plébániához, szerzetesközösséghez, monostorhoz és kegyhelyhez, hogy mutassa meg az evangélium konkrétságát, és fogadjon be egy menekült családot.” A püspökök figyelmét pedig felhívta arra: „az irgalom a szeretet második neve”.

Fél évvel később, 2016 áprilisában a Szentatya Leszboszra utazott. „Miután látta, milyen drámaian túlzsúfolt helyen, milyen szenvedések közepette él több mint 20 ezer menekült a szigeten, és sok ezren más görögországi befogadóközpontokban, a pápa folyamatosan igyekezett segíteni rajtuk, megpróbálva humanitárius folyosókat nyitni számukra az európai országok felé” – írják a bíborosok. A Szentatya folyamatos buzdításának kifejeződése az is, hogy Krajewski bíboros és Hollerich bíboros számos missziót szervezett már az Égei-tenger szigetein.

Keresztény kötelességünk segíteni és az evangélium szellemében új energiákat ébreszteni, ezért a három bíboros azt kéri a püspököktől, hogy „püspöki konferenciáik a kormányokkal együttműködve dolgozzanak ki terveket humanitárius folyosók létrehozására Leszboszról és más görög befogadóállomásokról”. Leírják azt is, hogy több országban bebizonyosodott már: „Sokkal nagyobb lehetőségünk van a befogadás jó formáira, mint ahogy reméltük. Sok kiskorút családok fogadtak be, felnőtteket pedig szerzetesközösségek, plébániák és a befogadásra jelentkező családok.”

A levél azokkal a szavakkal zárul, amelyeket Ferenc pápa mondott 2019. december 19-én, amikor a Vatikánban találkozott a humanitárius folyosókon keresztül Leszboszról érkezett menekültekkel: „Hogy tehetnénk meg, hogy ne halljuk meg sok testvérünk elkeseredett kiáltását?... Hogyan tehetjük meg, hogy elmegyünk mellettük, mint a pap és a levita az irgalmas szamaritánus példabeszédében, és így felelősek leszünk a halálukért? A hanyagságunk bűn! Segítségükre kell sietni, hogy megmentsük őket, mert mindannyian felelősek vagyunk felebarátaink életéért, és az Úr számonkéri rajtunk az ítéletkor!”

A három bíboros végül köszönetet mond mindazoknak, akik nem maradtak közönyösek, és bátran új utakat nyitnak annak érdekében, hogy sok testvérünk visszanyerje méltóságát és a jövőt.

A bíborosok levelükhöz csatolták az eljárás menetét, amellyel át lehet hozni a menekülteket Görögországból más európai országokba. A projekt elsődleges jogi alapját a dublini egyezmény 17. cikkelye adja (III n.604/2013), amely kimondja, hogy az a tagállam, amelynek nem kötelessége megvizsgálni a menedékjogi kérelmet, felajánlhatja, hogy megteszi, jelezve készségét az ügyben illetékes tagállam felé. Leírják az áthelyezéshez szükséges lépéseket: kérelmet kell benyújtani a kormányuknak, hogy illetékes szerveiken – ami általában a belügyminisztérium – keresztül ajánlják fel Görögországnak, hogy önként átvállalják a felelősséget a menedékjog iránti kérelem vizsgálatáért. A püspöki konferenciák biztosítsák a menekültek befogadását és támogatását, ameddig erre szükségük van. A mellékletben olvasható az is, hogy a Sant’Egidio közösség gondoskodik a kedvezményezett menekültek kiválasztásáról, és egyeztet minden érdeklődő püspöki konferenciával a befogadásra ajánlott személyekről.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria