„Bonhoeffer keresztény mártír volt” – Nyolcvan éve végezték ki a német evangélikus teológust

Dietrich Bonhoeffert röviddel a második világháború vége előtt, 1945. április 9-én, húsvét után végezték ki a flossenbürgi koncentrációs táborban. Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció nyugalmazott prefektusa tíz éve, Bonhoeffer halálának hetvenedik évfordulóján előadásban emlékezett meg Rómában az evangélikus teológusról, keresztény mártírként, a hit állhatatos tanújaként méltatva életpéldáját.

Bonhoeffer neve és személyisége nem csak a protestánsok számára vált fogalommá. A koncentrációs táborban, röviddel kivégzése előtt született írásai széles körben ismertek. Az állam és Egyház viszonyáról vallott felfogása a mai szekularizált világában fontos impulzust jelent – fogalmazott a bíboros. –

Teológiája óriási lehetőség az ökumené számára, nemcsak a katolicizmushoz és a katolikus teológiához való közelsége miatt.

Bonhoeffert két meghatározó életesemény hozta közel a katolicizmushoz: gimnáziumi érettségijét követően hosszabb ideig élt Rómában, a náci időszak üldöztetése alatt pedig a bencések ettali apátságában talált menedéket.

A protestáns – közel sem katolikusbarát – világból származó Bonhoeffer Rómában „szerette meg a katolikusok életét”. Arról vallott műveiben, hogy az örök városban értette és élte meg, mit jelent az Egyház. Fiatal és öreg, művelt és kevésbé művelt együtt tudott imádkozni, ez meghatározó benyomást tett rá. Látta a római templomok gyóntatószékei előtt kígyózó sorokat, s megtapasztalta, hogy a gyónás a hívek számára nem kötelességből, hanem belső igényből fakad; a bűnök megvallása számukra az Istennel való találkozás alkalmát jelenti. Ez olyan nagy hatással volt a német teológusra, hogy megpróbálta a gyónást ismét bevonni az evangélikus vallási gyakorlatba.

Bonhoeffer nemcsak az elméletet akarta átültetni, akadémikusként tudatosan közeledett a gyakorlat felé.

A teológiai gondolkodásban és az emberekkel való konkrét találkozásban az Istennel való belső egységet kereste.

Ez az elméletből való kilépés jellemezte Bonhoeffer szegénységhez való viszonyát is. Müller bíboros ezzel kapcsolatban a teológus „vallástalan kereszténység” fogalmát idézte: ájtatosan gondozzuk lelkünket, szép érzéseink vannak, miközben elmegyünk a tömegek nyomorúsága mellett. Azonban Krisztus, aki igehirdetésben és szentségekben szól hozzánk, ugyanaz a Krisztus, akivel a szegényekben találkozunk. Ezért kell kimondanunk, hogy a kereszténység nem korlátozódhat a vasárnap rítusokban és énekekben megnyilvánuló ünnepi szertartására a templomokban.

Müller bíboros hangsúlyozta továbbá:

a mártír teológus-lelkész gondolatainak középpontjában az Istenbe vetett hit, a Jézussal való találkozás áll, de mindez nem lehet öncélú, hanem az emberekkel való találkozásra kell hogy ösztönözzön.

A 20. század mártírjainak szobra a londoni westminsteri apátság nyugati kapuja felett
(Dietrich Bonhoeffer jobbról a negyedik)

Ez minden ideológiánál fontosabb volt számára. Bonhoeffer e meggyőződéstől indíttatva ítélte el a nácizmust. A vértanú lelkész a keresztény ellenzék egyik legjelentősebb alakja volt, kiállása meghatározó példát jelentett a nemzetiszocializmus ideológiájával és terrorjával szembeforduló Hitvalló Egyház számára.

Fotó: Wikipedia

Trauttwein Éva/Magyar Kurír