Boulad atya, Isten embere

„Százhúsz éves korodig megvannak a terveid, mondtad, és most még csak nyolcvannyolc éves vagy... Mit keresel a tolószékben?” – kérdeztem. Elmosolyodott, helyeselt, és úgy tett, mint aki fel akar kelni a kerekesszékből.

Henri Boulad atya egyenesen a kairói idősek otthonából érkezett a ferihegyi repülőtérre 2019. augusztus 18-án. Nem először, de utólag bölcsen mondhatjuk, utoljára. Neki is új volt a helyzet, hogy a kijáratnál tolószékkel várták a repülőtér dolgozói. De jó jezsuitaként az orvosi rendelkezést is olyan engedelmesen fogadta, mint elöljárója szavát.

2017 márciusában a Pázmány Péter katolikus Egyetemen (Fotó: Lambert Attila)

A kerekesszékbe ülve elégedetten nyugtázta a körülötte lévők meglepődését azon, hogy igazi, gyönyörű kokárdával a mellén érkezik Egyiptomból valaki úgy, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Boulad atya számára az is volt, hiszen két évvel korábban, március 16-án letette a magyar állampolgársági esküt az Országházban, majd egy baráti ebéddel meg is pecsételte azt a miniszterelnökkel, helyettesével és néhány barátjával, Deme Tamással, Michael A. Amennel, egyiptomi lelki gyermekével és a rend képviselőjével.

Ekkor, 2019-es érkezésekor csak kevéssel később szállt le a repülője, mint azoké az orvosoké, akik a hónap elején Dakkában közel másfél napos műtéttel szétválasztották a bangladesi sziámi ikreket. Ennek az lett a következménye, hogy az érte küldött autóval húsz-huszonöt perc alatt vágtunk át a városon a János Kórházig, ahol el kellett érnünk a világra szóló orvostörténeti eseményt végrehajtó gyógyászok beszámolóját. Az atya nem terhelte a sofőrt ijedtséggel, inkább élvezte a száguldást. Úgy tűnt, ha rajta múlna, talán még fokozná is.

Mint akinek a lelke szárnyalóan fiatal, ahogyan az is volt. Tanú rá mindenki, aki csak egyszer is látta, hallotta őt hosszú élete folyamán.

2019 augusztusában a Párbeszéd Házában (Fotó: Lambert Attila)

Másnap, 2019. augusztus 19-én is kerekesszékben ülve vette át az Országházban a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést, „nagy hatású papi és teológusi pályája, a keresztény civilizáció megóvását minden megnyilvánulásával elkötelezetten szolgáló közéleti szerepvállalása, valamint Magyarország európai keresztény értékeket védelmező politikája melletti kiállása elismeréseként”. Az állami kitüntetést Áder János köztársasági elnök adományozta neki, és Semjén Zsolt adta át.

Az állampolgárság és a kitüntetés egy hosszú, gyönyörű menet betetőzése volt. Boulad atya első magyarországi jelentkezése a Vácz Jenő jezsuita atya által lefordított, A szív okossága című könyv volt, korábbi beszédeinek, előadásainak gyűjteménye, amely 1988-ban jelent meg, és amelyet az olvasók egy csapásra a szívükbe zártak.

Boulad atya először az 1991-ben kiadott, Az önátadás fényében című kötete bemutatására érkezett Magyarországra. Abban az áldott helyzetben voltam, hogy az előző évben Kanadából hazatelepülve az én feladatom lett Boulad atya kísérése az ittléte alatt, programjának szervezése és előadásainak, interjúinak tolmácsolása. Ez alapozta meg életre szóló barátságunkat.

2019 augusztusa, Budapest, Párbeszéd Háza (Fotó: Lambert Attila)

Ezt követően Henri Boulad atya „divatba jött” – nem megalapozatlanul. Sorra jelentek meg könyvei; egy-egy témáról előadásai, beszédei kisebb füzetek formájában. Korunk ütőerén tartotta ujjait. A Keletet a Nyugattal összekötő mély személyes hite, egyéni, prófétai látása felekezeti és vallási határokon átívelve szólították meg az embereket, reményt és hitet adva. Lelkigyakorlatai Püspökszentlászlón, Dobogókőn, Kismaroson, Magyarszéken, Pannonhalmán, Miskolcon és másutt, felejthetetlen, telt házas előadásai a budapesti Párbeszéd Házában mind-mind megerősítették és fokozták az emberek iránta való érdeklődését. Olyan kivételes hang és látásmód vált közkinccsé általa, ami ritka és nem túlbecsülhető ajándéka a Jóistennek mai világunk számára.

Számos írását számos nyelvre lefordították. De mind közül magyar nyelven jelent meg a legtöbb könyve, füzete. Ezt természetesen nagyon értékelte. Látogatásai során megismerte és igen megszerette országunkat, kultúránkat; sok magyar barátja lett. Elkötelezett kereszténységének világos képviselete miatt ugyanakkor a polarizálódó nyugati világban egyre több helyen nem kívánatossá vált. Kanadában ezt személyesen tapasztalhattam meg. 2008 és 2013 között ismét Észak-Amerikában szolgáltam, a torontói Szent Erzsébet-templom plébánosaként és a Kanadai Magyar Papi Egység elnökeként. Oda is meghívtam Boulad atyát előadást tartani. Szomorú volt látni, hogy bár az előadása telt házas volt, sokan nem jöttek el, kanadaiak, akiknek pedig ott lett volna a helyük.

2017 júniusa, Budapest, Párbeszéd Háza (Fotó: Merényi Zita)

Boulad atya történelmi ismeretei és személyes tapasztalatai, valamint az iszlám világ belülről való, alapos ismerete alapján megfogalmazott határozott véleménye a migrációra és a muszlim világgal való párbeszédre, együttélésre vonatkozólag károsabb és egyoldalúbb magatartást leplezett le bírálóiban, mint amit róla feltételeztek. A mindennapjaiban ő nagyon pozitív együttélést és párbeszédet mutatott fel a muszlim többségi környezetben, ami alapvető, minden ember iránti mélységes tiszteletéből fakadt.

Szíriai utam alkalmával ellátogattam Damaszkuszban abba az utcába, amely ma is a Boulad család nevét viseli. A keresztények elleni nem kevés kegyetlenség közül is kiemelkedik az az 1860 júliusában történt vérengzés, amikor egy hét leforgása alatt közel húszezer Krisztus-hívőt gyilkoltak le. Boulad atya nagyapja akkor menekült el és telepedett le Alexandriában. Henri Boulad atya is ott született, és Isten kegyelme, hogy a gyűlölködésnek, a bosszúvágynak a nyomát sem lehetett fölfedezni benne.

2019 augusztusa, Budapest, Párbeszéd Háza (Fotó: Lambert Attila)

Henri Boulad atya talán legfőbb üzenete, ami a keleti teológia egyik gyönyörűségének kihangosítása, a teózis, a divinizáció, az átistenülés, mint ami Isten kegyelméből a sorsunk. A napokban idézte valaki Boulad atya egy mondatát, ami meghatározta és meghatározza az életét:

Az identitásotokat ne a múltatokban, hanem a jövőtökben keressétek!”

Szerző: Sajgó Szabolcs SJ

Fotó (archív): Merényi Zita; Lambert Attila

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. június  25-i számában jelent meg.