Teremtésvédelmi kalendárium – Egy jobb világ eleje

Holnap rendezik Budapesten az első Világeleje Ünnepet, ahol egy napra az ötven évvel későbbi világunkba repülhetünk, egy mainál ökologikusabb és igazságosabb civilizációba. Akár részt veszünk ezen az ünnepen, akár nem (már telt ház van sajnos – a szerk.), ahhoz,

hogy egy ilyen civilizáció irányába mozduljunk, elengedhetetlen nemcsak az, hogy őszintén feltárjuk korunk válságjelenségeinek gyökérokait, de az is, hogy legyen képünk egy olyan világról, amely felé menni és amelyért tenni érdemes.

Egy eljövendő világon töprengve eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha társadalmunkban holnaptól a legfőbb értékké az élet tisztelete és az igazságosság válna, messze maga mögé utasítva a profitot, a termelékenységet, a növekedést, a GDP-t, a kényelmet, a vágyaink korlátlan betöltését. Mivel az értékeink a társadalom alapját képezik, meghatározzák, mit tartunk helyesnek, hogyan szervezzük az életünket, milyen célokat tűzünk ki, és ezek megvalósításához milyen intézményeket hozunk létre, vagyis a társadalom tulajdonképpen az értékeink megtestesülése, ezért egy ilyen értékváltás radikálisan átformálná napjaink társadalmát.

Képzeljük hát el, hogy holnaptól a legfőbb érték az élet (az egész teremtett világ és benne minden ember) tisztelete, valamint az igazságosság lesz. Vajon hogyan változik meg a világunk 2075-re?

Ami nekem elsőre eszembe jut: sorra leáll minden káros, egészségtelen fizikai és szellemi táplálék gyártása. Ha magam elé képzelek egy nagyáruházat, azt látom, hogy a termékek jelentős része eltűnt a polcokról, sőt, valószínűleg maguk a nagyáruházak is. Kisboltokban szolgálnak ki minket, ahol ismerjük az eladót és ő is minket. Jócskán megcsappant az interneten fellelhető tartalmak választéka is. Sőt a világháló egész szerkezete átalakult, mert senkinek nem érdeke, hogy bárkit függővé tegyen, és minél tovább a képernyőre tapasszon. Megszabadultunk a növekedés, és vele együtt a csábítás-rábeszélés kényszerétől is, nincsenek reklámok sem. A képernyők előtt eltölthető idő egyébként sem végtelen, csak néhány óra adatik naponta, de nem is vágyik többre senki, annyi más, nagyobb elégedettséget nyújtó lehetőség kínálkozik a környező természetben és családi, baráti körben. Az elektronikai cikkek gyártása is visszaesett, mert nem függünk tőlük a napjainkra jellemző mértékben, nem avulnak el olyan gyorsan, nem kaparják hozzá kézzel a koltánt gyermekrabszolgák, és nem is adjuk gyerekek kezébe őket. Már önmagában ennyi változás hatalmas anyag- és energiamennyiség megtakarítását eredményezi, és ez a hatás tovább gyűrűzve csökkenti olyan iparágak és szolgáltatások erőforrásigényét és szennyezését is, amelyek az egészségtelen termékek fogyasztásának károsultjait szolgálták ki.

Az egészségünket támogatja az is, hogy legnagyobb becsben tartott értékünkké vált a tiszta víz és az egészséges termőföld, az egészséges táplálék alapja. Nagyra értékeljük az élelmünk megtermelőit, sőt, mindannyian bekapcsolódunk egy-egy kert megművelésébe és a termények feldolgozásába. Erre minden oktatási-nevelési intézményben, sőt minden munkahelyen is kiemelt teret biztosítanak. Ennek és a rengeteg természetben eltöltött időnek köszönhetően újra kötődünk a földhöz.

A termékeink döntő többségét lokálisan állítjuk elő, mivel már elképzelhetetlen számunkra, hogy távoli tájak természeti és emberi erőforrásait a saját kényelmünk érdekében kizsigereljünk, és egyébként is tényleg és végleg eltöröltük a rabszolgaságot. Így van visszacsatolás, van visszajelzés is arról, ha mégis rossz útra tévednénk.

Hiszen ha a saját vizeinket mérgezzük, az általunk beszívott levegőt szennyezzük, a saját talajunkat pusztítjuk, a saját erőforrásaink nyakára hágunk, az ránk üt vissza, nem tudunk félrenézni.

A lokalitás visszaszorította az árufuvarozást is, tovább csökkentve az energiaigényünket és a szennyezést. A termékek ára a valóságon, azaz azon alapul, mennyi anyag és energia felhasználására volt szükség az előállításukhoz, szállításukhoz, és mennyire lesz szükség az újrahasznosításukhoz, és hogy mindez milyen sebet ejtett a természeten. Fejlődésnek csak azt tartjuk, ami – ahogy XVI. Benedek pápa mondta – minden ember és az egész ember fejlődését szolgálja, és csak ennek engedünk zöld utat.

Szabadon fantáziálva hosszasan ecsetelhetnénk, hogyan alakul át a munka világa, hogyan váltja fel a tárgyak birtoklását egy megosztott szolgáltatásalapú rendszer, és válik rövid életűvé a tervezett elavulás, hogyan változik a szabadidő eltöltése vagy mélyülnek el kapcsolataink embertársainkkal, a többi teremtménnyel, Istennel.

Amiben biztos vagyok, hogy ezen az új értékrenden alapuló társadalom összességében a jelenleginél lényegesen egyszerűbb lenne, jóval kevesebb tárggyal, több szabad levegőn és több mozgással töltött idővel, valamint több ténylegesen támogató emberi kapcsolattal, és mindez a jelenlegi anyag- és energiafogyasztásunk töredékét igényelné. Miközben tulajdonképpen nem tettünk mást, „csak” letettük a kábítószereinket, megszabadultunk ártalmas függőségeinktől. Álom? Egyeseknek egyenesen rémálom. Vajon mit szólnánk hozzá, ha egy ilyen világban ébrednénk? Örülnék neki vagy esetleg őrjöngenék, visszakövetelve a bálványainkat?

Tényleg szeretnénk egy új, igazságos, mindenki számára élhető, fenntartható társadalmat? Vagy csak szeretnénk fenntartani a fenntarthatatlant: megszokott kényelmünket és kiváltságainkat? Természetesen zöld energiával.

Ferenc pápa szavaival kérdezve: „Vágyom-e egy új világra? Kész vagyok-e elengedni a régi világgal kötött kompromisszumokat?”

Ha igen, érdemes feltennünk négy kérdést (a mélyalkalmazkodás mozgalmától kölcsönözve, picit átfogalmazva):

– Melyek a legnagyobb értékek számomra, mi az, amit meg szeretnék őrizni, és hogyan?

– Mi mindent kell elengednem, hogy ne rontsak vele tovább a helyzetünkön?

– Mit érdemes visszahozni az életembe, az őseink mely tudása lehet segítségünkre egy jobb világ felé vezető átmenetben?

– Mivel, kivel kell megbékélnem, ha másképp alakul, mint amire vágyom?

Négy megkerülhetetlen fogalom, amikor egy új világot körvonalazunk: megtartás, elengedés, visszahozás, megbékélés.

Fontos azzal is tisztában lennünk, hogy mi motivál minket a cselekvésre. Esetleg a félelem a civilizációnk összeomlásától, a ránk váró borzalmaktól? Ez a motiváció valószínűleg nem Istentől származik és nem elég. A Bibliában 365-ször szerepel, hogy „Ne félj!”

„Hiszen Isten nem a félénkség lelkét adta nekünk, hanem az erőét, a szeretetét és a józanságét” (2Tim 1,7) – hogy ugyancsak a Szentírást idézzük.

Elgondolkodtató, hogy a válság, krízis szó kínai megfelelője a veszély és a lehetőség jeleinek egyesítéséből áll.

Napjaink válságjelenségei – amellett, hogy félelmetes veszélyeket is rejtenek –, egyúttal fantasztikus lehetőséget is kínálnak számunkra, hogy kialakítsunk végre egy Isten természeti és erkölcsi törvényeinek megfelelő társadalmi berendezkedést és elengedjük a megszokott életellenes és igazságtalan világot.

A szeretet által motiválva és a szeretet erejével.

„Először is engedjük, hogy a megtapasztalt válsághelyzet megváltoztassa a szívünket, vagyis engedjük, hogy ezen a történelmi pillanaton keresztül Isten megváltoztassa a világ és a valóság értelmezésének megszokott szempontjait.

Nemcsak saját biztonságunkat kell keresnünk, hanem itt az ideje, hogy mindannyian egész társadalmunk és bolygónk gyógyulásáért dolgozzunk, megteremtve egy igazságosabb és békésebb világ alapjait, komolyan elkötelezve magunkat egy olyan jóra való törekvés mellett, ami valóban közös.” (Ferenc pápának a béke 56. világnapjára írt üzenete)

Szerző: Jaczenkó Edit

Fotó (archív): Lambert Attila

Magyar Kurír