Leó pápa katekézise: Az Egyház nem tűri az antiszemitizmust, és az evangélium nevében küzd ellene

Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvéreim, hívő zarándokok és különböző vallási hagyományok képviselői! Jó napot kívánok, Isten hozott benneteket!

A mai általános kihallgatáson – melyet a vallásközi párbeszédnek szentelünk – a katekézis középpontjába az Úr Jézusnak azt a mondatát szeretném állítani, amelyeket a szamariai asszonynak mondott:

Isten lélek, ezért akik imádják, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk” (Jn 4,24).

Ez az evangéliumban szereplő találkozás a hiteles vallási párbeszéd lényegét tárja fel: olyan eszmecsere, amely akkor jön létre, amikor az emberek őszintén megnyílnak egymás felé, figyelmesen hallgatják a másikat, és kölcsönösen gazdagítják egymást.

Ez a párbeszéd a szomjúságból fakad: Isten szomjúságából az emberi szív után, és az ember szomjúságából Isten után.

Szikar kútjánál Jézus átlépi a kulturális, nemi és vallási határokat. A szamariai asszonyt arra hívja, hogy új módon értelmezze az Isten iránti tiszteletet: az nem korlátozódik egy bizonyos helyre – „sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben” –, hanem lélekben és igazságban valósul meg. Ez a pillanat a vallásközi párbeszéd lényegét ragadja meg: Isten jelenlétének felismerését minden határon túl, és a meghívást, hogy tisztelettel és alázattal együtt keressük őt.

Hatvan évvel ezelőtt, 1965. október 28-án a II. Vatikáni Zsinat a Nostra aetate nyilatkozat kihirdetésével a találkozás, a tisztelet és a lelki vendégszeretet új távlatát nyitotta meg. Ez a ragyogó dokumentum arra tanít bennünket, hogy más vallások követőit ne idegenként, hanem az igazság útján velünk együtt haladó útitársként fogadjuk; hogy tiszteljük a különbségeket, miközben hangsúlyozzuk közös emberségünket; és hogy minden őszinte vallási keresésben felismerjük az az egész teremtést átölelő egyetlen isteni Misztérium visszfényét.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a Nostra aetate elsődlegesen a zsidóságra irányult, amellyel XXIII. János pápa az eredeti kapcsolat helyreállítását kívánta előmozdítani. Az Egyház történetében először így születhetett meg a kereszténység zsidó gyökereiről szóló tanító dokumentum, amely biblikus és teológiai szempontból is döntő mérföldkőnek bizonyult.

„Az új szövetség népe lélekben Ábrahám törzséhez kötődik. Krisztus Egyháza ugyanis elismeri, hogy hitének és kiválasztottságának kezdetei Isten üdvözítő misztériumának megfelelően már a pátriárkáknál, Mózesnél és a prófétáknál megtalálhatók” (NA 4). Így az Egyház „emlékezve a zsidókkal közös örökségre, nem politikai megfontolásoktól, hanem evangéliumi vallásos szeretettől indítva fejezi ki sajnálatát a gyűlölet az üldözések és az antiszemita megnyilvánulások miatt, bármikor és bárki részéről érték a zsidókat” (uo.). Azóta minden elődöm világosan elítélte az antiszemitizmust. Én is megerősítem:

az Egyház nem tűri az antiszemitizmust, és az evangélium nevében küzd ellene.

Ma hálával tekinthetünk vissza mindarra, ami az elmúlt hat évtizedben megvalósult a zsidó–katolikus párbeszéd terén. Ez nem csupán az emberi erőfeszítések, hanem Isten támogatásának is eredménye, aki a keresztény hit szerint önmagában is párbeszéd. Nem tagadhatjuk, hogy ebben az időszakban félreértések, nehézségek és konfliktusok is előfordultak, melyek azonban sosem akadályozták meg a párbeszéd folytatását. Ma sem engedhetjük meg, hogy a politikai körülmények vagy némelyek igazságtalansága elfordítson bennünket a barátságtól, különösen, mivel mindmáig oly sokat valósítottunk meg együtt.

A Nostra aetate szelleme továbbra is megvilágítja az Egyház útját. Az Egyház elismeri, hogy minden vallás tükrözheti „annak az Igazságnak sugarát, aki megvilágosít minden embert” (2. pont), és válaszokat keres az emberi lét nagy misztériumaira; ezért

a párbeszédnek nemcsak értelmi, hanem mélyen lelki síkon is meg kell valósulnia.

A nyilatkozat arra hív minden katolikust – püspököket, papokat, szerzeteseket és világi hívőket –, hogy őszintén vegyenek részt a más vallások követőivel folytatott párbeszédben és együttműködésben, elismerve és előmozdítva mindazt, ami jó, igaz és szent hagyományaikban (vö. uo.). Erre ma szinte a világ valamennyi városában szükség van, ahol az emberi mobilitás következtében lelki és vallási különbözőségeinknek találkoznia és testvériesen együttélnie kell. A Nostra aetate emlékeztet bennünket arra, hogy az igazi párbeszéd a szeretetben gyökerezik, amely az egyetlen alapja a békének, az igazságosságnak és a megbékélésnek; elutasítja a hátrányos megkülönböztetés és üldözés minden formáját, és minden ember egyenlő méltóságát hirdeti (vö. NA 5).

Ezért, kedves testvéreim, a Nostra aetate megjelenésének hatvanadik évfordulóján feltehetjük a kérdést: mit tehetünk együtt? A válasz egyszerű:

cselekedjünk együtt. Soha nem volt ekkora szüksége a világnak az egységünkre, barátságunkra és együttműködésünkre.

Mindegyik vallás hozzájárulhat az emberi szenvedés enyhítéséhez és közös otthonunk, a föld bolygó gondozásához. Hagyományaink az igazságot, az együttérzést, a megbékélést, az igazságosságot és a békét tanítják. Újra meg kell erősítenünk elkötelezettségünket az emberiség szolgálata mellett – szüntelenül, minden helyzetben. Együtt éberen kell őrködnünk azon, hogy ne éljenek vissza Isten nevével, a vallással vagy magával a párbeszéddel, fel kell lépnünk a vallási fundamentalizmus és a szélsőségesség jelentette veszélyekkel szemben. Felelősségteljesen szembe kell néznünk a mesterséges intelligencia fejlődésével is, mert ha azt az ember alternatívájaként képzeljük el, az súlyosan sértheti az ember végtelen méltóságát és elveheti alapvető felelősségét. Hagyományaink óriási mértékben hozzájárulhatnak a technika emberibbé tételéhez, és így inspirálhatják annak szabályozását, az alapvető emberi jogok védelme érdekében.

Mindannyian tudjuk, vallásaink azt tanítják, hogy a béke az ember szívében kezdődik. E tekintetben a vallás alapvető szerepet játszhat. Újra reményt kell vinnünk az emberek életébe, vissza kell adnunk a reményt családjainknak, városnegyedeinknek, iskoláinknak, falvainknak, országainknak és egész világunknak. Ez a remény vallási meggyőződésünkre épül: arra a meggyőződésre, hogy lehetséges új világ.

A Nostra aetate hatvan évvel ezelőtt reményt hozott a második világháború utáni világba. Ma arra kapunk meghívást, hogy új alapokra helyezzük ezt a reményt háborúk sújtotta és környezeti válságban vergődő világunkban.

Működjünk együtt, mert ha egységben vagyunk, minden lehetséges. Tegyünk meg mindent azért, hogy semmi se szakítson el bennünket egymástól!

Ebben a szellemben szeretném ismét kifejezni hálámat jelenlétetekért és barátságotokért. Adjuk tovább a barátságnak és az együttműködésnek ezt a szellemét a jövő nemzedékeknek is, mert ez a párbeszéd valódi pillére.

Most pedig álljunk meg egy pillanatra, és csendben imádkozzunk:

az ima ugyanis képes megváltoztatni magatartásunkat, gondolatainkat, szavainkat és tetteinket.

XIV. Leó pápa felhívása az általános kihallgatás végén:

Az elmúlt napokban a „Melissa” nevű hurrikán sújtotta Jamaicát, egy rendkívüli erejű vihar, amely heves áradásokat okozott, és most ugyanolyan pusztító erővel halad át Kubán. Emberek ezrei kényszerültek elhagyni otthonukat, házak, infrastruktúrák és kórházak is megrongálódtak.

Mindenkit biztosítok közelségemről, imádkozom azokért, akik életüket vesztették, a menekülőkért, valamint mindazokért, akik a vihar további fejleményeit várva aggodalommal teli órákat élnek át.

Bátorítom a polgári hatóságokat, hogy tegyenek meg mindent, és köszönetet mondok a keresztény közösségeknek és az önkéntes szervezeteknek a nyújtott segítségért.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican Media; Vatican News

Magyar Kurír