Leó pápa magánkihallgatáson fogadta Diane Foley-t, aki megbocsátott a fia gyilkosának

Diane Foley fiát, James Wright Foley újságírót, Jimet 2012-ben elrabolták Észak-Szíriában, és két évvel később az Iszlám Állam fegyveresei lefejezték. 2021 októberében Diane elszánta magát, hogy találkozzon fia egyik gyilkosával, Alexanda Kotey-jal. Elmondta neki, hogy ki volt valójában Jim: egy nagylelkű és bátor fiatalember, akit mélyen érdekelt az általa megismert emberek történeteinek és igazságainak elmesélése.

Diane a neves íróval, Colum McCann-nal együtt írt American Mother (Amerikai anya) című könyvében emléket állít fiának, megörökítve gyászának, együttérzésének és megértésének útját. Ez az út vezette el ahhoz, hogy találkozzon a Jim haláláért felelős egyik elkövetővel.

Augusztus 29-én XIV. Leó pápa magánkihallgatáson fogadta őt. Az audiencia után Diane Foley interjút adott a Vatican Newsnak, amelyből részleteket közlünk.

(...)

– Hihetetlen ajándék volt. Amerikaiként nagy megtiszteltetés, és hálásak vagyunk, hogy olyan pápánk van, aki az Egyesült Államokban született.

(...)

– Amikor úgy döntött, hogy találkozik Alexanda Kotey-val, a fia egyik gyilkosával, úgy érezte, el kell mondania neki, hogy ki volt Jim.

– A háború és a gyűlölet közepette, különösen az Iszlám Állam által vívott dzsihád közepette, azt hiszem, nem lát az ember arcokat, nem lát embereket; csak a gyűlöletére gondol. (...) Jim ártatlan volt. Újságíró volt. Nem harcos volt, hanem a béke embere, akit nagyon érdekelt a szíriai emberek történeteinek elmesélése. Azt akartam, hogy [Kotey] felismerje, hogy az általuk célba vett emberek olyan emberek voltak, akik reményt próbáltak adni a szíriai népnek – újságírók és segélyosztók. Nem harcosok voltak, nem fegyveresek. Azt akartam, hogy megismerje Jimet (...) Jim tanár is volt. Fontos volt számára a fiatalok mentorálása, akik keresték az útjukat. Évekig dolgozott a „Teach for America” szervezetnél, amely fiatal férfiakkal és nőkkel, gyakran nagyon szegény (...) gyerekekkel foglalkozik és tanítja őket. Csak azt szerettem volna, ha Alexanda tudja, milyen ember volt Jim; hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna. El tudom képzelni, hogy Jim mentorálta volna Alexandát, (...) mert Alexanda fiatalon elvesztette az édesapját. Azt hiszem, útkeresésben volt, de rossz helyen keresett. (...)

Jim arra törekedett, hogy a maga módján változást hozzon a világban. Az együttérzés része annak az útnak, amelyre szükségünk van, hogy merjünk beszélni azokkal az emberekkel, akiket nem értünk, vagy talán nem is kedvelünk. Szükségünk van arra, hogy olyan módon kommunikáljunk, hogy együttérzés legyen bennünk egymás iránt. Ez volt a csoda sok szempontból az Alexandával való találkozásomban. Ő meghallgatott, és én imádkoztam a kegyelemért, hogy meghallgassam őt. Ez kegyelem volt. A Szentlélek nagyon erősen jelen volt. Áldás volt. Nagyon szomorú volt, de áldás.

– A könyvében azt írja: „Tudni, hogyan halt meg egy szeretett személy, annyit tesz, mint többet megtudni az életéről.” (...)

– Miután Jimet megölték, sokkos állapotban voltunk. Soha nem számítottunk ekkora gyűlöletre. Az egyik gyerekkori barátja dokumentumfilmet készített Jimről, Jim: The James Foley Story (Jim – James Foley története) címmel. (...) interjút készített azokkal az európai túszokkal, akik hazatértek. Ezeken a túszokon keresztül tudtam meg, mi történt a két év alatt, amíg Jimet fogságban tartották, és hogyan szenvedtek, de azt is, hogyan bátorították egymást. (...) Sok más jó emberrel került össze, akik igazán jót akartak tenni a világban. (...)

Jim meggyilkolása után három héten belül létrehoztuk a James W. Foley Legacy Alapítványt. A cél az volt, hogy erkölcsi bátorságot ébresszünk az amerikai állampolgárok visszatéréséért való kiálláshoz, amikor külföldön fogságba ejtik vagy jogtalanul letartóztatják őket, valamint az általános biztonság előmozdításához. Jimet és a többi amerikai és brit túszt azért ölték meg, mert a kormányunk úgy döntött, hogy még csak meg sem próbálja (...), még csak nem is tárgyalt a fogvatartókkal. Úgy éreztem, ez erkölcstelen. Dühös voltam (...) Úgy éreztem, fel kell szólítanunk a kormányunkat, hogy tegye meg a kötelességét, és védje meg saját állampolgárait, az ártatlan állampolgárokat, amikor külföldön fogságba ejtik őket, pusztán azért, mert amerikaiak, nem pedig azért, mert bűncselekményt követtek el. Hála Istennek és oly sok jó ember segítségének, több mint 170 állampolgárunk tért haza a külföldi fogságból (...) Most az újságírók jobban tudatában vannak annak, hogy biztonságban kell lenniük, és meg kell védeniük magukat, mert ma az újságírók célpontok. Sok napot azzal töltök, hogy másokat arra inspiráljak, hogy jóra használják fel adottságaikat, törekedjenek erkölcsi bátorságra, és jó értelemben osszák meg ezeket az adottságokat a világgal. Sok minden történt e tizenegy évben [Jim halála óta], de a legtöbb Istentől származik. Amikor rossz dolgok történnek, gyakran akkor lépnek elő a jó emberek, és viszik véghez a jó dolgokat. Ezért nagyon hálás vagyok Istennek.

– Hogyan hatott Önre Ferenc pápa közelségének kifejezése a fia halálát követően?

– A hívása nagy ajándék volt. Jim meggyilkolása után néhány nappal felhívott (…). Nagyon megrendítő volt, mert Ferenc pápa unokaöccse nemsokkal korábban autóbalesetet szenvedett; ő maga is átélte a saját gyászát, de úgy döntött, hogy felveszi velünk a kapcsolatot. Nagy alázattal és megtiszteltetéssel töltött el minket ez. A sógorom, aki Madridból származik, jelen volt, így spanyolul tudott beszélni a pápával. Mindannyian értünk spanyolul, de én nem beszélek folyékonyan. (...)

A Rimini Meeting miatt vagyok itt, amely nagyon lenyűgözött, mivel megpróbálják összehozni a világ minden tájáról érkező embereket, hogy párbeszédet folytassanak, imádkozzanak, a Szentlélek indítására hagyatkozzanak, együtt tanuljanak és beszélgessenek. Többet kell ezt tennünk, mert ami most Gázában történik, az embertelen. Annyira tragikus, ami Ukrajnában, Szudánban és a világ oly sok részén történik. Részben ezért vagyok annyira hálás XIV. Leó pápa vezetéséért és a békére való felhívásáért.

Sok gyönyörű kiállítás volt Riminiben. Az egyik a 19 algériai vértanúról szólt, nagyon megható volt. (...) Volt egy kiállítás a békepróféciákról is, amely azért volt nagyon szép, mert nagy részét gyerekek és serdülők írták, akiket arra buzdítottak, hogy keressenek béketeremtőket konfliktusos helyeken, mint például Gáza, Dél-Afrika, Ukrajna. A békét szolgáló cselekedeteket kellett megtalálniuk a konfliktusok közepette. Nagyon-nagyon erőteljes volt, mert ők a hősök, ők azok az emberek, akik elültetik a béke magvait.

– Mit jelent az Ön számára a megbocsátás?

– A megbocsátásnak irgalmasságot kell magában foglalnia. Jézus irgalmát. Isten irgalmát. Irgalom nélkül nincs megbocsátás. Igazságtételre szükség van, de a legfontosabb dolog az irgalom. Irgalmasnak kell lennünk egymás iránt. Az egymásnak való megbocsátás része annak megértése, hogy mindannyiunknak vannak hibái, mindannyian bűnösök vagyunk, és mindannyiunknak szükségünk van Isten irgalmára. Számomra ez az irgalmasság története.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican Media

Magyar Kurír