Ferenc pápa sajtótájékoztatója: Hagyjuk a gyilkolást a vadállatokra!

Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.

Az érintett témák: Meglepetés volt számára Kazahsztán fejlettsége, szépsége, nyitottsága. Szabad-e fegyvereket adni Ukrajnának? Az önvédelem a hazaszeretet kifejezése. Világháborúban vagyunk. Fegyvergyártás, éhezés. Németország tudott bocsánatot kérni. A párbeszédre mindig nyitottnak kell lenni! A Nyugat a hanyatlás, a pusztulás állapotában van? Demográfiai tél. Migránsok befogadása. A populizmus veszélye. Vissza kell szereznünk Európa értékeit. Eutanázia. Nagyszerű politikusokra van szükség. A vallásszabadság Kínában. Nicaragua helyzete. Az afrikai útra biztosan sor kerül. A más vallásokkal folytatott párbeszéd és a vallások kongresszusai nem jelentenek relativizmust! Sok európai egyház nagyszámú hívőt veszít. Koherensen éljük meg hitünket! Minden a pásztor és a nyáj közötti kapcsolaton múlik.

Matteo Bruni szentszéki szóvivő:
– Jó estét mindenkinek! Üdvözlöm, Szentatya: köszönjük ezt az időt, amelyet az újságírókra szán, akik elkísérték Önt ezen a három napon. Mint mindig, most is van néhány kérdés, amelyet szeretnének feltenni Önnek. Talán kezdhetnénk is a kérdésekkel…

Ferenc pápa:
– Jó napot kívánok, és köszönöm szépen a társaságotokat, a munkátokat: két nap, de két intenzív nap volt. Köszönöm szépen!
[A Szentatya születésnapja alkalmából köszönti Stefania Falascát.]

Matteo Bruni:
– Akkor kezdhetjük Zhanat Akhmetovával, a kazahsztáni televíziós ügynökség munkatársával.

Zhanat Akhmetova, Khabar Tévéügynökség:
– Jó napot kívánok, Szentatya! Köszönöm szépen kazahsztáni látogatását! [angolul] Szentatya, kazahsztáni látogatásának mi az eredménye? Beszédeiben utalt népünk eredetére: mi indította erre? Köszönöm szépen!

Ferenc pápa:
– Meglepetés volt számomra. Mert tényleg semmit sem tudtam Közép-Ázsiáról – Borogyin zenéjén kívül. Meglepetés volt számomra találkozni e nemzetek képviselőivel. Kazahsztán pedig tényleg meglepetés volt számomra, mert nem ilyennek gondoltam. Tudtam, hogy egy olyan ország, amely jól, okosan fejlődött. De hogy harminc évvel a függetlenség megszerzése után ilyen fejlődést találjak, nem számítottam rá. Aztán, hogy ilyen nagy ország, húszmillió lakossal, tizenkilenc millióval… hihetetlen. Nagyon fegyelmezett, de szép is. Figyelemre méltó szépségekkel: a város építészete, arányos, jól rendezett. Modern város, mondhatni a „jövő” városa. Megragadott, milyen akarattal szeretnének nemcsak az iparban, a gazdasági és anyagi fejlődésben, hanem a kulturális fejlődésben is előrelépni. Meglepetés, melyre nem számítottam. Aztán a kongresszus. A kongresszus nagyon fontos dolog, már hetedszerre rendezték meg! Ez azt jelenti, hogy ez egy előrelátó ország, párbeszédbe vonja azokat, akiket általában elvetnek: mivel progresszív világfelfogás uralkodik, ezért az első dolog, amit elvetnek, a vallási értékek. Ezzel szemben itt egy olyan országról van szó, amely ilyen javaslattal áll a világ elé. És már hétszer is megrendezték, ez csodálatos! Aztán, ha lesz idő rá, visszatérek erre a vallásközi találkozóra. Ön büszke lehet az országára és a hazájára!

Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya! A második kérdést Rüdiger Kronthaler teszi fel, az ARD német televíziótól.

Rüdiger Kronthaler, ARD:
– Szentatya, köszönöm békeüzenetét! Német vagyok, ahogy a kiejtésemből is hallható. Az én népem milliók haláláért felelős, nyolcvan évvel ezelőtt… Szeretnék feltenni egy kérdést a békéről: mivel az én népem több millió ember haláláért felelős, azt tanuljuk az iskolában, hogy sosem szabad fegyvert használni, sosem szabad erőszakot alkalmazni, az egyetlen kivétel az önvédelem. Véleménye szerint kell-e most fegyvereket adni Ukrajnának?

Ferenc pápa:
– Ez politikai döntés, mely lehet erkölcsös, erkölcsileg megengedett, ha az erkölcsösség feltételei szerint történik, amelyekből sok van, és később beszélhetünk róluk. De erkölcstelen is lehet, ha azzal a szándékkal történik, hogy további háborút provokáljanak, vagy hogy fegyvereket adjanak el, vagy lecseréljék a fegyvereket, amelyekre már nincs szükségük… Az indíték az, ami nagymértékben minősíti ennek a tettnek az erkölcsösségét.

Az önvédelem nemcsak megengedett, hanem a hazaszeretet kifejezése is. Aki nem védekezik, aki nem véd meg valamit, az nem szereti azt, aki viszont megvéd valamit, az szereti azt.

Azt is figyelembe kell venni, amit egyik beszédemben mondtam: hogy még jobban el kellene gondolkodni az igazságos háború fogalmán. Mert ma mindenki békéről beszél; az Egyesült Nemzetek Szervezete már hetven éve beszél a békéről, rengeteg beszédet tartanak a békéről. De most, ebben a pillanatban hány háború folyik? Amelyet Ön említett, az Ukrajna és Oroszország közötti háború, most folyik az Azerbajdzsán és Örményország közötti háború, amely egy kicsit megállt, mert Oroszország fellépett garanciavállalóként – itt a béke garanciavállalója, ott pedig háborút folytat –; aztán ott van Szíria, tíz éve tart a háború: mi folyik ott, miért nem fejeződik be? Milyen érdekek mozgatják ezeket a dolgokat? Aztán ott van Afrika szarva; aztán Mozambik északi része; és Eritrea, amely Etiópia mellett fekszik; aztán Mianmar, ezzel a szenvedő néppel, amelyet annyira szeretek, a rohingyákkal, akik körbe-körbe járnak, mint a cigányok, és nem találnak békét. Világháborúban vagyunk, kérem szépen…

Van egy személyes, gyerekkori emlékem, kilencéves voltam. Emlékszem, hallottam Buenos Aires legnagyobb újságjának szirénáját: abban az időben, ha ünnep volt vagy rossz hírt közöltek, megszólalt – ma már nem szól –, és az egész városban hallani lehetett. Anya megkérdezte: „Ez meg mi?” Háborúban voltunk, 1945-ben. Egy szomszédasszony jött át hozzánk: „Megszólalt a sziréna”, és sírva mondta: „Vége a háborúnak!” És még ma is szemem előtt van édesanyám és a szomszédasszony, amint sírnak az örömtől, mert vége lett a háborúnak, egy dél-amerikai országban, olyan messze! Ezek az emberek, ezek az asszonyok tudták, hogy a béke nagyobb minden háborúnál, és sírtak örömükben, amikor eljött a béke. Ezt nem felejtem el. Azon tűnődöm, vajon jólnevelt szívünkkel sírnánk-e örömünkben, ha eljönne a béke. Minden megváltozott. Ha nem háborúzol, nem vagy hasznos! Németországról később fogok beszélni.

Aztán ott a fegyveripar. Ez egy gyilkos kereskedelem. Valaki azt mondta nekem – aki ért a statisztikákhoz –, hogy ha egy évre leállnánk a fegyvergyártással, meg lehetne szüntetni az éhezést az egész világon… Nem tudom, igaz-e vagy sem. De éhezés van, oktatás nincs… egyáltalán nincs, nem lehet, mert fegyvereket kell gyártani. Néhány évvel ezelőtt, három vagy négy évvel ezelőtt, egy hajó érkezett fegyverekkel megrakodva Genovába, hogy továbbadja azokat egy nagyobb hajónak, amely Afrikába tartott, Szudán közelébe, azt hiszem, Dél-Szudánba… A dokkmunkások nem akarták vállalni az átpakolást. Ez sokba került nekik, de… ma azt mondják: „Nem, én nem működöm együtt ezzel, a halállal.” Ez egy anekdota, de megérezteti a békés lelkiismeretet. Ön a hazájáról beszélt. Az egyik dolog, amit Önöktől tanultam, a megbánás képessége és a bocsánatkérés a háborús hibákért. És nem csak bocsánatot kérni, hanem fizetni is a háború hibáiért: ez jót mond Önökről. Ez olyan példa, amelyet utánoznunk kellene. Önmagában a háború hiba, hiba! És mi most ezt a levegőt szívjuk: ha nincs háború, úgy tűnik, nincs élet. Kissé rendszer nélkül, de mindent elmondtam, amit az igazságos háborúról mondani akartam. De a védelemhez való jog, igen, az rendben van, de csak akkor szabad élni vele, ha szükséges.

Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya! A következő kérdést Sylwia Wysocka teszi fel, aki a lengyel hírügynökségtől érkezett.

Sylwia Wysocka, PAP:
– Szentatya, Ön azt mondta: az erőszak sosem igazolható! Minden, ami most Ukrajnában történik, puszta erőszak, halál, teljes pusztítás Oroszország részéről. Lengyelországban hozzánk közel, a kapuinknál zajlik a háború, már kétmillió menekültet fogadtunk be. Szeretném megkérdezni, Ön szerint van-e olyan vörös vonal, amelyen túl nem szabad azt mondani: nyitottak vagyunk a párbeszédre Moszkvával. Mert sokan nehezen értik meg ezt a nyitottságot. Azt is szeretném megkérdezni, Kijevbe vezet-e a következő útja. Köszönöm!

Ferenc pápa:
– Majd erre is válaszolok, de jobban szeretném, ha előbb utazásra vonatkozó kérdéseket tennének fel… De válaszolok, erre is válaszolok. De kérem, a következő kérdések már az utazásra vonatkozzanak. Aztán, ha marad időnk, más kérdések is előkerülhetnek.

Azt hiszem, mindig nehéz megérteni a háborút kirobbantó államokkal folytatott párbeszédet, és úgy tűnik, hogy az első lépés onnan, arról az oldalról történt. Nehéz, de nem szabad elvetnünk, meg kell adnunk a párbeszéd lehetőségét mindenkinek, mindenkinek! Mert mindig fennáll a lehetősége annak, hogy a párbeszéd során megváltoznak a dolgok, sőt, a párbeszéd egy másik nézőpontot, egy másik megfontolási lehetőséget is fel tud kínálni. Nem zárkózom el a párbeszédtől egyetlen háborúban álló hatalommal sem, az agresszorral sem… Néha a párbeszédet így kell folytatni, de meg kell tenni, „büdös”, de meg kell tenni. Mindig egy lépéssel előre, kéznyújtással, mindig! Mert különben bezárjuk a béke előtti egyetlen ésszerű ajtót. Néha nem fogadják el a párbeszédet: kár!

A párbeszédet mindig folytatni kell, legalább fel kell ajánlani, és ez annak is jót tesz, aki felajánlja, lélegzethez juttatja az embert.

Matteo Bruni:
– Köszönjük! A következő kérdést Loup Besmond de Senneville teszi fel, aki a La Croix-tól érkezett.

Loup Besmond de Senneville, La Croix:
– Köszönöm, Szentatya, köszönöm szépen ezt az utat, ezeket a Közép-Ázsiában töltött napokat! Az út során sok szó esett az értékekről és az etikáról. Különösen a vallásközi kongresszuson egyes vallási vezetők szóba hozták a Nyugat elvesztését, annak erkölcsi romlása miatt. Mi a véleménye erről? Úgy gondolja, a Nyugat – melyet értékeinek elvesztése fenyeget – a „pusztulás” állapotában van? Különösen az egyes országokban az eutanáziáról, az élet végéről folytatott vitára gondolok, amely Olaszországban, de Franciaországban és Belgiumban is zajlott. Köszönöm, Szentatya!

Ferenc pápa:
– Igaz, hogy a Nyugat általában véve jelenleg nem a mintaszerűség legmagasabb szintjén áll. Nem egy „elsőáldozó gyermek”, az biztos. A Nyugat tévutakon indult el. Gondoljunk például a köztünk lévő társadalmi igazságtalanságra: vannak országok, amelyek a társadalmi igazságosság terén fejlettek, de én a saját kontinensemre, Latin-Amerikára gondolok, amely Nyugat. Gondoljunk a Földközi-tengerre is: az is Nyugat, de ma nemcsak Európának, hanem az emberiségnek is a legnagyobb temetője. Mit veszített a Nyugat azzal, hogy elfelejtett befogadni, amikor pedig emberekre lenne szüksége? Ha a demográfiai télre gondolunk: szükségünk van emberekre. Spanyolországban, főleg Spanyolországban, de Olaszországban is, üres falvak vannak, csak húsz öregasszony, semmi több. De miért ne lehetne a Nyugatnak olyan politikát folytatnia, hogy a migránsokat is beilleszti, azzal az elvvel, hogy „a migránsokat befogadni, kísérni, támogatni és integrálni kell”? Ez nagyon fontos: integrálni. De nem… Ez az értékek megértésének hiánya, pedig a Nyugat megtapasztalta ezt: mi olyan országok vagyunk, amelyekből az emberek elvándoroltak. Az én országomban – melynek jelenleg talán 49 millió lakosa van – csak kevesebb mint egymillió őslakos van, mindenki más migráns gyökerű. Mindenki: spanyolok, olaszok, németek, szlávok, lengyelek, kis-ázsiaiak, libanoniak, mindenki… A vér keveredett ott, és ez a tapasztalat nagyon sokat segített nekünk. Aztán politikai okokból ez a dolog nem megy jól a latin-amerikai országokban, de szerintem a migrációt jelenleg komolyan kell venni, mert ez egy kicsit emeli a Nyugat szellemi és szívbeli értékét. Különben ezzel a demográfiai téllel hová jutunk? A Nyugat ezen a ponton hanyatlik, egy kicsit romlik, vesztett… Gondoljunk a gazdasági oldalra: olyan jól megy, olyan jól, de gondoljunk Schumannak, Adenauernek, De Gasperinek, ezeknek a nagyoknak a politikai és misztikus szenvedélyére. Ők hol vannak ma? Vannak nagyszerű emberek, de ők nem képesek egy társadalmat előrevinni. A Nyugatnak beszélnie kell, tisztelnie kell önmagát… És itt van a populizmusok veszélye. Mi történik egy ilyen társadalmi-politikai állapotban? Megszületnek a „messiások”: a populizmusok messiásai… Látunk néhány dolgot, hogyan születnek a populizmusok. Azt hiszem, már többször említettem [Siegmund] Ginzbergnek a Sindrome 1933 [Szindróma 1933] című könyvét: arról szól, hogy miként születik meg a populizmus Németországban a weimari kormány bukása után. Így születnek a populizmusok: amikor van egy erőtlen középréteg, és valaki messiásként lép fel. Összefoglalva: úgy vélem, mi, nyugatiak nem vagyunk a legmagasabb szinten ahhoz, hogy más népeket segítsünk. Kicsit hanyatlóban vagyunk? Talán igen, de vissza kell szereznünk az értékeket, Európa értékeit, az Európai Uniót alapító atyáknak, a nagyoknak az értékeit. Nem tudom, kicsit zavarosan beszéltem, de azt hiszem, válaszoltam.

Loup Besmond de Senneville:
– És mit mond az az eutanáziáról?

Ferenc pápa:
– A gyilkolás nem emberi dolog, pont. Ha indítékkal ölsz, végül egyre többet és többet fogsz ölni. Nem emberi. Hagyjuk a gyilkolást a vadállatokra!

Matteo Bruni:
– A következő kérdést Iacopo Scaramuzzi, a La Repubblica újságírója teszi fel.

Iacopo Scaramuzzi, La Repubblica:
– Jó estét kívánok, Szentatya! Ehhez az utolsó kérdéshez szeretnék kapcsolódni: Ön a beszédeiben hangsúlyozta az értékek, a vallási értékek és a demokrácia életképessége közötti kapcsolatot. Ön szerint mi hiányzik a mi kontinensünkből, Európából? Mit kellene tanulnia más tapasztalatokból? És ha szabad, hozzátenném: mivel néhány nap múlva egy demokratikus gyakorlat lesz Olaszországban, szavazunk, és új kormány lesz, ha Ön találkozik majd a következő miniszterelnökkel, mit fog tanácsolni neki? Mit gondol, melyek Olaszország prioritásai, gondjai, elkerülendő veszélyei? Köszönöm!

Ferenc pápa:
– Azt hiszem, erre már válaszoltam a legutóbbi úton. Két olasz elnököt, kiváló elnököt ismerhettem meg: Napolitanót és a jelenlegi elnököt [Mattarellát]. Nagyszerűek. Azután, a többi politikust nem ismerem. Legutóbbi utazásom alkalmával megkérdeztem egyik titkáromat, hány kormánya volt Olaszországnak ebben az évszázadban: húsz! Nem tudok rá magyarázatot adni. Nem ítélem el, és nem kritizálom: egyszerűen nem tudok rá magyarázatot adni. Ha a kormányok így váltogatják egymást, akkor sok kérdést kell feltenni.

Mert manapság politikusnak lenni, nagy politikusnak lenni nehéz dolog. Olyan politikusnak, aki az ország értékeiért, a nagy értékekért küzd, és nem az érdekekért, nem a bársonyszékért, a kényelemért…

Az országoknak, köztük Olaszországnak is, nagyszerű politikusokat kell keresniük, olyanokat, akik képesek politizálni, ami egy mesterség. A politika nemes hivatás. Azt hiszem, az egyik pápa, nem tudom, hogy XII. Piusz vagy Szent VI. Pál mondta, hogy a politika a szeretet egyik legmagasabb rendű formája. Küzdenünk kell azért, hogy segítsük politikusainkat, hogy fenntartsák a magas politika szintjét, ne pedig alacsony szintű politikát űzzenek, mely nem jó semmire, sőt, lehúzza az államot, és elszegényíti… Ma a politikának ezekben az európai országokban a demográfiai tél problémájával kellene foglalkoznia, például az ipari fejlődésnek, a természeti fejlődésnek, a migránsoknak a problémájával. A politikának komolyan kellene vennie a problémákat, hogy előre lehessen haladni. A politikáról általánosságban beszélek. Az olasz politikát nem értem: csak azt a számot ismerem, hogy húsz kormány húsz év alatt, ami egy kicsit furcsa… De mindenki a maga módján táncolja a tangót, tudja, lehet így is, lehet úgy is, ahogyan a politikát is lehet így is, úgy is űzni.

Európának tapasztalatokat kell szereznie más tájaktól: némelyiktől jobb lesz, némelyik nem használ majd. De nyitottnak kell lennie, minden kontinensnek nyitottnak kell lennie a többiek tapasztalataira.

Matteo Bruni:
– A következő kérdést Elise Harris Allen teszi fel, aki a Crux-tól érkezett.

Elise Harris Allen, Crux:
– Üdvözlöm, Szentatya! Köszönjük, hogy ma este velünk van! Tegnap a kongresszuson a vallásszabadság fontosságáról beszélt. Mint tudjuk, ugyanazon a napon érkezett a városba Kína elnöke is, ahol már régóta nagy aggodalmak vannak ezt a kérdést illetően, különösen most, hogy jelenleg is folyik a Zen bíboros elleni per. Ön a vallásszabadság megsértésének tekinti az ellene folyó eljárást?

Ferenc pápa:
– Kína megértéséhez egy évszázad kell, és mi nem élünk egy évszázadot. A kínai mentalitás gazdag mentalitás, de amikor egy kicsit megbetegszik, elveszíti gazdagságát, és képes hibákat elkövetni.

A megértés érdekében a párbeszéd útját választottuk, nyitottak vagyunk a párbeszédre.

Van egy vatikáni-kínai kétoldalú bizottság, amely jól halad, lassan, mert a kínai ritmus lassú, náluk egy örökkévalóságig tart, míg előrelépnek: ők a végtelen türelem népe. De a korábbi tapasztalatok alapján – gondoljunk csak az olasz misszionáriusokra, akik odamentek, és akiket tudósként tiszteltek; gondoljunk csak a ma élő sok papra vagy hívő emberre, akiket a kínai egyetem meghívott, mert ez megerősíti a kultúrát –, nem könnyű megérteni a kínai mentalitást, de tiszteletben kell tartani, én mindig tiszteletben tartom. És itt a Vatikánban működik egy a párbeszédért felelős bizottság, amely jól halad. Parolin bíboros az elnöke, ő az az ember, aki jelenleg a legtöbbet tud Kínáról és a kínai párbeszédről. Lassan, de mindig történnek előrelépések. Nem érzem, hogy Kínát antidemokratikusnak kellene nyilvánítanom, mert ez egy roppant összetett ország, a maga ritmusaival… Igen, igaz, hogy vannak dolgok, amelyek nem tűnnek demokratikusnak számunkra, ez igaz. Ha jól tudom, az idős Zen bíboros a napokban áll bíróság elé. Ő azt mondja, amit érez, és láthatjuk, hogy ebben vannak korlátok. Ahelyett, hogy minősítenénk, mert ez nehéz, én nem szeretném minősíteni, ezek benyomások; minősítés helyett megpróbálom inkább a párbeszéd útját támogatni. A párbeszéd során sok minden tisztázódik, és nemcsak az Egyházzal, hanem más területekkel kapcsolatos dolgok is. Például Kína kiterjedése: a tartományok kormányzói mind különbözőek, Kínán belül különböző kultúrák léteznek. Ez egy óriási feladat, Kína megértése egy óriási dolog. Nem szabad elveszítenünk a türelmünket! Türelmesnek, nagyon türelmesnek kell lennünk, de a párbeszéddel haladnunk kell előre! Igyekszem tartózkodni a minősítéstől, mert igen, lehet, hogy úgy van, de halandunk kell előre.

Elise Harris Allen, Crux:
– És Hszi Csin-ping?

Ferenc pápa:
– Ő állami látogatáson volt ott, de én nem láttam őt.

Matteo Bruni:
– A következő kérdést Maria Angeles Conde Mir teszi fel, aki a Rome Reports munkatársa.

Maria Angeles Conde Mir, Rome Reports:
– Az Önök által aláírt nyilatkozatban valamennyi vezető hangsúlyozta a kormányokhoz és a nemzetközi szervezetekhez intézett felhívást, hogy védjék meg az etnikai vagy vallási hovatartozásuk miatt üldözött embereket. Sajnos ez történik Nicaraguában. Tudjuk, hogy Ön beszélt erről augusztus 21-én az Úrangyala elimádkozásakor. De talán hozzá tudna még tenni valamit a katolikus emberek számára, főleg Nicaraguában.

Aztán még valami: jól láttuk Önt ezen az úton. Szeretném tudni, hogy tudja-e vállalni az utat, amelyet el kellett halasztania, az afrikai utat, és hogy lesznek-e más utak, ha van valami betervezve.

Ferenc pápa:
– A Nicaraguával kapcsolatos hírek egyértelműek, az összes. Van párbeszéd, most is folyik a párbeszéd. Beszéltünk a kormánnyal, folyik a párbeszéd. Ez nem jelenti azt, hogy mindent helyeslünk, amit a kormány tesz, vagy hogy mindent helytelenítenénk. Nem. Folyik a párbeszéd, és ha van párbeszéd, az azért van, mert szükség van a problémák megoldására. Jelenleg vannak problémák. Legalább azt várom, hogy Kalkuttai Teréz anya nővérei visszatérjenek. Ezek a nők remek forradalmárok, de az evangélium forradalmárai! Nem folytatnak háborút senki ellen. Sőt, mindannyiunknak szükségünk van ezekre a nőkre. Olyan gesztus ez, amit nem ért az ember… De reméljük, hogy visszatérnek, és megoldódik a dolog. De folytassuk a párbeszédet! Sose, sose hagyjunk fel a párbeszéddel! Vannak dolgok, amelyeket nem értünk. Diplomáciai szempontból súlyos kockázattal jár egy nunciust a határra küldeni, és a nuncius egy kiváló ember, aki most máshová kapott kinevezést. Ezeket a dolgokat nehéz megérteni és megemészteni.
[Érthetetlen kérdés.]

De nem ez az egyetlen eset. Latin-Amerikában – itt is, ott is – vannak hasonló helyzetek.

Az utak: az utazás nehéz. A térdem még mindig nem gyógyult meg, de ezt a következő utat vállalni fogom. A minap beszéltem [Justin] Welby érsekkel, és úgy láttuk, februárban lehetőségünk lesz Dél-Szudánba utazni. És ha Dél-Szudánba elmegyek, akkor Kongóba is elmegyek. Próbálkozunk, mert hármunknak együtt kell mennünk: a Skóciai Presbiteriánus Egyház vezetőjének, Welby érseknek és nekem. A minap tartottunk megbeszélést zoomon ezekről a dolgokról, hogy megállapodjunk róluk.

Matteo Bruni:
– Szentatya, az első körön túl vagyunk, de van még kérdés, ha szeretne… Akkor a következő kérdést az EWTN munkatársa, Alekszej Gotovszkij teszi fel, aki Rómában él és dolgozik, de Kazahsztánból származik.

Alekszej Gotovszkij, EWTN:
– Köszönöm, Szentatya, hogy meglátogatta a hazámat! Szeretném megkérdezni: a Kazahsztánban élő katolikusok számára, ahol a környezet túlnyomórészt muszlim, hogyan lehet az evangelizációt ebben a közegben végezni? És van valami, ami megihlette, amikor a kazahsztáni katolikusokat látta?

Ferenc pápa:
– A második kérdésre: hogy megihletett volna, nem tudom, de boldog voltam ma a székesegyházban, amikor láttam a katolikusokat, hogy milyen lelkesek, boldogok, vidámak! Ez a benyomásom a kazah katolikusokról!

Aztán a muszlimokkal való együttélésről: ez olyasvalami, amin sokat dolgozunk, és haladunk előre, nem csak Kazahsztánban. Gondoljunk csak néhány észak-afrikai országra, ahol harmonikus az együttélés, például Marokkóban. Marokkóban elég jó párbeszéd folyik.

És megállok a vallási találkozónál: valaki kritizálta, és azt mondta nekem: „De ez a relativizmus szítása, táplálása!” Egyáltalán nincs szó relativizmusról! Mindenki elmondta a véleményét, mindenki tiszteletben tartotta a másik álláspontját, testvériesen párbeszédet folytattunk. Mert ha nincs párbeszéd, akkor vagy tudatlanság, vagy háború van. Jobb, ha testvérként élünk, egy dolog közös bennünk, mindannyian emberek vagyunk. Éljünk emberként, jól nevelt emberként: te mit gondolsz, én mit gondolok? Egyezzünk meg, beszélgessünk egy kicsit, ismerjük meg egymást. Ezek a félreértett „vallásháborúk” sokszor a tudás hiányából fakadnak. Ez nem relativizmus! Nem mondok le a hitemről, ha más hitével beszélek, épp ellenkezőleg. Becsületet szerzek a hitemnek, mert a másik meghallgatja az enyémet, én pedig meghallgatom az övét. Nagyon lenyűgözött, hogy egy ilyen fiatal ország, mely annyi problémával küzd – például az éghajlatváltozással –, képes volt hét alkalommal megrendezni egy ilyen találkozót: egy világtalálkozót, zsidókkal, keresztényekkel, muszlimokkal, keleti vallásokkal… Az asztalnál azt lehetett látni, hogy mindenki tisztelettel beszélt és tisztelettel hallgatta meg a másikat. Ez az egyik jó dolog, amit az Ön országa tett. Egy ilyen ország, egy kicsit – mondhatni – a világ egyik zugában, képes ilyen kongresszust megrendezni. Nekem ez volt a benyomásom. Aztán a város, mint mondtam, első osztályú építészeti szépségű. És a kormány törekvései is: a miniszterelnök kulturális törekvései nagy hatással voltak rám: ő vezette ezt a találkozót, de időt talált arra, hogy bemutasson nekem egy fiatal énekest: „Találkoznia kell ezzel a kultúrára nyitott fiatalemberrel.” Erre nem számítottam, és örültem, hogy találkozhattam Önökkel!

Alekszej Gotovszkij, EWTN:
– Köszönöm, mindig szívesen látjuk, mindig szívesen látjuk Kazahsztánban!

Matteo Bruni:
– Az utolsó kérdést Rudolf Gehrig, az EWTN munkatársa teszi fel.

Rudolf Gehrig, EWTN:
– Köszönök, Szentatya, köszönök szépen mindent! Szentatya, sok európai egyház, például a német egyház, nagyszámú hívőt veszít el: a fiatalok már nem akarnak vasárnaponként misére jönni. Mennyire aggasztja Önt ez a tendencia, és mit kíván tenni ellene? Köszönöm!

Ferenc pápa:
– Ez részben igaz, részben relatív. Igaz, hogy a szekularizáció, a relativizmus szelleme megkérdőjelezi ezeket a dolgokat, ez igaz. Mindenekelőtt az a dolgunk, hogy koherensen éljük meg hitünket. Gondoljunk csak bele: ha püspök vagy pap vagy, de nem élsz koherensen, a fiatalok megérzik, és „viszlát!” Ha egy egyház – legyen az bármelyik országnak vagy valamelyik részének az egyháza – inkább a pénzre, a fejlesztésre, a lelkipásztori tervekre – és nem a lelkipásztori munkára – gondol, és ezt az utat járja, az nem vonzza az embereket. Amikor három évvel ezelőtt megírtam azt a levelet a német népnek, voltak pásztorok, akik közzétették, de ez személytől függ. Vagyis ahol a pásztor közel van a néphez, azt mondta: „A népnek tudnia kell, mit gondol a pápa.” Hiszem, hogy a pásztoroknak boldogulniuk kell, de ha a pásztorok elvesztik a juhok szagát, és a juhok elvesztik a pásztorok szagát, akkor nem fognak boldogulni.

Olykor – általánosságban, mindenkiről beszélek, nem Németországról – az emberek azon töprengenek, hogyan lehetne megújítani, hogyan lehetne modernebbé tenni a lelkipásztorkodást: ez rendben van, de mindig úgy, hogy ez egy pásztor kezében van. Ha a lelkipásztori munka a pasztorális „tudósok” kezében van, akik véleményt nyilvánítanak itt, hogy mit tegyek ott… Jézus az Egyházat pásztorokkal, nem pedig politikai vezetőkkel hozta létre. Az Egyházat tudatlan emberekből csinálta: a Tizenkettő tagjai közül az egyik tudatlanabb volt, mint a másik, és az Egyház mégis ment előre, miért? A szimat miatt, a nyájnak van szimata a pásztorra és a pásztornak van szimata a nyájra. Ez a legnagyobb kapcsolat, amit látok, amikor válság van egy helyen, egy tartományban, nem is tudom, bármiben. Felteszem a kérdést: kapcsolatban van-e a pásztor, közel van-e a nyájhoz? Van-e pásztora ennek a nyájnak, vagy nincs? A probléma a pásztorokkal van. Erre vonatkozóan hadd javasoljam, hogy olvassa el Szent Ágostonnak az [Ezekiel könyvének a 34. fejezetéhez fűzött] kommentárját a pásztorokról: egy óra alatt elolvasható, de a legbölcsebb dolgokról szól, amelyeket pásztoroknak írtak; és ezzel meg tudja ítélni ezt vagy azt a pásztort. Nem modernizáció kérdése. Persze naprakésznek kell lenni a módszerek tekintetében, ez igaz, de ha hiányzik a pásztor szíve, akkor semmilyen lelkipásztori tevékenység nem működik. Egyik sem!

Matteo Bruni:
– Köszönjük, Szentatya!

Ferenc pápa:
– Nagyon köszönöm a türelmeteket, a segítségeteket, és boldog ünneplést kívánok Stefania születésnapja alkalmából és jó utat! Nagyon szépen köszönöm! Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír