Átadták a Caritas Hungarica díjakat

Hazai – 2016. október 9., vasárnap | 20:51

53 önkéntes részesült az idei kettős jubileumi évben a Caritas Hungarica elismerésben, amelyet október 8-án, szombaton adott át Spányi Antal megyéspüspök, a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor, a segélyszervezet igazgatója a Magyar Szentek templomában Budapesten.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Spányi Antal püspök szentbeszédében így fogalmazott: a világ rászorul arra a tanúságtételre, amelyet leghitelesebben a karitász tevékenység által tehetünk a világ számára Jézus Krisztusról, az egyházról, az egyház tanításáról.

Magyarok Nagyasszonya ünnepére utalva emlékeztetett, Szent István király óta Mária népe, Mária országa vagyunk, és tapasztaljuk az ő szeretetét és oltalmát, de Máriától tanulnunk is kell. A karitász munka nem választható lehetőség! A karitász a kereszténység lényegéhez tartozik: aki Krisztushoz tarozik, annak szeretnie kell testvérét, és ebben a szeretetben csak a tevékeny szeretet létezik. Van, aki fogékonyabb erre: adni, sőt, önmagunkat adni, ez a keresztény karitász lényege. Erre ad Krisztus is példát nekünk. Mindaz, aki az Istenre hallgat, ezt az utat járja. Ezt tette Mária is, aki az angyali üdvözlet titokzatos üzenetét elfogadta. Ezt tette Árpád-házi Szent Erzsébet is, és a karitász szentjei Páli Szent Vincétől Szent Teréz anyáig. És teszi a számtalan névtelen karitász munkatárs, aki hajlandó hétről-hétre odahajolni egy szegény beteg mellé, hogy meghallgassa, magára vegye panaszát, hogy körülvegye akár csak egy órára szeretetével.

Ha a mai világban azt látják, hogy valaki tud önzetlenül jót tenni, önzetlenül szeretni, önzetlenül tenni másokért, járni Krisztus útját, amire mindnyájunkat hív, akkor ez igaz tanúságtevő élet lesz. „Kívánom, hogy tanúságtevők semmi mással össze nem hasonlítható öröme töltse el szívüket és lelküket, amikor Krisztus nevében körül járnak jót téve. Szívből kívánom, hogy tapasztalják meg, hogy jobbá tenni nem tudjuk a világot, de tudunk békességet adni, fényt és szeretetet vinni a világ egy kis részébe. Tapasztaljuk meg ennek örömét, hogy kincset gyűjtve magunknak, egyszer azokkal együtt, akikkel jót tehettünk, az Atya országának örömébe érkezhessünk” – zárta szentbeszédét a püspök.

A szentmisét követően adták át az elismeréseket. A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica Díjat, amelynek célja elismerni és értékelni a karitász önkéntesek különböző szociális területeken végzett példaértékű munkáját. A díj további célja az önkéntesség társadalmi megítélésének növelése, a karitatív tevékenységre való buzdítás.


Az elismerést kiérdemlő önkéntesek a Katolikus Karitász tevékenysége során kiemelkedő módon és rendszeresen segítik a legrászorultabb embertársaikat. Élelmiszerrel, gyógyszerrel, ruhákkal, bútorokkal és egyéb tárgyi adományokkal támogatják a nehéz szociális körülmények között élőket.

Betegeket, magányos időseket látogatnak és fizikai, valamint lelki támogatással nyújtanak segítséget számukra.

Tárgyi és pénzadománygyűjtéseket, jótékonysági programokat, segélyakciókat, nyári táborokat szerveznek. Gyakran adományokat pakolnak, válogatnak, majd készítenek belőlük hasznos csomagokat, amelyeket el is juttatnak a legnehezebb sorsú emberekhez, családokhoz.

Sok időt szánnak a családok meglátogatására és szociális helyzetük felmérésére is, hogy a legjobb helyre jusson a segítség.

Saját karitász közösségük lehetőségein túl, az egyházmegyei és országos segélyakciókba is becsatlakoznak, további feladatokat és adminisztrációt is felvállalva. Különösen érzékenyek a legelesettebbek, az idősek, betegségben szenvedők és a gyermekek problémái iránt.

Karitász csoportjuk tagjaival és település szervezeteivel élő és jól működő példaértékű kapcsolatokat, együttműködéseket alakítottak ki, amelyek a rászorulók javára szolgálnak.

A „kézzel fogható” karitatív feladatok mellett imádkoznak a rászorulókért, támogatókért és önkéntesekért.

Mindezek mellett valamennyi díjazott különösen nagy odaadással, elhivatottsággal és türelemmel áll a rászorultak mellett vigaszt nyújtva a nehézséggel küzdők számára.

A kettős jubileumi esztendőben egy támogató is elismerésben részesült. Friderun Krems asszony immár 25 éve áldozatos szeretettel segíti hazánk rászorulóinak sorsát és támogatásával évről évre segíti a Karitász munkáját.

DÍJAZOTTAK EGYHÁZMEGYÉNKÉNT

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye
Gulyás Lajosné
Krausz Károlyné
Németh Lászlóné
Takács Miklós

Egri Főegyházmegye
Gérecz Sándorné
Kelemen Attila András
Leblanc Lajosné
Lőrincz Ferencné

Esztergom–Budapesti Főegyházmegye
Ecseri Antalné
Dr. Fekete Ferencné
Józsáné Éltető Katalin
Szandányi Zsuzsanna

Győri Egyházmegye
Bárányné Dr. Gyenes Mária
Dobos Tiborné
Szabó Györgyné
Weiszné Sáling Éva

Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye
B. Szabó László
Deák Dénesné
Mártáné Czékus Györgyi
Rogács József

Kaposvári Egyházmegye
Czár Zoltánné
Mászlai István
Tóthné Zelei Ida

Miskolci Egyházmegye
Szmrek Lászlóné

Nyíregyházi Egyházmegye
Ragány Károly

Pannonhalmi Területi Apátság
Bucsics Ágnes
Köles Krisztina
Lengyel Tamás Mihályné

Pécsi Egyházmegye 
Bérces Boldizsárné
Fejes Jánosné
Köves Péterné
Seszták Miklósné

Szeged–Csanádi Egyházmegye
Balla Gusztávné
Bereczki Jánosné
Csorba Zoltánné
Horváth Istvánné

Székesfehérvári Egyházmegye
Imrik Györgyné
Megulesz Gabriella Magdolna
Petróczki Gyuláné
Siposné Varga Petra

Szombathelyi Egyházmegye
Galambos Borbála
Geosits Antalné
Tóth Henriette
Varga Imréné

Váci Egyházmegye
Bach Dezsőné
Ghyczy Tamásné
Székely Sándor
Tamás Antalné

Veszprémi Főegyházmegye
Decsiné Kiss Márta
Dr. Ehrenberger Józsefné
Németh Imréné
Pichner Ferencné

Támogatói elismerés
Frau Friderun Krems

A díjátadó végén Németh Imréné a díjazottak nevében hálát adott a szülőkért és tanítókért, akiknek köszönhetően végzik mindnyájan a szeretetszolgálatot, és köszönetet mondott a csoportoknak, segítőknek, akik együttes erővel segítik mindenfelé a bajba jutottakat.

A Katolikus Karitász országos önkéntes hálózatában 798 települési csoportban, 16 egyházmegyei központban, 17 szociális intézményben, valamint az országos segélyakciók során közel 10.000 önkéntes végez karitatív tevékenységet évente.

Fotó: Wágner Csapó József

Forrás: Csapó Viktória/Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria