A szentmise kezdetén Mihályi Jeromos konventuális perjel köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a magyar bencés monostorokból érkezett rendtársakat és a veszprémi egyházmegyei paptestvéreket.
Különleges helyszínen ünnepeljük Szent Ányost Tihanyban – hangsúlyozta szentbeszéde elején Hortobágyi T. Cirill pannonhalmi főapát. – Magyarországon egyedül itt áll templom az 5. századi gall püspök tiszteletére. I. András király 1055-ben alapította a monostort Szűz Mária és Szent Ányos tiszteletére, így közel ezer éve őrzik itt a szent emlékezetét.
De mit mondhat nekünk ma egy másfél évezreddel ezelőtt élt püspök? – tette fel a kérdést a főapát. A szentírási olvasmányok alapján három fontos üzenetet emelt ki: a felelősségvállalást, a helyes alapokra építkezést és a hűséges éberséget.
Nem elég megőrizni, felelősséget is kell vállalni a világért
Az első olvasmányban szereplő Hiszkija király példája arra emlékeztet, hogy a hit nem passzív várakozás.
Amikor Jeruzsálemet fenyegetés érte, a király nem csupán imádkozott, hanem megerősítette a várost, gondoskodott a vízellátásról és megszervezte a védelmet.
Felismerte felelősségét, és megtette, ami rajta múlott.
Hasonló magatartást tanúsított Szent Ányos is, amikor 451-ben Attila seregei Orléans-t fenyegették. A püspök imádságra, böjtre és bűnbánatra hívta a népet, ugyanakkor segítséget keresett, és maga is részt vállalt a város megmentésében.
A pásztor nem hagyja magára a rábízottakat akkor sem, amikor a helyzet reménytelennek látszik – fogalmazott Hortobágyi T. Cirill. – Ez a magatartás ma különösen fontos, amikor az Egyház sokszor fenyegetésként éli meg a szekularizációt, a vallási közömbösséget, az intézmények tekintélyvesztését és a közösségek fogyatkozását. Ilyenkor könnyen előtérbe kerülhet a védekező szemlélet: őrizzük meg, amink van, húzzuk meg a határokat, és próbáljunk túlélni.
Szent Ányos példája azonban nem a bezárkózásról szól. Nem csupán az egyházi intézményeket védte, hanem az egész város életéért vállalt felelősséget.
Ezért ma is kérdés, hogy monostoraink, plébániáink és keresztény közösségeink kizárólag saját fennmaradásukért dolgoznak-e, vagy képesek felelősséget vállalni azért a világért is, amelyben élnek.
A bencés hagyományban a monostor mindig több volt a szerzetesi közösség otthonánál: az imádság, a kultúra, a tanulás, a vendégfogadás és a társadalmi felelősségvállalás helye is.
A hagyomány nem a múlt változatlan megőrzése
Szent Pál apostol építkezésről szóló tanítása különösen megszólító Tihanyban, ahol a templom alapjai csaknem ezeréves múltra tekintenek vissza. Az altemplom, I. András király sírja és a Tihanyi alapítólevél egyaránt arról tanúskodnak, hogy egy hosszú történet örökösei vagyunk. Elődeink imádkoztak, dolgoztak, tanítottak, szenvedtek és újrakezdték a munkát.
Pál apostol azonban arra figyelmeztet:
nem elegendő pusztán építkezni, a döntő kérdés az, milyen alapra építjük azt, amit ma létrehozunk.
A keresztény hagyomány ugyanis nem a múlt formáinak változatlan megőrzését jelenti, hanem élő kapcsolatot Krisztussal, „aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz”. A megőrzés és a megújulás ezért nem egymás ellenfelei. A megőrzés akkor hiteles, ha a lényeget őrzi, a megújulás pedig akkor valódi, ha nem veszti szem elől az alapot.
Korunk nehézségei próbatételt jelentenek az Egyház számára: megmutatják, mi az, ami valóban az evangéliumból született, és mi az, amit csupán történelmi megszokás vagy intézményi önvédelem tartott fenn.
Az éberség a ránk bízottak iránti figyelem
Az evangélium harmadik üzenete a virrasztásra és az éberségre hív. Jézus példabeszédében az okos szolga nem egyszerűen várja ura visszatérését, hanem gondoskodik a ház népéről, idejében kiadja nekik az élelmet.
Az éberség tehát nem passzív várakozás, hanem a ránk bízott emberek iránti felelős figyelem.
Szent Benedek Regulája is ezt a lelkületet várja el az elöljárótól: ismerje testvéreit, vegye figyelembe különbözőségüket, és úgy szolgálja őket, hogy senki se vesszen el a rábízottak közül. Szent Ányos ébersége abban mutatkozott meg, hogy felismerte korának veszélyét, és nem hagyta magára a népét.
A mai keresztény közösségeknek is gyakorolniuk kell ezt a figyelmet.
Észrevesszük-e, ha valamelyik testvérünk elfárad? Meghalljuk-e a fiatalabb nemzedékek kérdéseit? Felismerjük-e, ha a megszokott formák már nem segítik eléggé az evangélium megértését?
A valódi hűség éberséget kíván – hangsúlyozta a főapát. – Ez segít megkülönböztetni, mi az, amihez minden körülmények között ragaszkodnunk kell, és mi az, amin éppen a hűség érdekében szükséges változtatnunk.
Tihany közel ezeréves története is arról tanúskodik, hogy a hűség nem mozdulatlanság. A monostor életében voltak virágzó és nehéz korszakok, megszakítások és újrakezdések, története mégis folytatódott Isten hűségéből – nem azért, mert minden változatlan maradt, hanem mert mindig akadtak emberek, akik újra Krisztusra építették életüket és közösségüket.
Szent Ányos példája arra tanít, hogy
a keresztény hűség jelenlét Isten és az embertárs mellett, a remény magatartása.
Hortobágyi T. Cirill főapát azért fohászkodott, hogy a tihanyi monostor továbbra is az imádság, a testvéri közösség, az értelmes párbeszéd és a reményt ébresztő szolgálat helye legyen.
Olyan otthon, ahol az érkezők a történelmi emlékek mögött megsejthetnek valamit az élő Krisztusból, „akire ez a ház épült, és aki ma is közöttünk él”.
Az ünnepi liturgia fényét a tihanyi apátsági templom kórusának énekes szolgálata emelte.
A szentmisét követően Mogyorósi Ányos plébános megáldotta az újraindult 1401. Számú Szent Ányos Cserkészcsapat tagjait.
Az ünnepség az altemplomban folytatódott, ahol a felnőtt cserkészek ünnepélyes eskütétellel erősítették meg elköteleződésüket a cserkészet és a közösség szolgálata mellett.
A szentmise után szeretetvendégségre hívták a tihanyiakat, a környékbelieket és a vendégeket.
Ányos (latinul Anianus, franciául Aignan) a mai Orléans város (latinul: Aurelianum) püspöke volt 388 és 453 között. Amikor a hunok Attila vezetésével 451-ben a Nyugat-római Birodalomra támadtak, Ányos püspök hívei imádságával és Aëtius római hadvezér segítségével meg tudta akadályozni, hogy a várost elpusztítsák.
A francia királyok védőszentként tisztelték Ányost.
I. Henrik francia király (1031–1060) felesége, Anna és I. András magyar király (1046–1060) felesége, Anasztázia (a kijevi Bölcs Jaroszláv nagyfejedelem leányai) testvérek voltak. Az Ányos-kultusz valószínűleg e családi kapcsolat révén jutott el Magyarországra.
Tihanyon kívül Magyarországon csak Marcaliban volt Szent Ányos tiszteletére emelt templom, amely azonban a török időkben elpusztult. Ányos püspök liturgikus ünnepe november 17-e.
Forrás és fotó: Tihanyi Bencés Apátság
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria
































