Sako pátriárka: Ferenc pápa Irakban Ábrahám gyermekeként Ur városába látogathatna

Kitekintő – 2019. június 12., szerda | 17:44

Miután Ferenc pápa kifejezte vágyát, hogy Irakba utazzon, a La Stampa olasz napilap Vatican Insider szakportálja interjút készített Louis Raphaël Sako bíborossal, a káld katolikus egyház vezetőjével, aki szerint országában nagyon szívesen látnák a Szentatyát.

A káld pátriárka a hír közzétételekor az ország északi részén tartózkodott, ahol az autonóm észak-iraki térség székvárosában, Erbílben beiktatták hivatalába Necsirvan Barzánit, az iraki Kurdisztán új elnökét. Közvetlenül tapasztalta meg, hogy az ország vallási és politikai vezetői milyen melegen fogadták a lehetséges apostoli út hírét. Hangsúlyozta, hogy a pápa egyelőre csak a vágyát fejezte ki, nincsenek konkrét tervek, de már ez is nagy öröm a muszlimok, a keresztények, az ország vezetői számára is.

– Tudott a tervről? Sokszor kérték a pápától?

– A politikai vezetők elmondták nekem, hogy küldtek meghívólevelet. Magam is sokszor kértem a pápától, hogy jöjjön el. Mert szükségünk van rá.

– A pártoskodás válságba dönti az együttélést. Milyen találó kifejezéseket használ a pápa a helyzetről?

– Abban az üzenetében, amelyet a ramadán végén az iraki muszlim testvéreinknek küldött, a kölcsönös megbocsátásról beszélt, mint a kiengesztelődés forrásáról. Valami megmozdult. Úgy érzem, a pápának van egy terve, amelynek középpontjában a muszlimok által lakott országok állnak. Volt már Egyiptomban, az Arab Emírségekben, Marokkóban. Egy iraki látogatás ebbe a folyamatba illeszkedhetne. Abu-Dzabiban az al-Azhar szunnita központ főimámjával együtt aláírta az emberi testvériségről szóló dokumentumot. Itt, Irakban beszélhetne arról, hogy Isten mindannyiunk Atyja. Isten az Atya, és mi mindannyian testvérek vagyunk, nem csak egy kizárólag emberi dimenzióban.

Testvérek vagyunk, mert Isten gyermekei vagyunk. Éppen erre emlékeztet minket Ábrahám, mindannyiunk – zsidók, keresztények, muszlimok – hitbéli atyja. Mindannyian Ábrahám családjának gyermekei vagyunk.

– Lehetséges, hogy Ferenc pápa elmenne ezért a káld Ur városába, ahonnan Ábrahám elindult; és már II. János Pál is azt tervezte, hogy meglátogatja?

– Azt hiszem, igen. Tegnap Barhám Száleh elnök is beszélt nekem erről a lehetőségről. Ott együtt imádkozhatnának keresztények és muszlimok.

– És azután? Milyen helyeket látogathatna még meg a pápa?

– El tudok képzelni egy bagdadi látogatást, ahol találkozik a politikai vezetőkkel, és szentmisét mutat be. Aztán azt, hogy felmegy északra, hogy találkozzon a menekültekkel, imádkozzon velük, szentmisét mutasson be.

– A pápa iraki látogatása bizonyára érdeklődést váltana ki a Közel-keleten kívül is.

– Két szükséghelyzet áll előttünk: az egyik a szekularizáció, a vallási közömbösség, amelynek levegőjét főként Nyugaton lehet belélegezni, ahol mindent banalizálnak; a másik a vallási fundamentalizmus, ami az ember ellen van. A pápa nem habozik, hogy beszéljen ezekről a dolgokról; és sokszor mondja, hogy ha azt akarjuk, hogy az emberiségnek legyen jövője, akkor el kell ismerni minden ember szabadságát és méltóságát, és tiszteletben kell tartani minden ember hitét. Mindenkinek jogában áll kimondani, hogy hisz, és jogában áll hite szerint cselekedni. Mindig szem előtt tartva, hogy a hit és az erőszak nem fér meg egymás mellett.

– Ferenc pápa ugyanebben a ROACO segélyszervezetnek mondott beszédében, amelyben kifejezte vágyát, hogy Irakba látogasson, erőteljes szavakkal szólt a fegyverkereskedőkről, akik éltetik a háborúkat. Ahogyan az Irakot az utóbbi évtizedekben megrendítő háborúkat is…

– Ferenc pápa sok mindent tudna mondani a fegyverkereskedelemről és a kőolajról is, az egyik olyan kincsről, amely felébreszti az emberek birtoklási vágyát, és konfliktusokat szül. Az egyetlen kiút, ha beismerjük, hogy ez a kincs is mindenki gazdagsága, meg kell osztani.

– A pápa a szunnita főimámmal együtt aláírta az emberi testvériségről szóló dokumentumot. Egy iraki utazás alkalom lehet arra, hogy a találkozások által közeledjünk a síita iszlámhoz is?

– Természetesen. A síiták készen állnak erre, érdekli őket. Velük együtt is lehetőség nyílhat egy közös dokumentumra.

– És a keresztények? Igaz, hogy drasztikus módon csökkent a számuk az utóbbi években?

– A káld püspökökkel való legutóbbi találkozón beszéltünk arról, hogy ne tegyünk felelőtlen kijelentéseket, mint amilyen az, hogy Irakban nincs jövő a keresztények számára, hogy el kell menniük, vagy hogy már szinte mindenki elment. Felesleges számokat ismételgetni a keresztények Irakból való exodusáról, olyan számokat, amelyek valójában biztos módon nem igazolhatóak, talán még a kormány sem tudja megmondani. Egy kicsiny adat: Szaddám Husszein rezsimjének bukása előtt káld egyházunknak 35-40 szeminaristája volt. Mostanában többé-kevésbé ennek a számnak a fele. De templomaink a szentmiséken mindig tele vannak, és sok muszlim mondogatja gyakran: „Nem mehettek el, mert ez a ti földetek is.”

– Milyen támogatást tud adni a pápa ebben a helyzetben?

– Beszélhet a püspökökhöz és a papokhoz, emlékeztetve őket arra, hogy nekünk küldetésünk van ebben az országban, mindig a nép reményét kell szolgálnunk. És ne gondoljuk, hogy el kell menni. Problémák vannak, de problémáink mindig voltak, és nincs itt a világ vége. Sőt, a javulás jelei mutatkoznak. Mi, keresztények részei vagyunk ennek az iraki mozaiknak. Osztozunk mindenki erőfeszítéseiben, szenvedéseiben. Nem vagyunk elszigetelve másoktól.

Forrás és fotó: Vatican Insider

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria