A szentföldi egyházban is megünnepelték a megszentelt életet élők jubileumát

A szentévi találkozó a mindennapi pünkösd képét idézte fel: sok nyelvhez és sok közösséghez tartoztak a jelenlévők, de a Lélekben megtanulták megérteni egymást, és az egységet keresni napjaink megosztottságaival szemben. Ebben a környezetben a megszentelt élet az egységet szolgálja, a kölcsönös megértés lelkületét terjeszti, képes a különbözőségeket és gyengeségeket evangéliumi forrássá alakítani a városokban és a vidéken élők számára egyaránt. 

Pizzaballa bíboros szerint a szerzetesek jelenléte szinte teljes körben lefedi Palesztina és Izrael szükségleteit: az oktatás, a gondozás, a vendégfogadás, a lelkipásztori kísérés, a képzés, a szociális munka terén is jelen vannak.

Olyan hálózatot alkotnak, amely a sebekkel és a reményekkel is kapcsolatba kerül, és amely az evangélium leglényegét viszi el valamennyi területre, a közelséget konkrét döntésekké alakítva, a leginkább kiszolgáltatott emberek érdekében.

Korábban és nem olyan rég alapított férfi- és női rendek egyaránt jelen vannak, és karizmáik kiegészítik egymást: a szemlélődő rendek közbenjárnak, az apostoli közösségek iskolákat és plébániákat töltenek meg élettel; más kongregációk az egészségügyben, a vendégfogadásban, az oktatásban és más területeken szolgálnak. Ez a sokféleség alapvető fontosságú:

ugyanazt az épületet tartják fenn a különböző pillérek, a szentföldi egyház irgalmasságáról és közelségéről hitelesen tanúskodva.

Pierbattista Pizzaballa bíboros, jeruzsálemi latin pátriárka szentbeszédében leszögezett egy alapkövetelményt: ne hajlítsuk meg a hitet az ideológiák vagy a politikai értelmezések irányába, mint ahogy Jónást megkísértette, hogy kiigazítsa Istent, inkább engedjük, hogy megtérítsen minket az Úr irgalmas tekintete.

A megszentelt élet a bizalom iskolája: nem annyira arról szól, hogy „mindent értünk”, mint inkább arról, hogy Istenre hagyatkozunk, aki vezet, felemel, útnak indít minket, akkor és ahogyan az ő szemében annak ideje van.

Jónás példázata arra emlékeztet bennünket, hogy

Isten nem hagyja el keze munkáját: akár a nyílt tengeren, akár a nagyvárosban. Az ő kegyelme megelőzi és elkíséri küldetésünket.

A megszentelt életet élők számára ez azt jelenti, hogy kitartunk azok mellett, akik megpróbáltatást szenvednek; hogy hidak maradunk ott, ahol mások falakat építenek; és hiszünk benne, hogy a béke szava még gyökeret ereszthet.

A szentmisét követően a pátriárka előadást tartott a szentföldi egyházról (Palesztina, Izrael, Jordánia, Ciprus). Bemutatta a „lelkipásztori földrajzot”, a plébániák és a hívek számát, valamint az egyes területek legsürgetőbb szükségleteit. Az adatokat a megkülönböztetés szolgálatába kell állítani: megmutatják, hol kell megerősíteni, hol kell támogatni, hol kell újra megnyitni a találkozási helyeket, valamint az oktatási és szociális lehetőségeket – hangsúlyozta.

Gázával kapcsolatban újra megerősítette:

az Egyház jelenléte nem politikai, és nem is szervezett ellenállás, hanem Krisztus jelenléte, tanúságtétel a megsebzett világ szívében, hogy megőrizzék minden emberi személy méltóságát.

A kiszolgáltatottak – az idősek, a betegek, a fogyatékkal élők, a menekült családok – mellett maradni azt jelenti, hogy olyan Egyház vagyunk, amely osztozik, vigasztal és szolgál, anélkül, hogy eszközzé válna bármelyik oldal kezében.

Ez a jelenlét arcokból, tevékenységekből, hétköznapi gesztusokból áll: befogadó plébániákból, gondoskodó, meghallgató szerzetesekből, imádkozó közösségekből, akik a sötétségben táplálják a fényt, mindenki számára, megkülönböztetés nélkül. Az Egyház nem engedi magát egyik oldalra sem állítani:

azzal épít békét, hogy ott marad, szolgál és a közös emberség nyelvét beszéli.

Forrás és fotó: Custodia.org

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír