Török Csaba az Egyház jövőjéről: A szekularizációt lehet áldásnak is tekinteni?

A jövő természeténél fogva rejtett dolog – az viszont emberi alapmagatartás, hogy nem szeretjük a bizonytalanságot – ismerte el az előadó. – Mégis, Jézus arra int a hegyi beszédben: ne aggodalmaskodjatok. „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja” (Mt 6,31–34).

Hajlamosak vagyunk rá, hogy fél életünket gondolatbeli meccsek lejátszásával töltsük, a Szentírás mégis nyugtatgat minket, azzal biztat, „Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok! Abban az órában megadatik nektek, hogyan beszéljetek.” (Mt 10,19) Miért fogjuk tudni, mit mondjunk? Mert „eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam” (Jn 15,26).

Az Egyház emberi szervezet és intézmény, társadalom a társadalomban. Az Egyház inkulturálódik, részévé válik a kultúrának, amelyben él; az inkulturálódással párhuzamosan azonban kontraszttá is kell válnia a társadalomban, a prófétákhoz hasonlóan. Egy 3. századi szerző szerint az Egyház úgy van jelen a világban, mint a lélek a testben – nem kötődik egy konkrét nyelvhez, szokáshoz, kultúrához sem kizárólagosan. A keresztényeknek nincs háza, mert „ezen a földön nincs maradandó lakásunk”; ittlétünk egyszerre jelenlét és elvágyódás. Török Csaba utalt arra a történetre, mely szerint Szent Márton püspök nehéz szívvel vette, amikor egyszer majdnem meghalt, és a hívek mégis visszaimádkozták az életbe.

A korai kereszténység a hamari második eljövetelre készült, aztán jött a milánói ediktum (Nagy Konstantin és Licinius társcsászárok türelmi rendelete a keresztények javára, 313.), majd államvallássá lett a kereszténység, és a vágyakozó nép berendezkedett, XVI. Benedek szavával ön-elégült néppé vált.

Intézmény és karizma állandó feszültségben áll: amikor az intézmény erősebb, szilárd a berendezkedés, fennakadás nélkül viszik előre – csak egy idő után már nem is tudják, mit… Konzervizmus jellemzi az ilyen időszakokat; a legjelentéktelenebb külső formákban is identitáselemet látnak, és rettegnek a változástól.

A nagyvállalatok kommunikációs klímáját vizsgáló Gert Hofstede megfigyelte, hogy ha egy szervezet nem vállalja a bizonytalanságot, ott általában különösen tekintélyelvűvé válik a vezetés, erősödik a rendszer iránti lojalitás, jobban „tapad a malter” – de a valóság előbb-utóbb szembejön… És esetleg sokkot vált ki. Kikopnak a rendszer mögül a generációk, és már csak a homlokzat áll.

Ha pedig a karizma szabadul el: burjánzik a rajongás, az érzések, azután félő, hogy jön a káosz – ez a probléma már az első évszázadokban felmerült; már akkor felhívták rá a figyelmet, hogy Jézusnak egyszerre kell alapkőnek (amire épül a ház) és zárókőnek (ami fölülről lezárja, összefogja az épületet) lennie.

Karizma és intézmény provokálja egymást, és ez nem baj. Érdemes olvasgatni a korai egyházatyák vitáit – javasolta Török Csaba –, akik nem féltek a feszültségtől, amitől mi már elszoktunk az Egyházban; amíg karizma és intézmény feszültségéről van szó, addig nincs baj.

Jeremiás idején kő kövön nem maradt az intézményből – a próféta mégis azt mondta: nem kell félni. Vagy gondolhatunk Ábrahámra, akinek 80 éves kora táján azt mondta az Isten, menjen ki földjéről (Ter 12). S mit ír a héber levél? Ábrahám hitből engedelmeskedett – ez a hitből engedelmeskedés Ábrahám létmódja. A nyitott szívű hit.

Gondolhatunk így a jövő kérdésére: Isten elhatározta, hogy jót tesz az Egyházzal – nincs mitől félni. A szeretetben nincs félelem – írja János apostol. A jövőtől való félelem ösztönös és érthető, ha azonban huzamosabb ideig fennáll, akkor félő, hogy a szeretet szenved hiányt bennünk. Ha azt megtette az Isten, hogy feláldozta Fiát az Egyházért, miért ne őrizne meg minket?

Ha táblákat kellene állítani ebben a témában valahová, Török Csaba biztos, hogy azt írná az egyikre: Ne féljetek! Amikor II. János Pál pápa ezzel állt ki a tömeg elé megválasztása után, majd székfoglaló szentmiséjén (1978. október 22-én), akkor sem volt könnyebb a világpolitikai helyzet, mint ma… A félelem utat nyit a gonosznak. A félelem kísértés, próbatétel, bűn is lehet – amikor már a létezésemmé, ruhámmá, stílusommá válik. Krisztus tud engem szeretni, de nekem ezt el kell fogadnom, el kell engednem a félelmet.

Walter Kasper bíboros szerint meg kell tanulnunk, hogyan legyünk „spontán és kreatív kisebbség”… Török Csaba az indiai katolikusokat állította a hallgatóság elé példaként, akik, bár arányaikban kevesen vannak, folyamatos provokációt jelentenek az indiai társadalom számára, amivel kimozdítják, előreviszik a dolgokat.

Nekünk annyiból nehezebb, hogy még él a népegyház álomképe – ez azonban egy kifutó kép. Már a 19. században megjelentek a „szociális szentek”, XIII. Leó kiadta Rerum novarum kezdetű enciklikáját – felmerült, hogy másfajta keresztények is lehetünk. A szekularizációt lehet áldásnak is tekinteni, amely jót tett az Egyházzal – miként XVI. Benedek fogalmazott.

Idézte a teológus előadó Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását is, mely arra int, elsőbbséget kell adni az időnek a tér felett, vagyis a folyamatok elindításával kell foglalkozni, bizalommal, hogy az idő majd elrendezi a tereket… Hasonlóan Ábrahámhoz, aki elindult, anélkül, hogy tudná, hová megy. A másik verzió az, amiről például János ír: más övez föl, és odavisz, ahova nem akarod (Jn 21,18)…

Nem a magad jövőjébe kényszeríted bele Istent – figyelmeztetett Török Csaba. – Attól még, hogy valamilyen tervet szentnek érzünk, valamilyen cél vallásos tartalmú, attól még nem feltétlen Isten akarata, amint például a plébániai közösségek közül nem feltétlenül az gyümölcsözik, amelyiket a plébános indított el, saját meggyőződéséből – de ha van élet, biztos, hogy lesz közöttük gyümölcsöző közösség. Az, amelyik a Lélek indításából született.

A 2018-as püspöki szinódus a fiatalokkal foglalkozik, a fiataloktól szeretne kapni az Egyház – akik megnyitják a jövő felé. Mindszenty bíboros úgy fogalmazott: Isten fiatal, övé a jövő. Az Egyháznak is újra és újra át kell éreznie azt, hogy még csak most kezdődik a játék – és bíznia: majd az Isten vigyáz ránk.

* * *

A résztvevők kérdéseire válaszolva elhangzott: Pál kevesebb mint 50 fős közösségeknek írta a leveleit. Ezekből a kicsi magokból nőtt ki az Egyház. Élő, lüktető tagoknak kellene lennünk a közösségekben, az Egyházban, és bízni benne: a Lélek megszüli azt az Egyházat, amelyet akar – csak tér kell neki. A Lélek szél – zárt térben nem tud fújni…

A migráció problémáját érintő kérdésre Török Csaba elmondta, ha a hívő egyéni lelkiismeretének a szintjéről beszélünk, tiszta a helyzet, hisz ismerjük a jézusi tanítást. Az evangélium direkt társadalommodellt azonban nem tartalmaz, azt keresztény ihletésű politikusoknak kell kialakítaniuk.

Beszélt egy tavalyi libanoni út tapasztalatairól: milliók menekültek Libanonba, sokuknak azonban már nincs hova hazamennie. Az éghajlatváltozás következtében növekednek az aszályos területek, ami a háborúk nélkül is hatalmas problémát jelentene. Kiszámítható a migrációs hullámok kezdete: nyár eleje, az első betakarítás ideje – amikor látszik, hogy érdemes-e még maradni, vagy nincs már mire várni. Hatékony projektekkel lehet segíteni, ezt próbálja a libanoni egyház is – közösségi szinten ott helyben tehet az Egyház legtöbbet. Fontos megérteni: senki nem akar idegen földön élni, mindenkinek vannak szülői, nagyszülői sírok a szülőföldjén…

A hallgatóságból többen rákérdeztek, hogyan lehet orvosolni a paphiányt, a plébániák nehezen fenntarthatóságát. Török Csaba elmondta, Európában mindenhol voltaképpen a legjobb visszavonulási stratégiát keresik. Példaként a Nagybecskereki Egyházmegyét említette, ahol Német László püspök, szembenézve egyházmegyéje tényleges helyzetével, kemény konzekvenciákat vont le, és elkezdte a „taktikus visszavonulást”. Ilyenkor félünk attól, hogy ez meggyorsítja a negatív folyamatot, de a papok terhelhetősége is véges, és a túlterhelt papok korán halnak… A csökkenő miselátogatás, különösen a hétköznapi szentmisék esetében, az egész országban érzékelhető jelenség. A fővárosban, a budai oldalon a katolikusnak születő gyerekek mintegy 40 százalékát keresztelik csak meg. Tehát átrétegződik a vallásos élet, ami lehetőséget nyújt olyan szervezeti átalakításokra, melyek a papságot is tehermentesítik végül.

Az aktuális világpolitikai helyzettel kapcsolatos kérdésre válaszolva Török Csaba elmondta: 2009-ben a Caritas in veritate kezdetű enciklikában XVI. Benedek arról írt, nemzetek fölötti szervezetre van szükség, valós joghatósággal (nem mint az ENSZ esetében) – ezt sosem emlegetik azok a rajongói, akik szeretnék őt szembeállítani utódjával, hiszen ebben a kérdésben olyan álláspontot foglalt el, mint Ferenc. „Mindehhez sürgetően szükséges, hogy létezzen olyan valódi politikai világtekintély, amelyről már elődöm, a boldog emlékezetű XXIII. János beszélt. Egy ilyen tekintélynek a jog alá kell rendelnie magát, következetesen ragaszkodnia kell a szolidaritás és a szubszidiaritás elveihez, elkötelezettnek kell lennie a közjó megvalósítása iránt, síkra kell szállnia a hiteles és teljes emberi fejlődésért, amely az igazságban megmutatkozó szeretet értékeiből képes ihletet meríteni. Ebből következően az ilyen tekintélynek mindenki által elfogadottnak kell lennie, valóságos hatalommal kell rendelkeznie, hogy mindenki számára képes legyen megadni a biztonságot, az igazságosság megóvásával és a jogok figyelembevételével együtt” (67.).

Fotó: Lambert Attila

Verestói Nárcisz/Magyar Kurír