Az emberségnek és hűségnek hangja és arca van – Gondolatok a Márton Áron-folkoperáról

Az Én népem című folkopera Tiszteletreméltó Márton Áron erdélyi püspök életének és szellemi örökségének állít emléket, születésének 130. évfordulója alkalmából.

A népzenét, az egyházzenét, a kortárs zenei elemeket és a néptáncot ötvöző összművészeti alkotás nem hagyományos életrajzi előadás: a háborúból hazatérő fiatalember útkeresésétől a papi hivatás felismerésén és a püspöki szolgálaton át a kommunista diktatúrával való szembeszegülésig, a börtönévekig és a rendíthetetlen hitvallásig követi végig Márton Áron életútját. Középpontjában a hithez, a lelkiismerethez és a közösséghez való hűség, valamint a belső szabadság megőrzésének kérdése áll.

Márton Áron életének színpadra állítása különleges művészi és lelki feladat. Egy sokak által tisztelt püspök alakját úgy kell közel hozni, hogy a tisztelet mellett megszülethessen a személyes találkozás is. Megérezzük az embert a történelmi név mögött: a hivatását kereső fiatalt, a felelősséget vállaló papot, a közösségéért kiálló karakán pásztort. Embersége nehéz döntésekben és szenvedésben válik láthatóvá.

Az Én népem történetében a háborúból hazatérő fiatalember útkeresésétől a papi és püspöki szolgálaton át a fogságig olyan élet bontakozik ki, amelyben a hivatás egyre mélyebb önátadást kíván. A hűség döntésekben, kitartásban, mások sorsának vállalásában ölt alakot.

A történet központi drámai kérdése: mi marad az ember szabadságából, amikor a külső szabadságát elveszik? Márton Áron példája a belső szabadságra, a fenyegetéssel sem elhallgattatható lelkiismeretre és a személyes biztonságnál is fontosabb felelősségre irányítja figyelmünket. Ez ad súlyt a darabnak, és ettől válik a mai néző számára is átélhetővé.

Az „én népem” kapcsolatot, odatartozást és sorsvállalást fejez ki. Pásztori értelemben annak a felelősségnek a nyelve, amely így szól:

közöm van hozzátok, szenvedésetek az enyém is. Nem hagyhatlak magatokra. Márton Áron papi példájának egyik legmélyebb vonása, hogy a rábízott emberek életét saját hivatásának belső ügyeként hordozza.

Márton Áron életútja akkor válik igazán termékeny emlékezéssé, ha a csodálat mellett önvizsgálatot is ébreszt. Nem elég tisztelnünk az erényeit: nyomába kell lépnünk, és magunkévá tennünk az emberség, a pásztori szolgálat és a hűség példáját.

A nem hívő néző számára is a lelkiismeret nyit utat ehhez. Egy másik ember hitének belső világát akkor is lehet tisztelettel megérteni, ha nem osztjuk a meggyőződését, különösen akkor, ha annak gyümölcse bátorság, emberség és mások védelme. Márton Áron alakja így különböző világnézetű emberek között is valódi találkozási lehetőséget teremt.

Az Én népem legfontosabb mai lehetősége, hogy a történelmi emlékezést személyes erkölcsi kérdéssé formálja. Kiért vállalok felelősséget? Hol kezdődik az én hallgatásom? Milyen árat vagyok hajlandó megfizetni azért, amit igaznak tartok? És hogyan őrizhetem meg közben a szeretet képességét?

Ezért érdemes azon dolgozni, hogy a mű további helyszíneken is közönségre találjon. Fiatalok, családok, pedagógusok, papok, közösségi vezetők és az Egyháztól távolabb állók számára egyaránt lehetőséget kínálhat az elmélyülésre. Különösen értékes volna, ha az előadásokhoz beszélgetések is kapcsolódnának.

Az Én népem arra az életre irányítja a figyelmünket, amely mellett a saját életünk kérdései is világosabban kirajzolódnak.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Antal István/Romkat.ro

Magyar Kurír