„Jaj a néma kutyának!” – Emlékezés Godó Mihály jezsuita papra halálának harmincadik évfordulóján

1990-ben, amikor Godó Mihály atyát majd egy éven keresztül a budakeszi Korányi Pulmonológiai Intézetben gyógykezelték, abban az ajándékban volt részem, hogy szinte mindennap hosszabb-rövidebb időt tölthettem vele. Kitüntetett atyai barátságával, és tanúja lehettem élete utolsó éveinek. Páratlan természetessége, Istenbe vetett végtelen bizalma és idealizmusa sokunkat rabul ejtett. Halálának 30. évfordulóján azok nevében szeretném alakját felidézni, akik ismerték, és legtöbbször egy találkozás is elég volt, hogy a szívükbe zárják.

1913. szeptember 27-én született az Arad melletti Kisiratoson. Szülei módos parasztemberek, akiknek tizenkét gyermekük született; közülük heten élték meg az időskort. 

Iskoláit Nagyváradon kezdi, majd Szatmárra kerül a jezsuita konviktusba. Itt nagy hatással van rá az atyák elkötelezett, szigorú, de atyai szeretetet sugárzó élete. Ezt említi, amikor hivatásának kezdeteiről beszél, valamint azt, hogy „a jezsuiták sütötték a legjobb lángost”.

Gyulafehérváron jár gimnáziumba, ahol a tanulás mellett kiválóan sportol. Itt is érettségizik. Amikor a szüleivel közli, hogy pap és jezsuita szeretne lenni, édesanyja azt mondja neki: „Akármi legyél, fiam, akármi, de te pap ne legyél! Ismerlek, hány pénzt érsz! Én nyugodtan akarok meghalni!” De ő tántoríthatatlan – olyannyira, hogy a felvételéhez szükséges szülői beleegyező nyilatkozatra ő maga hamisítja rá az édesapja aláírását.

Teológiai tanulmányait Szatmáron kezdi, Krakkóban folytatja és Szegeden fejezi be. 1942-ben Fiedler püspök szenteli pappá. Papi működésének első helye Hódmezővásárhely, innen járnak misézni a tanyavilágba; amikor pedig az oroszok bevonulnak a városba, a kórházban maga is ápolja a sebesült katonákat, és szentségekkel látja el őket.

1946-ban Márton Áron egyetemi lelkésszé nevezi ki Kolozsváron, vezetője lesz a Majláth-körnek. A főpásztor megbízásából titkos futári feladatot lát el, ő hozza-viszi a titkos üzeneteket Mindszenty bíborosnak, úgy, hogy kívülről megtanulja azokat, hogy az esetleges elfogásakor ne találjanak nála semmiféle iratot.

1948-ban államosítják az egyházi intézményeket, internálják a szerzeteseket. A jezsuitákat Szamosújvárra, a ferenceseket Désre viszik. A papság megosztására, béke címén, úgynevezett nemzeti egyházat és az államnak behódolókból papi csoportokat akarnak létrehozni.

1952-ben vita támadt az egyházhoz hű és a hatalomnak behódoló papok között arról, hogy ki az Egyház titkos vezetője, mert ekkor már Márton Áron és püspöktársai börtönben vannak. Ekkor P. Godó több társa támogatásával levelet írt az állam jelöltjeinek, amiben kifejti, hogy miért nem jogosultak a tisztség betöltésére.

Széles körű mozgalom szerveződik, melynek vezetője P. Godó lesz. A páterek sokszorosítják a levelet, a nővérek terjesztik. Céljuk, hogy a papok és a hívek mindenről tájékoztatva legyenek, és ne menjenek el a megalkuvó papok miséire, ezzel tüntetve és megakadályozva, hogy a békepapok az egyházmegyék vezetését átvegyék. Sikerrel is járnak.

Székesegyházakban, nagy templomokban missziókat tart; prédikációiban bátran kimondja, hogy „az istenhit legveszedelmesebb ellensége a kommunizmus”.

„Jaj a néma kutyának!”

„Azt mondtam az Úrnak, hogy olyan akarok lenni, mint egy tanyasi kutya, aki teljes pofával ugat, ha ellenség közelít. De egyet kérek, kikötök, amit minden kutyának megadsz: a Hozzád való hűséget.”

Az állam tehetetlen volt; bezárták az összes püspököt, összeszedték a papság legjavát, de az ellenállást megtörni nem tudták.

Ő sem kerüli el a letartóztatást. „Legyen áldva a jó Isten, hogy elérkezett ez a nap is.” Ezzel a felkiáltással fogadja az érte jövő rendőröket. Kolozsvárra, majd Bukarestbe viszik, és elkezdődik a szenvedésekkel teli, egy évig tartó kihallgatás. Nem hagyják napokon keresztül aludni. Válogatott és kegyetlen büntetésben van része, amikor a kihallgatóinak azt mondja: „Maguknak nincs joguk kérdezni.”„Tudom, de nem válaszolok.” Éhségsztrájkot kezd, teljesen le akar gyengülni, hogy amikor beadják neki a személyiségét megváltoztató injekciót, megöljék. Egy dolog lebeg a szeme előtt: senkit el nem árulni. Végül is 10 év börtönbüntetést kap, melyből 8 év olyan magánzárka, ahol emberrel nem találkozik.

„A börtönben minden reggel ott várt a kehely, amiből az angyal vigasztalta meg az Úr Jézust az Olajfák hegyén. Mindig csak egy cseppet kaptam belőle, és az elég volt. Nem kell több. Ez volt a szenvedés szentélye, a legdrágább emléke életemnek. Rengeteget szenvedtem, de ha azt mondanám, hogy egy másodpercig is szomorú lettem volna, megverne az Isten.” Így ír Testamentum című önéletrajzában.

Szabadulása után a ferencesek fogadják be Szamosújváron, ahol három évig csak kisegítőként dolgozhat, és nem prédikálhat.

A temesvári főpásztor, Kernweiss Konrád veszi fel egyházmegyéjébe, és csak egy olyan kis helyre, Mehádiára teheti, ahol körülbelül öt család él. A Gondviselés itt is vele van, mert ennek a helynek a fíliája a világhírű gyógyhely, Herkulesfürdő. Áthelyezi ide a plébániát, és beleveti magát a munkába. Minden este misézik a gyógyulást kereső vendégeknek; három nyelven: németül, románul és magyarul prédikál. 1980-ban koholt vádak alapján ismét perbe fogják, hat év börtönre ítélik. Az utolsó szó jogán mondott beszédében itt is keményen nekimegy Ceaușescunak, leleplezi a kommunisták egyházellenes tevékenységét.

Végül 64 gyilkossal zárják össze. Rabtársait feltétel nélkül szereti, szolgálja őket. Olyan nagy hatása van, hogy egymás után, őszintén megnyílnak előtte, térnek meg, bűnbánat és gyónás után békességet találnak. Amikor két év után kiderül, hogy alaptalanul tartóztatták le, és haza akarják engedni, azzal a kéréssel fordul a börtön vezetéséhez, hogy élete végéig itt, ebben a börtönben, a gyilkosok között szeretne maradni. Természetesen nem engedik meg, el kell hagynia a börtönt.

Először Újaradra kerül káplánnak, majd Mihalára, később Pankotára plébánosnak.

Idősödő kora és a börtönben szerzett tüdőbetegsége ellenére rendíthetetlenül dolgozik, minden meghívásnak eleget tesz, sokfelé tart missziót és lelkigyakorlatot.

1990-ben tüdőbetegsége gyógyítására Budapestre jön. Amint egészsége megengedi, minden meghívásnak eleget tesz, és fáradhatatlanul járja a szíve közepében lévő kisközösségeket, tanúságot téve Isten szeretetéről és gondviseléséről. Kórházi tartózkodása alatt azt kéri a nővérektől: ha haldokló van az osztályon, azonnal hívják, hogy amíg ő itt van, egy beteg se haljon meg pap nélkül. Itt készíti vele Téglássy Ferenc és T. Katona Ágnes a Tanúságtevők című sorozat Páter Godó című, majd néhány évvel később Újszentannán, „A gyónás őszinteségével” című portréfilmjét.

1993-ban Szegeden, majd Budakeszin mutatja be aranymiséjét.

Páter Godó átveszi a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Középkeresztjét

1994-ben Aradon Entz Géza államtitkár átnyújtja neki a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjét. Az ünnepségen bátor beszédében arról szól, hogy „Márton Áronnak mindig gondja volt arra, hogy börtönviselt papjait megjutalmazza. Nem úgy, mint a magyarországi egyházfőknek. Akik a kommunizmus idején szenvedtek, azok ma is hátrányos helyzetben vannak.”

1996 nyarán, két hónappal a halála előtt, amikor utoljára Budapesten járt, hazafelé utazva a főváros határához érvén megállíttatja az autót, imádkozik a városért, és megáldja. Ugyanígy tesz akkor is, amikor Gyulánál átlépi a jelenlegi országhatárt.

1996 tavaszán jártunk nála utoljára Újszentannán – ahol már nagyon megtört egészségben, de lélekben még mindig frissen találtuk. Készítettük egy amatőr videófelvételt, amelyben összegzi lelki végrendeletét. Ebből idézek néhány, még nem publikált részletet.

Kérdésünkre, hogy mi tenne, ha rajta múlna, mi történik a magyar egyházban, először szabadkozik. „Egy jezsuitának nem szabad, hogy csorogjon a nyála az egyházi tisztségekért”; majd többek között a következőket mondja: „Nagyon pártolnám a lelkigyakorlatos-házak építését, külön egyet a nők számára, valahol az Alföldön, Kecskeméten vagy Szegeden. (...) A világiakat bevonnám a katekézisbe. Katolikus iskolákat szerveznék. Magas intelligenciájú értelmiséget képeznék, ezeket vezető pozícióba juttatnám. Ez legyen a magja a magyar katolicizmusnak, és ezek mögé oda kellene állnia a teljes klérusnak.”

Hogy miről beszélne, mit kötne a barátai lelkére, ha utoljára prédikálna, a következőket feleli: „Először is, nagyon szeressétek hazátokat, Magyarországot. Másodszor, nagyon jegyezzétek meg, hogy

az ima old meg mindent. Úgy imádkozzatok, hogy az a szenvedélyetek legyen. Mindenre jó az ima; megszenteled vele az életedet, az idődet, a lelkedet, a lelkeden keresztül a környezetedet.

Ami a legérdekesebb, hogy ez olyan semmiségnek látszik, de ez nem igaz. Ha gyászolsz, imádkozz; ha el vagy keseredve, imádkozz; ha elhagyott a házastársad, imádkozz; ha semmibe vesznek, imádkozz. Mindig legyen ott a fohász: „Igen, Atyám.” Meglátod, átalakul az életed. Amikor beléptem a rendbe, képzeletben rajzoltam egy kört a golgotai kereszt köré, beléptem oda, és ott maradtam. Mindig a Keresztrefeszített érdekelt. Ő ad megoldást mindenre. Ott a szívében a fájdalmam, válaszol, csak szólnom kell hozzá. Igaza van Szent Ágostonnak vagy Aranyszájú Szent Jánosnak, aki azt mondta, hogy „a Sátán úgy reszket az imádkozó embertől, mint magától az Istentől.”

Most, öreg koromban, tudjátok, mit olvasok? A Szentírást és a szentek életét. Ez felfrissít; most van időm, és kiimádkozhatom magam. Nagy kincs ez. Mindennap készülök a jó Isten előtt való számadásra. Öregkorban vannak problémái az embernek: tehetetlen és felejt, aztán a szorongás, hogy mi lesz a sorsom a másvilágon.

Próbáljunk eljutni oda, hogy a megsebzett Krisztus tenyerén lássuk az életünket, és úgy adjuk oda az Istennek, ahogy van. Az Isten színe előtt borzasztó hatalma van a bizalomnak és az őszinteségnek.”

1996 szeptember 22-én Újszentannán az Öregek Otthonában tér meg a mennyei Atyjához. Temetésén az egész falu, az iskola is ott van. Olyan börtönviselt paptársai kísérik utolsó útjára, mint P. Ferencz Ervin OFM, P. Bíró Antal OFM, Daczó Árpád, P. Lukács OFM; a jezsuita rendből P. András Imre SJ és Sajgó Szabolcs SJ van jelen, valamint nagyon sok paptársa és tanítványa. Az anyaországból többek között Balczó András, Kőrösi András, Cifra Lajos, fényképész és én magam vettünk tőle búcsút.

Páter Godó síremléke a kisiratosi temetőben

A kisiratosi temetőben álló síremlékére halálának 3. évfordulóján, 1999. szeptemberében szatmári tanítványai emléktáblát helyeztek el, melyen a következő verset olvashatjuk:

„Történelem tűrőpróbáját
Állta mint a hős mártírok.
Nem törték meg sem a börtön,
Sem a vörös Pilátusok”

Szülőfalujában, 2004-ben a 124. számú Cserkészcsapat, majd 2009-ben az általános iskola veszi fel a P. Godó Mihály nevet; 2009-ben a templomkertben szoboravatással őrzik az emlékét. Halála évfordulóin iskolai szünet van, és az egész iskola részt vesz a gyászmisén.

Befejezésül személyes vallomással szeretném zárni emlékezésemet P. Godóra. Mi az, amit, az ő személye és életpéldája üzen a mának?

Az ember boldogságát és békéjét nem a külső körülmények határozzák meg. Életében kézzelfoghatóvá válik, amit P. Godó elénk élt és sorsával hitelesített, Jézus nyolcadik boldog mondásának valósága: „Boldogok vagytok, ha miattam gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat fognak rátok.” (Mt 5,11)

Kérjük P. Godó mennyei közbenjárását, hogy a példájából erőt merítve, tudjuk és merjük teljesíteni azt a hivatást és küldetést, amelyet Istentől kaptunk, mert ezen múlik az üdvösségünk.

Páter Godó szobrának avatója a kisiratosi római katolikus templom kertjében
(2009. szeptember 13.)

Irodalom

P. Godó Mihály S.J.: Önéletrajz, Glória Kiadó, Kolozsvár, 2002.
Sarusi Mihály: Godó atya, In: Hitel, 2003/8
Szabó Mihály: „jaj a néma kutyának…” In.: Távlatok, 2006/3
T. Katona Ágnes: A Vigilia beszélgetése Godó Mihállyal, Vigília, 1991, 140–147.
Téglásy Ferenc: Tanúságtevők – P. Godó Mihály, portréfilm, 1990.
Téglásy Ferenc: A gyónás őszinteségével, TV-film, 1995.
Ki szedi össze a rubinszemeket? In.: Romániai Magyar Szó, 1994. ápr. 1.

Szöveg: Szabó Mihály világi domonkos

Fotó: Kriza János Néprajzi Társaság/Erdélyi Értékek Tára (Kiemelt kép: a Hűség a rácsok mögött c. riportfilmből)

Magyar Kurír