Harmincéves az Igazságosabb és testvériesebb világot! című körlevél

Az alábbiakban Tóth Tamás egyháztörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára írását közöljük. A körlevél IDE klikkelve érhető el.

Azokban az években Európa és benne Magyarország mélyreható változásokon ment át. Ahogyan a körlevél fogalmaz: akkor „sokakat eltöltött az az illúzió, hogy a politikai szabadság automatikusan meghozza a boldogulást is” (3. pont). A változásokat követően azonban évekbe telt, mire sikerült felmérni a valós helyzetet, és kiderült, milyen politikai, társadalmi, gazdasági és erkölcsi helyzetben van az ország. Az is lassan vált világossá, hogy még hosszú időnek kell eltelnie annak tisztázásához, milyen úton kell, illetve kellene tovább haladni.

A rendszerváltást követő években alapvető kérdésekben sem jött létre valódi társadalmi összefogás. A katolikus püspökök így az evangélium fényében, a II. Vatikáni Zsinat (1962–1965) szellemében kívánták értékelni az ország gazdasági, társadalmi és kulturális helyzetét. Az Egyház társadalmi tanítása szempontjából kiemelkedő fontosságú Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúció is kimondja ugyanis, hogy a közös kezdeményezésekben való részvétel (vö. GS 31) általános kötelességünk és felelősségünk: „az összes Krisztus-hívő érezze át, hogy külön hivatása van a politikai közösségben: példájukkal mindannyian mutassák meg, hogy él bennük a kötelesség tudata, s hogy odaadóan szolgálják a közjót” (GS 75).

A szakemberek bevonásával készült, 112 pontból álló dokumentum négy nagy egységből áll: szociális viszonyok és egészségügy, gazdasági élet, állam és politika, valamint a kultúra.

A körlevél az akkori társadalmi helyzetre kívánt reflektálni, egyben irányt kívánt mutatni a továbblépéshez – érdemes azonban mai szemmel is végigolvasni, hiszen értékadó gondolatai ma is irányt mutathatnak.

Szociális viszonyok és egészségügy

Az első nagy tárgyalt téma a szociális viszonyokkal, illetve az egészségüggyel foglalkozott. A körlevél megállapítja, hogy a társadalmi átalakulás – tegyük hozzá: mint általában – nem súlyos nehézségek és a társadalom életét megrendítő válságok nélkül ment végbe. A szükséges szerkezeti reformok nem voltak kellően átgondoltak, vagy nagyon elhúzódtak, miközben a súlyos társadalmi egyenlőtlenségek tovább növekednek, a szociális védőháló elveszítette hatékonyságát, romlott a közbiztonság. Számos csoport, köztük gyermekek, idősek, nyugdíjasok kerültek kiszolgáltatott, illetve nehéz helyzetbe. Nőtt a hajléktalanok száma.

A számok beszédesek: míg a Kádár-korszakban hivatalosan mindössze 5 százalék élt a szegénységi küszöb alatt, addig 1995-re a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 3,5 millió honfitársunk élt a létminimum alatt, a munkanélküliség pedig a nyugat-európai 10 százalékos átlaghoz zárkózott fel. A katolikus püspökök XIII. Leó pápát idézik, aki 1891-ben megjelent, mértékadó Rerum novarum kezdetű szociális enciklikájában a legkiszolgáltatottabbak, a szegények melletti kiállás mellett foglalt állást. A körlevél írói hangsúlyozzák azt is, hogy „a felebaráti szeretet áldozathozatalt kíván” (36. pont), így

az intézményes, szervezett felelősségvállalás mellett az irgalmas szamaritánushoz hasonló egyéni, személyes részvétel ugyancsak fontos jelentőséggel bír a nehézségek megoldásában.

A dokumentum különösen is ajánlotta a döntéshozók figyelmébe az Egyház társadalmi tanítása három pillérének figyelembevételét: ezek az emberi méltóság tisztelete, a szolidaritás és a szubszidiaritás elvei – mindezt annak érdekében, hogy a társadalmi és gazdasági reformintézkedések céljukat, a közjó szolgálatát el tudják érni. A püspökök hangsúlyozzák többek között a munkához való jogot, sürgetik a döntéshozókat az elszegényedés és a jogtalan vagyonszerzés elleni program kidolgozására, a szociális rendszer reformjára, szem előtt tartva azt is, hogy az Egyház tanítása a társadalom legfontosabb elemi sejtjének a családot tartja, amely „a kultúra áthagyományozásának s az ember lelki fejlődésének legfontosabb helye” (34. pont).

Gazdasági élet

A másik kiemelt téma a gazdasági élet területe volt, hiszen a gazdasági helyzet sok területen megszabja a cselekvési lehetőségeinket. A kommunizmusból örökölt gazdasági, valamint a nyugati országok jövedelemszintjéhez mért lemaradás, az akkor elmaradt reformok, illetve a relatív jólét biztosítása érdekében felvett hitelek súlyos örökséget jelentenek. A szociális piacgazdaság kiépítése, a rendszerváltást követő gazdasági átalakulás hatalmas gazdasági visszaeséssel járt. A magas államadósság, a 20 százalék feletti infláció mellett mégis kedvező jelenség, hogy vállalati szinten megindult a struktúraváltás, nőtt a termelékenység. Azonban a püspökök figyelmeztetnek, hogy „ennek fontos eleme a beáramló külföldi tőke, amelyet azonban észrevehetően különféle indítékok vezérelnek, s ezek nem mindig esnek egybe a magyar társadalom hosszú távú céljaival” (44. pont). Valóban, Magyarországon a körlevél megírásakor a 200 legnagyobb hazai gazdasági társaságból mintegy 110 külföldi ellenőrzés mellett működött. „A multinacionális vállalatok akkor töltik be igazi feladatukat, ha a fejlettebb gazdaságok rendjét is magukkal hozzák, s ezzel a hazai gazdasági kultúrát, morált fejlesztik. A gyengébb gazdasági partnerrel szemben mindig fennáll a lehetősége és kísértése az erőfölény érvényesítésének” (54. pont), figyelmeztet a körlevél.

A magánosítás ugyancsak tele volt ellentmondásos mozzanatokkal. A dokumentum keserűen állapítja meg: „a gazdasági és a politikai elit magatartásában, fogyasztásában kevés szolidaritást mutat a szegényekkel” (45. pont). A feketegazdaság a nemzeti össztermék 25–30 százalékát teszi ki. Az adók és járulékok be nem fizetése miatt olcsóbban dolgozók kiszorítják a piacról a tisztességes vállalkozókat, illetve sokan bújnak ki a közterhek viselése alól, ami miatt a tisztességes adófizetők terhei elviselhetetlenné válnak, amivel ördögi kör keletkezik: mivel többen vonják ki magukat a közteherviselés alól, a tisztességes állampolgárok egyre szűkülő köre még erőteljesebb adóterheket kell hogy viseljen. Hasonló probléma a jogszerű, mégis másoknak kárt okozó szürkegazdaság léte. A körlevél figyelmeztet a társadalmi igazságosság követelményére, amelynek megvalósításában az államnak is fontos szerepe van, illetve arra, hogy „nemcsak a szociális kérdés miatt, de a gazdaság jövője érdekében is meg kell akadályozni a társadalom végleges kettészakadását” (57. pont).

Magyarország adottságait tekintve elsőrendű mezőgazdasági terület, azonban a privatizáció után a birtokszerkezet a végletekig felaprózódott, a szövetkezetesített mezőgazdaság szükségszerű átépítése, a privatizáció, valamint az élelmiszeripar és a kereskedelem nagy részének külföldi kézbe adása, a tőkehiány, a magas hitelkamatok, a támogatások leépítése, a piacvédelem hiánya a mezőgazdaságot mélypontra juttatták. A püspökök mindazonáltal kijelenik: „nincs reális alternatívája az Európai Unióhoz való csatlakozásunknak”, egyben figyelmeztetnek: „súlyos kihívásokat hoz azonban majd magával a várhatóan élesebb verseny, mezőgazdaságunk helye a telített agrárpiacon, a rengeteg alkalmazkodási kényszer a jogszabályok összehangolásában” (40. pont). Ezzel kapcsolatban ugyancsak kihívást jelent a környezet védelme.

Állam és politika

A harmadik nagy tárgyalt téma az állam és a politika témaköre volt. A püspökök 1996-ban úgy látták, hogy 1989 után meg tudtak valósulni olyan értékek, mint az alkotmányosság, a jogállamiság, a különböző szabadság- és emberi jogok; lehet továbbá tartani szabad választásokat, kialakulhatott a többpártrendszer, emellett üdvözölték a politikai pluralizmust is. Idézik ugyanakkor Szent II. János Pál pápát, aki 1991-ben arra figyelmeztetett, hogy az átalakulás éveiben az érintett országok számára számtalan problémával valódi „háború utáni” időszak fog bekövetkezni (Centesimus annus, 28), azaz a remélt jólét nem következik azonnal be. Ebben a helyzetben szükség van hiteles, a társadalom valódi helyzetére és problémáira érzékeny politikusokra. Az állam feladata – összhangban az Egyház társadalmi tanításával – a közjó előmozdítása. A jó törvények meghozatala mellett működéséhez nélkülözhetetlen a jó közigazgatás, valamint a megfelelően javadalmazott és feddhetetlen köztisztviselői kar. Szükséges továbbá a hatalom birtokosai és a társadalom között a folyamatos és őszinte párbeszéd.

A körlevél értékként jelölte meg a decentralizációt, valamint a civil szervezetek értékalapú, azaz nem politikai vagy egyéni érdekek mentén történő támogatását. Szükség van a társadalom szereplőinek közéleti aktivizálódására is, az önszerveződésre, a pluralizmusra, egyben a személyes felelősség felvállalására. „A demokráciát tanulni és gyakorolni kell. Megvalósításának ellenben feltétele az, hogy engedjük szóhoz jutni a másik embert, közösséget vagy intézményt” (78. pont), jegyzik meg a püspökök.

A kultúra

A negyedik nagy egység a kultúrával foglalkozik, amely nélkül nem lehetséges emberi értelemben vett élet. A körlevél emlékeztet, hogy nehézségeinkért és gondjainkért mi magunk is felelősek vagyunk; számot kell vetnünk önmagunkkal, de

bármilyen sok pusztítást okozott is a múlt rendszer, egyre kevésbé háríthatjuk csupán a múltra a felelősséget, hiszen minden egyes embernek megvan a társadalomban a sajátos felelőssége és kötelessége.

Számos probléma van a társadalomban, mint a közerkölcsök romlása, a korrupció, a politikai hatalommal való önző visszaélés, egyesek tisztességtelen meggazdagodása, de az is tény, „hogy legtöbben nemcsak szenvedő alanyai, hanem részesei is vagyunk társadalmunk torzulásainak” (81. pont).

Az értékvesztés különösen három területen jelentkezik: a közéletben, a családi életben és a kulturális életben. Mások tiszteletben tartásának közéletben tapasztalható hiánya, különösen olyan esetekben, amikor nézeteik vagy érdekeik eltérnek a többiekétől, de ugyanúgy ki lehetne emelni általánosságban a közbeszéd és a közerkölcs állapotát, illetve a köz- és magántulajdon tiszteletének hiányát. A családi életben pedig a házasságok válsága tapasztalható, a családszerkezet „szinte visszafordíthatatlan” (91. pont) módon átalakulóban van, nagy a válások száma, a társadalom elöregedőben van, illetve sok családban nem adottak az egészséges gyermeknevelés feltételei, sok helyütt a gyermekek kiszolgáltatott helyzetben vannak.

Az akkori helyzetet elemezve a körlevél megjegyzi, hogy a kulturális életet az anyagi összeomlás fenyegeti, ugyanakkor silány, sokszor egyenesen káros „kultúrcikkek” árasztják el a társadalmat. Itt is érvényes, hogy anyagiak révén megszerzett privilégiumok érvényesülnek. Másrészről pedig örvendetes az, hogy egyes helyeken, elsősorban a fővárosban megélénkült a kulturális élet, illetőleg átalakult a kulturális intézményrendszer – főleg öntevékeny kezdeményezések hatására.

Mindehhez hozzájön a (társadalmi) kommunikáció kérdése, amely „a kultúrától el nem választható, de attól mégis különböző jelenség. Jelentősége mindnyájunk számára az, hogy igazi közösség (communio) nem jöhet létre kommunikáció nélkül” (79. pont). Az embereket a kommunizmus idején hozzászoktatták ahhoz, hogy saját véleményüket a központi irányítással működő sajtóhoz igazítsák, és az – állapítják meg 1996-ban a püspökök – azóta nem sokat változott. Nem tudjuk hatékonyan megoldani a magán- és közéleti konfliktusainkat, hiányzik a múlttal való szembenézés, az önértékelésünkben zavarok mutatkoznak. Szükséges, figyelmeztet a körlevél, hogy

a közszolgálati feladatokat ellátó tömegkommunikációs eszközök tárgyilagos, pontos és mindenre kiterjedő tájékoztatást adjanak, az ellentétek szítása helyett a társadalmon belüli párbeszédet szolgálják,

vállaljanak részt a nevelés feladatából, és az emberek szórakoztatását is az erkölcs és az emberi méltóság szempontjainak figyelembevételével végezzék.

A fentiekkel függ össze az oktatás és a nevelés ügye, amit a körlevél szerint az állami döntéshozók nem tekintenek stratégiai ágazatnak; forráshiány jellemzi, illetve a pedagógusok túlterheltek és anyagilag nincsenek megbecsülve. A dokumentum sürgeti, hogy az oktatás tartalmáról alakuljon ki mihamarabb konszenzus. Újabb és újabb generációk kerülnek ki felkészületlenül és haszontalan tudással az életbe, továbbá hiányoznak a kitörési lehetőségek a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására. A püspökök akkori megállapítása szerint nem ismerték fel a továbbképzés fontosságát sem.

Mindezek miatt szükség van átfogó intézményes reformokra, amelyben az egyházi iskolák is betöltik az őket megillető helyet, hiszen „a jogos társadalmi szükségleteket kielégítő egyházi iskolahálózat kiépítése hozzátartozik a demokratikus jogállam megteremtéséhez” (104. pont). Ehhez szükséges, hogy „valóban létrejöjjön a szektorsemleges finanszírozás elve, amelynek értelmében a fenntartótól függetlenül azonos anyagi ellátásra jogosultak a közfeladatokat átvállaló egyházi iskolák is” (uo.). A körlevél írói figyelmeztetnek: „kultúránk csak akkor erősödhet meg újra, és segítheti az utánunk jövőket is a teljesebb és boldogabb emberi életre, ha ki tudjuk alakítani magunkban és bennük a jövőnkért vállalt felelősséget és a valódi értékekhez igazodó, tudatos életvezetést; ha valós és elérhető jövőképet és értékrendet tudunk átadni a fiataloknak” (108. pont).

Akkor és most

Ma ismét változásokkal teli időket élünk. Ahhoz, hogy lássuk az akkor és a most közti hasonlóságokat és különbözőségeket, érdemes mindenekelőtt összehasonlítani egymással néhány hivatalos statisztikát. Az akkori körlevél írói a megelőző teljes év, azaz 1995 adataival dolgozhattak, amikor Magyarország lakossága 10,3 millió fő volt. Harminc évvel később, 2025-ben közel egy millió fővel vagyunk kevesebben, a lakosságszám 9,5 millióra csökkent. A társadalom lassú elöregedését jól jelzi, hogy a teljes termékenységi arányszám (a szülőképes nőkre számított hipotetikus gyerekszám) a nemzet önfenntartásához szükséges minimális 2,1-es értéken túl utoljára közel ötven éve, 1977-ben (!) volt, azóta folyamatosan alatta van; 1995-ben 1,57 volt. Ez a mérőszám a történelmi mélypontot 2011-ben érte el (1,23), majd a kétezertízes években újra nőni kezdett a gyermekvállalási kedv, a teljes termékenységi arányszám 2021-re régen látott (de még mindig elégtelen) magasságba, 1,61-re emelkedett. A trend azonban ezt követően mégis visszafordult, és 2025-re 1,31-es értékre csökkent. A gyermekvállalási kedvet jelző mutató tehát ismét alacsonyan van. Ugyancsak beszédes, hogy míg az átlagéletkor 1995-ben 37,8 év volt, addig ez tavaly év végére 43,2 évre emelkedett.

A munkanélküliségi ráta Magyarországon a csúcspontját 1993-ban érte el, akkor 12 százalék volt. A gazdaság stabilizálódásával párhuzamosan, a kétezres évek elejére az 5-6 százalék körüli értékre csökkent, majd újra növekedni kezdett – 2010-ben 10,8 százalék volt. Ezt követően kisebb, 2013-tól pedig nagyobb mértékű csökkenés volt tapasztalható, végül 2019-ben 3,3 százalék lett, amely egyébként fele volt az akkori uniós átlagnak. A tendencia azonban 2020-ban, a koronavírus-világjárvány idején megtört. A 2026. áprilisi adatok szerint a munkanélküliségi ráta 4,5 százalékon áll, ami ugyan jóval kisebb, mint az 1996-os körlevél megírásakor mért 10 százalék feletti érték, mégis fájdalmasan létező probléma, és nagyobb értéket mutat, mint a nyolc évvel korábban mért 3,3 százalék. Az európai uniós átlag 2026 áprilisában 6,0 százalék volt.

A fogyasztóiár-index 1995-ben inflációs rekordot döntött, 28,2 százalékon állt meg, majd csökkenni kezdett, míg 2014–2015-ben enyhe deflációba ment át. Az ukrajnai háború régen látott emelkedést hozott, 2023-ban elérte a rekordközeli 25,7 százalékot, majd meredeken csökkenni kezdett. A hivatalos KSH-adatok szerint az infláció mértéke 2026 áprilisában 2,1 százalék volt.

Hosszan lehetne különböző mutatókat sorolni. Nem lehetetlen, sőt biztos, hogy számos helyen találunk párhuzamokat a harminc évvel ezelőtti és a mostani helyzetre vonatkozóan. Meglehet, egyes akkori felvetéseket azóta már rég túlhaladottnak tekintünk, más területen pedig azt konstatáljuk, hogy úgy tűnik, mintha azóta semmi sem változott volna, vagy egyenesen rosszabb lenne a helyzet. Valóban, a szubjektív összehasonlítás mezsgyéjén az adatokat nézve – és attól függetlenül is – gyakran hallatszik az, hogy „régen sokkal jobb volt”, vagy „régen sokkal rosszabb volt”, ami többeknek indoklásul szolgál a jelen helyzet értékelésére.

Könnyen lehet, hogy az objektív számok terén egyik vagy másik érvnek igaza lehet, azonban

minden generációnak szükségszerűen a saját kihívásaival kell megharcolnia, amit az objektív tények mellett óhatatlanul a szubjektív életérzések is kereteznek. Az ember ugyanis jóval több mint számok összessége:

Isten a saját képmására teremtett bennünket (vö. Ter 1,27). Szükséges tehát a hidak építése horizontális és vertikális irányban egyaránt: érdemes megérteni a kortársak egymásra ható motivációit, de fontos a különböző generációk közti párbeszéd is: az idősebbeknek meg kell érteniük, hogy a fiatalabbak más élettörténettel érkeztek a jelenbe; ahogyan a fiatalabbaknak is szem előtt kell tartaniuk, hogy elődeik más terheket hordozva szerezték meg tapasztalataikat és hozták meg döntéseiket – és egykoron majd velük sem lesz ez másként.

Feladat tehát ma is van bőven. A számítógépek korában élünk, amikor természetes, hogy a szoftverek időnként frissülnek, változnak annak érdekében, hogy hatékonyabban tudják szolgálni a felhasználói világot. A tágabb vagy szűkebb értelemben vett hazában és az Egyházban sincs ez másként: közösségileg és egyénileg is szükséges a tevékenységünket időnként (újra) értékelni, a szükséges korrekciót és aktualizálást elvégezni.

Az Egyház szolgálatát a világban akkor is, ma is annak társadalmi tanítása határozza meg. Érdemes ezt a tanítást újra és újra felfedezni, ahogyan erre a jelen kor pápái is buzdítanak bennünket. XIV. Leó pápa legújabb, Magnifica humanitas kezdetű enciklikájában (22. pont) ugyanerre, a történelmi távlatban végzett, de a jelent és a jövőt szem előtt tartó önvizsgálatra bátorít, amikor azt mondja, hogy

a történelem egyike azon területeknek, ahol az Egyház hagyja, hogy a Lélek tanítsa az evangélium emberibbé tevő jelentőségére, és megtanulja tanítását minden ember méltóságának és a népek javának szolgálatára alkalmazni.”

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír