Bemutatkoztak a Kaposvári Egyházmegye karitatív és evangelizációs szolgálatai

Hazai – 2018. május 9., szerda | 11:52

Továbbképzést tartottak a kaposvári püspökségen az egyházmegye papsága részére május 7-én. Varga László megyéspüspök köszöntötte a lelkipásztorokat, illetve beszámolt az elmúlt egy év gyümölcseiről.

A továbbképzésen bemutatkozott a Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálat, a Joppé Evangelizációs Központ, illetve a kaposvári Szent Lázár Ház.

A Szent Fausztina Irgalmasság Háza szolgálatot Hágen Ilona Edit, a szolgálat koordinátora mutatta be. Beszámolt az elmúlt hónapokban elindított programokról, melyek az Irgalmasság Háza négy alappillérére – az Eloldozva szolgálatra, az Imádság Háza szolgálatra, a kritikus élethelyzetben lévők szolgálatára, valamint a családok, gyermekek és az ifjúság számára nyújtott preventív szolgálatra – épülnek.

Az Imádság Háza szervezésében minden hónap utolsó szombatján lelkinapot tartanak, illetve megkezdték szolgálatukat az imádságos háttércsoportok, elkezdődtek a rendszeres dicsőítések. Elkezdték munkájukat azok is, akik az idősek, magányosak segítésében vesznek részt azok saját otthonában, illetve a kaposvári Liget Időskorúak Otthonában. Elindult a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórházzal való együttműködés, melynek keretében többek között a hospice-szolgálatba kapcsolódnak majd be, megfelelő képzés után, az önkéntesek Mosdóson. Bekapcsolódtak önkéntesek a börtönszolgálat munkájába is; mások a fogyatékkal élőket, a városban működő Borostyánvirág Anyaotthon, illetve a Nyitott Kapu Hajléktalan Gondozási Központ lakóit látogatják rendszeresen.

Az Irgalmasság Háza koordinátorai várják azok jelentkezését, akik szívesen bekapcsolódnak a szolgálatokba, vagy akik a családpasztoráció területén gyermekekkel szeretnének foglalkozni, illetve a mélyszegénységben lévő családokat segítenék abban, hogy gyermekeikkel foglalkoznának, tanulnának velük.

A Kaposvári Egyházmegye honlapján további információ érhető el a szolgálatokról, illetve az azokra való jelentkezésről.

Az egyházmegyei karitász tevékenységét és a Szent Lázár Ház szolgálatát Feketéné Szabó Márta, a Kaposvári Egyházmegyei Karitász vezetője mutatta be. Szolgálatuknak három főbb területe van: a Katolikus Karitász Országos Központjával való kapcsolattartás, illetve az általuk meghirdetett programok helyi megvalósítása; az egyházmegyében meghirdetett programok szervezése, lebonyolítása; a Szent Lázár Ház működtetése, mely azon hajléktalan férfiak számára nyújt segítséget, akik szeretnének visszajutni a munka világába, de egyedül nincs rá lehetőségük.

A Joppé Evangelizációs Központ tevékenységét Udvardy Márton állandó diakónus, a szolgálat koordinátora mutatta be, aki elmondta: „Evangelizátorokat képzünk, akik saját lakóhelyükön hirdetik az örömhírt. Csapatmunka folyik, nem egyéni próbálkozás. Minden program, szeminárium mögött egy-egy közösség áll.”

A szolgálatnak négy pillére van. A sejtevangelizáció, melyet minden plébánián, ahol csak lehetőség van rá, szeretnének megvalósítani. A Szent András Evangelizációs Iskola, mely abból a lelkiségből született, ahogy András találkozott Jézussal, majd ő vitte oda Pétert, aki nála nagyobb lett. Az evangelizációs iskola célja is az, hogy megkeressék azokat, akik náluk jobban tudják végezni az evangelizációt. A harmadik pillér a speciális gyászfeldolgozási szolgálat, melyet a Szent Fausztina Irgalmasság Házával együtt végeznek. Ez a szolgálat alapvetően a halvaszületés utáni, a vetélés utáni gyásszal és a posztabortusz-szindróma enyhítésével foglalkozik. És végül különböző kurzusok, lelkigyakorlatok, szervezési feladatait is ellátja a Joppé Evangelizációs Központ.

Számos program jött már létre a központ szervezésében. Többek között lezárult egy vezetőképzés, melynek folyományaként elindul egy posztgraduális képzés a Kaposvári Egyetemen. Az Alpha-kurzus után érdeklődők részt vehettek egy Alpha-képzésen, melynek gyümölcseként már két helyszínen is megtartották a kurzust, illetve jelenleg is zajlik ifi-, valamint házas kurzus az egyházmegyében. Az akolitusképzés is tart, amelyen mintegy huszan vesznek részt. FÉLSZ2 néven kifejezetten férfiak részére indult el az Élet a Lélekben Szeminárium, valamint szerveztek egy Új Élet Krisztusban Kurzust is, mely egy hétvége során adott lelki ébresztőt a résztvevőknek.

„A víziónk, hogy az egyházmegye nagyobb településein konkrét csoportok végzik az evangelizációs munkát. Nemcsak kurzusokat tartanak, hanem saját lakóhelyükön igyekeznek bemutatni azt, miként valósulhat meg közöttünk egymás szeretete és az evangélium szerint való lét. A tanúságtevő élet a legnagyobb lehetőség az evangelizációra” – fogalmazott az evangelizációs központ koordinátora.

A bemutatkozások után a papság feltehette a témával kapcsolatos kérdéseit.

Forrás és fotó: Kaposvári Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria