Az előkészület nagyon jól áll – Beszélgetés Tóth Tamással, a pápalátogatás általános koordinátorával

Nézőpont – 2023. április 23., vasárnap | 20:02

Kevesebb mint egy hét múlva megérkezik Budapestre Ferenc pápa. Hol tartanak az előkészületek? Mit lehet tudni a programok részleteiről? Hol fog lakni a Szentatya? Ezekre a kérdésekre is választ adott lapunknak Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára, a Szentatya magyarországi apostoli látogatásának általános koordinátora.

– Hogyan indult el az apostoli látogatás szervezése?

– Nagy öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy a Szentatya ismét ellátogat Magyarországra. Nem először találkozik a magyar hívekkel, hiszen romániai látogatása alkalmával Csíksomlyón együtt ünnepelt a magyar zarándokokkal, a budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjén is részt vett, és szlovákiai apostoli útja során Sasváron is sok magyar volt ott a szentmisén. A mostani látogatással kapcsolatos szervezőmunka azért sem egyszerű, mert kevés az idő, mindössze két hónap állt, áll a rendelkezésünkre. Ezalatt egy háromnapos, több helyszínt érintő látogatást kell megszerveznünk. Fontos, hogy

Ferenc pápa egész Magyarországot látogatja meg, még akkor is, ha életkora miatt az eseményekre Budapesten kerül sor.

A Szentatya bízik abban, hogy e rövid idő alatt is meg tudjuk szervezni a látogatását. Örömmel számolhatok be arról, hogy bár még számos részleten dolgoznunk kell, az előkészítő folyamat egészében nagyon jól áll. Jelentős létszámú egyházi és állami szervezőgárda munkálkodik azon, hogy a látogatás minél jobban sikerüljön, s hogy a Magyar Katolikus Egyház arcát a Szentatyának és az egész világnak meg tudjuk mutatni. A pápalátogatás általános koordinátoraként hálás vagyok a megtapasztalt segítőkészségért és türelemért, valamint a munkatársak önzetlen, lelkes szolgálatáért. 

A szervezőmunka hivatalosan a látogatás bejelentésétől kezdődött el. Fel kellett mérnünk az egyes helyszíneket, hol és hányan férnek majd el, felvettük a kapcsolatot az adott helyszínek rendezvényszervezőivel, s emellett kijelöltük, hogy kinek mi a feladata a szervezés során. 

– Április 28-án érkezik meg Ferenc pápa a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Kik fogadják itt?

– A tervek szerint a Szentatya gépe pénteken 10 órakor száll majd le Budapesten. Itt egyházi és állami képviselők köszöntik. Fiatalok is lesznek a repülőtéren, a meghívó Magyar Katolikus Püspöki Konferencia intézményeiben dolgozó munkatársaink gyermekei fogják üdvözölni Ferenc pápát. Az MKPK Titkárságának egyik munkatársa süti azt a kenyeret, amelyet a magyarság nevében átadunk neki.

– A Szentatya ezután az állami, a társadalmi és a diplomáciai testületek képviselőivel találkozik.

– A budai Várban, a Szent György téren a Szentatyát katonai tiszteletadás mellett, államfőnek kijáró módon fogadják. Ezután a Sándor-palotában találkozik Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel. Ez utóbbi különleges esemény, hiszen az államfőn kívül a többi közjogi méltósággal a pápa egy apostoli látogatás alkalmával nem szokott találkozni. A Karmelita kolostor dísztermében kerül sor a találkozásra az állami, a társadalmi és a diplomáciai testületek képviselőivel, a Szentatya itt beszédet mond. Azt érdemes tudni, hogy a Szent György teret lezárják majd.

– A híveknek lesz lehetőségük arra, hogy üdvözöljék Ferenc pápát Budapest utcáin?

– Természetesen igen. Biztonsági okokból még nem ismert a pontos útvonal, de nem lesz hermetikusan lezárva. Ugyanakkor azt is tudni kell, hogy a főváros területén forgalomkorlátozásra, útlezárásokra kell számítani. 

– Hol szállásolják el Ferenc pápát? 

– A Szentatya az Apostoli Nunciatúrán fog lakni, ez minden apostoli látogatás  alkalmával így szokás, hiszen ez az épület a pápa „saját háza”.

A Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik a pápa. Mit lehet tudni ezzel kapcsolatban?

– Ide a magyarországi egyházmegyék és szerzetesközösségek delegálják a képviselőiket. A résztvevők regisztrációját az adott egyházmegye, illetve a szerzetesi iroda végzi. A jelenlevők egy része bent, a bazilikában foglal helyet, míg a többiek a bazilika előtti téren követhetik majd a találkozó eseményeit. A program szerint tanúságtételek hangzanak el, a Szentatya pedig beszédet mond. Fontos megjegyezni, hogy

itt is, mint több más helyszínen, lesz kivetítő, emellett a közmédia élőben fogja közvetíteni a Szentatya látogatását.

A tér befogadóképességének határáig más érdeklődők is figyelemmel kísérhetik az eseményt.

– Másnap reggel a Szentatya magánlátogatást tesz a Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonában. Kik lesznek itt jelen? 

– Az otthon lakóival, gondozóikkal, segítőikkel és az intézmény munkatársaival találkozik majd a pápa. A Szentatyát ide csak egy szűk kör fogja elkísérni. Mindig fontosak voltak számára az elesettek, a szükséget szenvedők, ezért keresi fel ezt az otthont, amelyet Fehér Anna nővér alapított. Az intézmény jelenleg közvetve a püspöki konferencia fenntartásában működik, immár negyven éve szolgálja rászoruló embertársainkat. A gyerekek egy kis műsorral készülnek a látogatásra. Erre az eseményre külsős résztvevőt nem engednek be.

– Az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozik. Hogyan készülnek erre?

– E program megszervezésében elsősorban a katolikus karitatív szervezetek közreműködnek. A Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Katolikus Szeretetszolgálat, a Boldog Ceferino Intézet, a Csak Egyet Szolgálat, a Sant’Egidio közösség, a Jezsuita Menekültszolgálat és más, rétegpasztorációval foglalkozó szervezetek segítik a munkánkat. Emellett a Karitatív Tanács és a Belügyminisztérium Gondoskodáspolitikáért Felelős Államtitkársága is delegál résztvevőket. Ezen a találkozón a Szentatya tanúságtevőket hallgat meg, majd beszédet mond, és az esemény pápai áldással zárul. Ferenc pápa ezután átmegy a Rózsák terén álló görögkatolikus Istenszülő oltalma templomba. A térre biztonsági ellenőrzés után be lehet lépni. Itt is lesz kivetítő, ám arra számítani kell, hogy ez egy kisebb tér, tehát kevesen férnek majd el.

– Ferenc pápa fiatalokkal találkozik a Papp László Budapest Sportarénában. Ezen az alkalmon többen is segítik majd a ráhangolódást a találkozásra. Mi lesz a program? 

– Ez egy Forráspont rendezvény lesz, a Szentatyával való találkozásra már néhány órával korábban megkezdődik a lelki felkészülés. Itt is elhangzanak tanúságtételek, Ferenc pápa pedig beszédet fog mondani. Erre az alkalomra a külhoni magyar egyházmegyék is küldenek delegációt. A jelenlétüknek nagyon örülünk, hiszen nekik is fontos, hogy megerősödjenek magyarságukban, ahogyan nekünk is sokat számít, hogy megtapasztalhatjuk az együvé tartozást. Itt is, mint a többi rendezvénynél, a résztvevőknek a kezdés előtt időben oda kell majd érniük, hogy a biztonsági ellenőrzésre sor kerülhessen. A ráhangolódás már jóval a Szentatya érkezése előtt, 15 órakor kezdődik, ahogyan másutt is: a Rózsák terei program 9 órakor, a bazilikai esemény pedig 16 órakor veszi kezdetét.

– Hol kell jelentkezniük azoknak a fiataloknak, akik az arénában szeretnének találkozni a Szentatyával?

– Az egyházmegyei koordinátorok, illetve ifjúsági referensek gyűjtik a jelentkezéseket.

– Vasárnap Ferenc pápa részvételével lesz szentmise a Kossuth téren. Mikor kezdődik a beléptetés? 

Ez a Jó Pásztor vasárnapján ünnepelt szentmise lesz a pápalátogatás csúcspontja.

Reggel hat órától lehet a térre belépni, erre az eseményre nem kell külön regisztrálni. A rakpart biztonsági okokból le lesz zárva, a Kossuth teret déli és délkeleti oldalról, vagyis a Bajcsy-Zsilinszky út és a Szabadság tér irányából lehet megközelíteni. A tér északi részén áll majd az oltár, a koncelebráló atyák is innen, a Balassi Bálint utca felől tudnak majd belépni. Fontos, hogy a koncelebráló atyáknak regisztrálniuk kell. A teret, ahová csak biztonsági ellenőrzés után lehet majd bejutni, 8 óra körül le fogják zárni. Azokat, akiknek nem sikerül bejutniuk a térre, az Alkotmány utca és a Szabadság tér irányából várjuk, itt is lesznek kivetítők, és természetesen eucharisztikus sátrakat is felállítunk majd. A zarándokoknak a MÁV és a Volán 29-én délután, illetve 30-án reggel az oda-, valamint délután a visszaútra ingyenes utazást biztosít a járatain. Ez a lehetőség külön regisztráció nélkül igénybe vehető.

– A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Információs Technológiai és Bionikai Karán a Szentatya az egyetemi és a kulturális élet képviselőivel találkozik. Kik lesznek itt jelen?

– Nagy megtiszteltetés, hogy a Szentatya meglátogatja katolikus egyetemünket, ráadásul erre a találkozóra egy igazán innovatív karon kerül sor. A látogatás elsődleges oka az lehet, hogy a Pázmány ebben az akadémiai évben ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját. Ez akkor is fontos jubileum, ha az egyetem elődjét, a Nagyszombati Egyetemet a jezsuita Pázmány Péter 1635-ben hozta létre. Ez a találkozó – csakúgy, mint a Papp László Budapest Sportarénában rendezendő esemény – számunkra azért is fontos, mert

a Magyar Katolikus Egyház köznevelési és szakképzési hálózata az utóbb tíz évben a duplájára nőtt. A katolikus iskolába járó, oktatásban részt vevő fiatalok a pápalátogatás révén is érezhetik, hogy egy nagy egésznek, a világegyháznak a részei a pápa fősége alatt.

Ez elmondható a felsőoktatásról is, hiszen ma már három katolikus egyetem működik Magyarországon: Budapesten kívül Egerben és Szegeden. De több főiskolán is képzünk fiatalokat katolikus szellemben. Erre az eseményre alapvetően a PPKE képviselőit várjuk, de meghívtuk a társintézmények rektorait, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét és a Szent István Tudományos Akadémia főtitkárát, emellett a felsőoktatási, a kulturális, valamint az építési és a közlekedési tárca vezetőit is. A diákok az épület előtt is köszönthetik a Szentatyát, természetesen itt is lesz kivetítő.

Ahogy közeledünk Ferenc pápa látogatásának időpontjához, egyre újabb és újabb részleteket sikerül tisztáznunk a programokkal kapcsolatban. Ezekről a ferenc2023.hu honlap Hírek menüpontjából tájékozódhatnak az érdeklődők.

Szerző: Baranyai Béla

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2023. április 23-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria